Hogy lehet kitörni ebből az állapotból, ha eddig burában éltem? Hogy ne féljek az emberektől?

Gyerekkoromban, sem tinikoromban nem jártam el sehova, a szüleim nem engedtek. Folyton otthon ültem. Tavaly elköltöztem a főiskola miatt az ország másik felébe, egyedül élek. Gondoltam majd itt élhetek társasági életet, de nem megy, nem tudok kapcsolatokat teremteni. Ez odáig fajult, hogy lassan az utcára is alig merek lemenni, nem akarok emberek közé menni, mert az valahogy "sok". Van hogy napokig nem szólok senkihez sem.

Ha valaki közelít felém, szépen leépítem a kapcsolatot, nehogy több legyen belőle. Most épp munkát keresek, de már előre félek, hogy majd emberek közé kell mennem, és rettegek hogy elszúrok mindent. Van olyan, hogy valaki örökre ilyen marad?