Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Erős önbizalom hiány ellen...

Erős önbizalom hiány ellen mit lehet tenni? 21/N

Figyelt kérdés

Egészen kis korom óta szenvedek ez miatt. Általános iskolába rengeteget piszkáltak hogy csúnya vagyok. Fiúsan rövid hajam volt és szemüveges voltam, kis szemtengelyferdüléses az egyik szemem ami nem olyan feltűnő, de még is van mikor piszkálnak/tak vele. Nem járhattam divatos ruhákba mint a többiek, mert mi nem tehettük meg, hogy mindig ruhákat vegyünk, nem voltunk szegények meg volt minden csak nem a legmárkásabb ruhákba jártam és nem volt sok ruhám. A sértegetések miatt alakult ki nálam a szociális fóbiám meg lehet hogy ezt örököltem is így nehezen nyílok meg mások előtt, nem vagyok beszédes típus sajnos ami szintén rengeteg gondot okoz az életben. Aztán középiskolába változott valamennyit a helyzet, lettek barátaim igyekeztem változtatni a külsőmön, szemüveget már nem kellett hordanom, hajamat befestettem feketére, szép egyenesre kivasaltam és sminkeltem magam. Persze itt is kaptam sértegetést csak nem voltam ugye talpra esett csaj hogy megmondja a frankót amikor próbáltam is akkor meg megakartak verni, mert visszaszóltam.


Lettek udvarlóim nagyon jól érzéssel töltött el, hogy tetszettem a fiúknak növelte az önbizalom hiányomat. És ez miatt sokat flörtöltem, pasiztam komoly kapcsolatom nem volt még akkor max. pár hetesek, hónaposok, páran sajnos lerib***ztak ez miatt. Senki nem tudta hogy min mentem keresztül lelkileg. Csak pár ember van, aki tud erről. Rájöttem hogy ezen változtatnom kell. Amint végeztem a sulival volt pénzem, így már tudtam magamra költeni, de nem eleget, hogy változtassak magamon. De munkát sem sikerül találni mindig :( Jelenleg egy 15 hónapos kapcsolatban élek, párom szeret és szépnek tart. De most felszedtem pár kg-t, mindig is magas, vékony alkat voltam apró kis mellekel ami engem legeslegjobban zavar és most vastagodott a fenekem, combjaim és a hasamra híztam narancsbőrrel együtt, de felül a karom se mellem nem hízott így aránytalan vagyok. Annyira irigyelem azokat a sok szép lányokat akiket látok rengeteg szép nő van és én így nézek ki ilyen undorítóan. És szinte ez minden pénz és idő kérdése. Mert pl. gyűlöm hogy hófehér bőröm van, szoliba nem tudok eljárni mert nincs pénzem ha van munkám akkor pedig időm, mert 20 km-el arrébb van a város. Aztán álmodozok gyönyörű hosszú hajról ami szintén pénz egy póthaj a saját hajam képtelen olyan hosszúra megnőni mert így is nagyon káros, töredezett, mellplasztika szintén nagyon sok pénz. Edző terembe sem tudnék járni stb. Olyan jó azoknak, akik eltudnak járni rendszeresen kozmetikushoz, fodrászhoz stb. részben annak is köszönhetik a szép külsejüket. Nekem ezek adnának önbizalmat, ha olyan külsőt tudnék magamnak adni amilyet elképzeltem, tudom, hogy nincs tökéletes ember, de én annyira rondának érzem magam és annyi mindenen lehetne változtatni, de nem egyszerű :( Kerek fejem van mint egy labda, kis kerek szemekkel, aminek fos színe van, vékony száj, hegyes orr, arcom is lapos nem ilyen szép karakteres és még sorolhatnám, hogy mivel nem vagyok megelégedve ezek ellen nem lehet tenni tudom. Bár jönne egy segítség, aki adna pár ötletet, hogyan is tudnám szépre sminkelni magam vagy melyik frizura állna leginkább jól miket kéne hordanom, ami számomra előnyös. Tv-be sokat lehet látni ilyen átváltoztató műsorokat olyan nagy segítség lenne nekem ez mind álom. Hízás és a munkanélküliség miatt vagyok depressziós majdnem, barátaim sincsenek mindnek akkor vagyok jó ha kell valami. Lehet kicsit sajnálkozónak tűnök, de jól esett ezt leírni ismeretlenül, hátha akad, aki hasonló cipőben van.


2014. jún. 7. 13:54
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Nekem a fogsorom szabálytalan. Rengeteget bántanak, megvernek, megaláznak, itthon is. Elvont vagyok, teljesen más a világnézetem.

Neked elsősorban nem a külsőddel van bajod, ha változtatnál is rajta, ugyanúgy bántanának. Először le kell győznöd magad, aztán amit nem tudsz elfogadni, változtass!

A TV csak egy médium, az emberek ez miatt butulnak el, így válunk robotokká.

Ilyen az alkatod, ha valaki nem szeret így téged, máshogy sem szeretne.

A belsőddel is foglalkozz, erősödj meg!!

14/L

2014. jún. 7. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim válasza:
54%
érdekes világot élünk...
2014. jún. 7. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Nincs neked semmi valódi problémád, csak már-már beteges módon keresed a hibád magadban, hogy legyen mi miatt sajnálni magad. Panaszkodsz itt nekünk, hogy se időd, se pénzed nincs semmire, pedig a felsorolt dolgok jó részéhez nem kell egyik sem, csak egy kis fegyelem és alázat az adott dolog felé, vagy akár nincs is szükséged az adott dologra.

Megértem én a gondjaidat, biztos nem lehet könnyű, hogy a gyerekkori emlékekre most a jelen problémai ráépülnek és egybekapcsolódva újra nyomasztanak, de nem vagy már gyerek, azok az idők elmúltak, párod is van (kell ennél jobb bizonyíték arra, hogy igenis szép vagy és nincs baj a testeddel?). Ha épp nincs munkád és meghíztál, akkor egy kis diétával és mozgással simán le lehet adni a kilókat, csak el kell menni futni, vagy otthon nekiállsz és tornázol (végtelen + 1 anyagot lehet találni a neten), még konditeremre, vagy bármi másra sincs szükség, barnulni lehet a napon is, nem kell szolárium, úgyis itt a nyár. Munkát pedig lehet keresni, ha van egy kis pénzed, akkor esetleg még képezheted is magad, hogy könnyebben találj munkát.

Lehet, hogy gonosznak fog hangzani, de inkább rám haragudj, mintsem, hogy magad emészd, de igenis nem a babérjaidon kellene ücsörögni és sajnáltatni magad, mint egy figyeleméhes kisgyerek, vagy egy olyan, aki nem kapta meg a cukorkát a boltban ezért világra szóló hisztit rendez, hanem fogod magad és nekiállsz a dolgoknak, mint egy felnőtt, érett NŐ; mert ha el akarsz érni valamit és teszel is érte, azt el is fogod érni és legalább a tevés maga is segít elfelejteni ezeket a rossz emlékeket, gondolatokat.

2014. jún. 7. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
kedves utolsó. köszönöm a kritikát, te ezt így gondolod, mert nem vagy a helyembe lehet akkor te se így beszelnél. biztosan te neked meg volt mindig mindened így könnyű beszélni. És képzeld igen is teszek érte, mint ahogy olvastad tettem is javult a helyzet anno csak most ismét előjött próbálok valtoztatni nem pedig sajnalkozni ezt csak leirtam miket gondolok, kérlek adj ötletet hogyan lehet a felsoroltak közül ingyen és gyorsan elérni kivancsi lennék! igen lehet itthon tornázni azt is teszem, de még se olyan mint kondi terembe ahol segitenek meg lehet nem is jol csinalom, aztán én nekem egész nyáron napon kéne ülnöm hogy legyen szinem és ne vörös. Munkát is keresek csak vidékről nem egyszerű autó nélkül bejárni és csak egy szakmával nem sokra megyek meg ha tapasztalom nincs, másik tanfolyam vagy bármi szintén költséges... na mindegy ez már nem ide tartotik önbizalom hiányról van szó
2014. jún. 7. 17:23
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

3as vagyok:

Én is pontosan ugyan olyan helyzetben voltam (csúfolás, stb.), mint te, nekem sem volt semmim, mindenemért meg kellett dolgoznom, csak én nem a múlton rágódtam, hanem csináltam a dolgomat, a kötelességemet.

22 évesen nincs párom, 45 kilométert autózok a munkahelyemre, kissé túlsúlyos vagyok, a szabadidőmet pedig leköti a levelezőn végzett egyetemre való tanulás, így ismerkedni sem nagyon tudok. Nekem sem fenékig tejföl az életem, buktam már nagyot is, de nem sajnáltattam magam, mert az nem old meg semmit.


Az önbizalomra pedig a siker és az eredmény a legjobb orvosság, de azokat észre is kell venni, nem pedig csak az újabbnál újabb gondokat, hiányosságokat kell keresni.


Ha nem tetszik a stílusom, hangnemem azt elfogadom, de mindezt jóindulatból írom, azért mert szeretnélek egy kicsit más szemléletre sarkallni, mert csak úgy fog menni a változás, de más helyetted ezt nem tudja megtenni.

2014. jún. 7. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
igen igazad van, de ezt eddig én is tudtam. csak bele untam már abba hogy semmi nem jön össze. És az sem biztos, hogy így majd lesz önbizalmam. Ha lenne munkám biztosan eltudnám terelni a gondolataimat, meg ha barátaim lennének, akikkel tudnék bármiről beszélni vagy szorakozni járni szintén jobb lenne. Mindig is szeretet hiányos és érzékeny lelkű voltam, aki megakar felelni mindenkinek. Pár rossz szó képes vagyok kiborulni. Ne érsd félre, te nem írtál sértőt azért annyira nem vagyok beteges.
2014. jún. 7. 17:45
 7/9 anonim ***** válasza:

Barátokat nem túl nehéz szerezni (a hiedelmekkel ellentétben), csak valamilyen formában társaságba kell járni (most, hogy nincs munkád talán még könnyebb is lesz/lenne): lehet az bármilyen program, rendezvény, rengeteg helyen oda lehet csapódni emberekhez, fiatalokhoz és ha nyitott, kezdeményező vagy, a legtöbb embert annyira meghökkenti a dolog, hogy nem mernek ellenkezni :D. Lesz például nemsokára múzeumok éjszakája rendezvény: ingyen lehet menni rengeteg múzeumba és ott is lehet ismerkedni (én például szereztem ott ismerősöket, barátokat is), vagy társaságot is lehet találni, akár még itt is ezen az oldalon (nekem már sikerült).


A munka az pedig olyan dolog, amit nem lehet igazán siettetni, próbálkozni kell, elküldeni az önéletrajzodat ahová csak lehet/érdemes és előbb-utóbb csak összejön valami.

2014. jún. 7. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
szociális fobiával ez nem könnyű. sose mertem idegenekhez oda menni beszélgetni, meg hozzám se jön senki...pedig párommal sokat járunk el rendezvényekre. Nem vagyok bunko se ijesztő én szivesen ismerkednék, ha bátrabb lennék.
2014. jún. 7. 18:06
 9/9 anonim ***** válasza:

Igen sajnos, de az az igazság, hogy máshogy sajnos nem fog menni. Egyszer meg kell próbálni, nem kell félni a többi embertől, ők sem jobbak, vagy rosszabbak, mint te, mi a legrosszabb dolog ami történhet? Az önbecsülésed már így is alacsony, eleget korlátoz sajnos, de legalább nyerhetsz a dolgon: segíthet kitörni ebből a szociális fóbiából, új ismerősöket szerezhetsz és nyernél is egy kis önbizalmat. Nem baj az, ha a párod is van, legalább lesz aki kicsit kisegít, vagy lesz kire támaszkodni :)

Próbáld ki egyszer, tényleg csak egyszer: nézz szét az adott rendezvényen, ki az, aki szimpatikus és valamilyen ürüggyel menj oda hozzá, kezdj beszélgetni vele (mehet a párod is), hidd el, hogy nem lesz belőle semmi bajod. Aztán ha úgy érzed, akkor legközelebb, vagy akár még rögtön utána odamehetsz másokhoz is, kicsit többet beszélsz velük, más témákról is, a lényeg az, hogy ha nem mersz egyből beleugrani a dolgokba, akkor így fokozatosan, lépésről lépésre kell haladni, de csinálni kell, ez a legfontosabb :)

2014. jún. 7. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!