Hogyan lehet leszoktatni magunkat az érzékenységről?

ha én is megérzem ,hogy egy ember rossz hatással lesz rám, már nem teketóriázok sokat, azonnal lelépek, vagy megszakitom a kapcsolatot vele. hülyékkel nem foglalkozom elv alapján. végülis ez is menekülés, de nincs már energiám fölösleges vitákba bonyolódni, és értelmetlen dolgokért (igazságomért, elfogadásomért) harcolni. De a fő cél valóban az lenne, hogy ha egy ilyen hülyébe belebotlunk, aki bánt, akkor azt hogy csináljuk meg, hogy ne hasson ránk, ne okozzon érzelmi felkavarodást bennünk? Amit lehet én is elkerülök, de mindent elkerülni lehetetlen. és nem akarok gyenge ember lenni, aki mindenen kiborul, meg rágódik, agyal, lelkizik, nem érti, csalódik stb. egyszerűen nem érdekel! ezt akarom elérni.

A kérdés azért merült fel bennem, mert tegnap valaki nagyon nagyon megbántott. éreztem, hogy ez fáj a lelkemnek, egész nap nagyon rosszul voltam, belül fájt, frusztrált, ideges voltam, rossz kedvű. De aztán bementem a szoláriumba (jobbat nem tudtam tenni hirtelen) bömböltettem a zenét, és arra gondoltam nem gondolok most rá, nem érzek semmit. És olyan jó volt, szabad voltam a rossz érzésektől, gondolatoktól, ami egész nap megbénitott, lenyomott, és ezt az állapotot akarom elérni teljesen.

3-as! 100%ban igazat szóltál, a számból vetted ki a szót szó szerint. tegnap hazafele bandukolva a szoláriumból pont ezeken gondolkodtam, pontosan ezt fogalmaztam meg magamnak! hogy mindig jó akartam lenni, remélve, hogy a jóságomat viszonozzák. viszont az okos ember tudja,hogy nem érdemes jónak lenni, mert az emberek elfelejtik viszonozni a jóságodat. sajnos igen, ez az eredmény. nem érdemes jónak lenni, ezzel is levédve magunkat az esetleges csalódásoktól. remélve a várvavárt jóságot, ami megkimél minket a konfliktusoktól. de ez nem igy működik, és nem elég ezer eset sem, hogy felfogjam, hogy ez egy szélmalomharc? nem tudom megváltoztatni a világot a jóságommal???? sőt valaki már egyenesen gonoszságot használ védőpajzsként. én beérem azzal is, ha most végre sikerül elhatároznom, hogy nem kell játszanom többé az irgalmas szamaritánust, mert semmi értelme másokon segiteni, utat mutatni, jót tenni vele, hiszen egyszer csak elárul, hátbatámad, nem áll ki melletted stb.

az hogy igy müködünk az alacsony önértékelésre vall. azért akarunk jók lenni másokkal, mert titkon azt reméljük hogy igy elkerüljük a konflikutst, és nem fognak minket bántani . de ez nem igy van, még csak plusz terhek jönnek, mert úgy érezzük igazságtalanul bántottak minket, mert ugye mi jók voltunk. akkor mi a megoldás,hogy ne érezzük a csalódást, igazságtalanságot? nem kell akarni mindenáron jónak lenni az emberekkel, jóságosnak lenni, és ahogy mondtad, ki kell tudni szűrni hogy kitől fogadjuk el a kritikát. egy értett felnőttnek ki kell tudnia szűrni a kritikát hogy kitől jön. talán ez gyerekkorban megsérül az ilyen embereknél, mert egy gyerek ezt nem tudja kiszűrni még, és ettől rombolt lesz az önértékelése, ami miatt teljesen rossz működést dolgoz ki az emberi kapcsolataiban, mint pl hogy jó akar lenni, és nem tanulja megszűrni a romboló kritikát hogy kitől jön. ennek lesz eredménye az, hogy jó akar lenni remélve hogy vele is jók lesznek, közbe nem igy van, még nagyobbat csalódik, és nem érti. borzalmas dolog igy élni. én ezt befejeztem.igaz ez még csak elmélet, de a gyakorlatban is valahogy elérem hogy jó értelemben érzéketlen és kevésbé jó legyek. legalább olyan szinten, hogy ne maradjak ez az értetlen, csalódott, naiv ember, aki mindent magára vesz.

de mitől lesz ilyen az ember? ennyire érzékeny?

ugye átvettük:

- nem tudja kiszűrni kitől fogadja be a romboló kritikát (gyerekes szint)

- nagyon hiszékeny, naiv, befolyásolható, mindenkiben a jót akarja látni, mindenkihez jó akar lenni

-nem tud nemet mondani

-nem védi meg magát

-meg akar felelni másoknak

-magyarázkodik

mi okozza hogy egy ember ilyenné válik? túl bonyolult a képlet,nem értem mitől lettem ilyen ember. de nem akarok ilyen lenni,mert igy nehéz az élet. és égő is mások előtt, akik nem ilyenek.

valamit értenem kell még, ami kiváltja bennem, hogy meg tudjak ezekben változni.

biztos az alacsony önértékeléssel van kapcsolatban ez az egész, amit egyébként a tökéletesnek tűnő szülői kapcsolat okozza. én is úgy látom anyámat, hogy nagyon nem volt gáz ahogy nevelt, de valamit mégis rosszul csinálhatott, ha ilyen torz lett a személyiségem. az a baj, hogy fogalmam sincs hogy mit kellett volna másképp csinálnia, mert amit nem úgy csinált, arról én nem tudhatok hogy mi lett volna az a más ahogy csinálhatta volna. ezt esetleg egy másik szülő láthatta kivülről jól, aki akkor látta hogy nevel minket, és ő másképp nevelte a gyerekeit. de én belülről, úgy hogy ebben éltem, nem látom át, és nem is nagyon emlékszem. egyre emlékszem, hogy sokszor éreztem úgy hogy cserbenhagy, hogy nem tiszteli a személyemet (pl kidobta a hörcsögömet az ablakon, ami nekem fontos volt)és sokszor durván kritizált, sértően, amit nem értettem gyerekként hogy miért kell anyámnak ilyennek lennie. persze ő csak azt akarta elérni, hogy lássam nem jó amit csinálok. pl ha görbe voltam, azt mondta: jajj olyan púpos vagy kislányom, olyan csúnya vagy. vagy: ragyás a bőröd, ne vakarászd, mert még rondább lesz. vagy: nagyon igénytelenül nézel ki ebben a farmerben kislányom, na igy ne csodálkozz, ha a szomszédok majd lenéznek téged hogy hogynézel ki. vagy: látod nem tanulsz, akkor buta maradsz majd, a társadalom söpredéke leszel. stb. igazából ebben nőttem fel.

nektek milyen volt ez? volt ilyen? mire emlékeztek? szeretném látni hogy máshogy is lehet ez.