Szadista lennék, vagy másoknál is előfordul (t) ilyesmi?
Egészen kicsi korom óta érdekel és vonz a fizikai erőszak. Elsősorban a verés. Ez eleinte abban nyilvánult meg, hogy a Ludas Matyi meg az ilyen mesék voltak a kedvenceim... Később beleképzeltem magam a szereplők helyébe, eljátszottam, hogy engem vernek meg. Mikor nagyobb lettem (tinédzser), ez felerősödött, elkezdtem ilyen témájú történeteket írni az erőszakra, kínzásra kihegyezve. Ez, mármint az írás, a 20-as éveim elejéig megvolt, egyszerűen kellemes érzéssel töltött el a fájdalom, a kínzások leírása, részletezése... Levezette a feszültséget.
Ennek ellenére _SOHA_ nem bántottam senkit és semmit, és nem is élvezem, ha fáj valamim. Ha szenvedni látok valakit, pl. egy sebesült embert vagy állatot, ugyanazt érzem, ami ilyenkor szerintem normális, és próbálok segíteni.
Kamaszkoromban 1x-2x csapkodtam magam, de a tényleges fájdalmat nem élvezem. Nem érdekel a szado-mazo szex és semmi, ami ezzel kapcsolatos. Egyszerűen jobban foglalkoztat a verés és a kínzások, mint normálisnak tartanám.
Néha úgy gondolom, ez csak a gyerekkori természetes kíváncsiság és kegyetlenség egy megmaradt, túlfejlett változata, vagy csak az elfojtásaimat próbáltam levezetni (mióta stabil párkapcsolatom van, megszűnt ez a dolog), máskor meg betegesnek és szégyellnivalónak érzem. Soha senkinek nem beszéltem róla.
Mit gondoltok? Másnál is volt ilyen időszak? Vagy ez valami beteges dolog? Rám férne egy pszichológus?
válasza: válasza:Lehet, hogy van valami pszichológiai vonzata a dolognak, valami elfeledett gyerekkori trauma, nem tudom, csak találgatok, de ha úgy érzed, hogy ez a dolog kihathat, ha nem is most, de a jövőben is akár az életedre, akkor lehet, hogy fel kellene keresni egy pszichológust és biztosan segítene megérteni ezeket a dolgokat, hogy honnan is jönnek és ezáltal kicsit jobban megismernéd magad is, ami még külön jó dolog az egészben.
Egyébként ismerek egy ilyen embert, osztálytársam volt ált. iskolában, de kb. azóta nem tudok róla semmit, csak néha-néha elkaptam egy-egy beszélgetését, amikor a buszra vártunk és tinédzser korában foglalkozott ilyesmivel, de előtte ált. iskolában is érdekelhették a hasonló erőszakosabb dolgok, de elég szerény gyerek volt, szóval akkoriban is csak ilyen fantázia szinten.
válasza:Szerintem az nagyon jó dolog, ha ki bírod írni magadból.
Esetleg sikeres horroríróvá is válhatsz. :-)
Vannak akik kampókra akasztják fel magukat a bőrüknél fogva...és így lógnak órákat..
Egyesek tűket szúrkálnak át a szájukon, orrukon stb...
....
Biztosan erre is rá lehet "kattani" de én nem fogom elkezdeni!
A fájdalom átélése egyfajta eufóriát is ad az adrenalin miatt..
Sokan KRISZTUSI átéllésről beszélnek!
Ettől még nem vagy szadista, de a mazoista fogalamat kimeríted!
Hogy ez most rossz vagy sem, hát ha másoknak nem ártasz és neked jó, akkor rossz nem lehet !
válasza:26 éves nő vagyok amúgy.
Ismétlem: NEM ÉLVEZEM a fájdalmat, és 1-2 kíváncsiság vezérelte komolytalan alkalomtól eltekintve kísértést se éreztem rá, hogy fájdalmat okozzak magamnak. Másokat se bántottam soha. Csendes voltam, visszahúzódó, kicsit művészlélek, sokáig kívülálló az iskolában is.
Szép, kiegyensúlyozott gyerekkorom volt, szerető szülők, soha nem bántottak. Tesómmal elég sokat püföltük egymást, de hát szerintem ez sok testvérre igaz. De olyan, hogy "na most megütlek, hogy fájjon neked", soha nem volt, csak olyan, hogy "kapsz egyet, mert már az agyamra mész a hülyeségeiddel".
Nem tudom, hol kezdődött ez az egész. Egyszerűen érdekelt a dolog. Én igazából ezt a gyerekkori, előzmény nélküli érdeklődést tartom furának, a későbbieket jórészt a tinédzserkor és a megszokás számlájára írom.
A kamaszkor valamelyik hormonoktól fortyogó sötét bugyrában lehet, hogy volt a dolognak minimális szexuális töltete, de szerintem elég sokan gondolnak ebben az életkorban elborult dolgokat, ettől még nem mind lesznek perverzek, csak lázadnak vagy kíváncsiak. Gondolom, tele voltam elfojtásokkal.
Talán olyan volt ez, mint másnak a pornó. Hazaér a srác fáradtan, nincs otthon a család, lerogyik a net elé és rákeres a legundorítóbb hányós pornóra. Ettől még nem feltétlen szereti, ha a szájába hánynak. Csak megszokja, egyre nő az ingerküszöbe, rítussá válik. Aztán évek múlva lehet, hogy összeborzad a gondolatra is.
Most én is így vagyok. Nagyon szerettem-szeretek írni, és lehet az is, hogy az írás okozta endorfin-löket kicsit összekeveredett a témával és függőséget okozott, azért nem nőttem ki a kamaszkorral. Később más, normális témákról is írtam, és azoknak a megírása is ugyanolyan alkotói örömet okozott. Jó volt, hogy sikerült valamit szépen, jól megfogalmazni, átvinni a szövegbe azt, amit akartam. Főleg az erős érzelmek, drámai helyzetek megírását szerettem. Lehet, hogy csak megszokásból gyökereztem bele ebbe az "öncélú fájdalom" témába: elkezdtem, jól meg lehetett írni, úgy maradtam, nem is próbálkoztam mással. Mikor mást is megpróbáltam írni, az is jó volt, egyfajta kielégülést hozott.
Tévedés ne essék, 100000% biztos vagyok benne, hogy nem jelentek veszélyt a társadalomra, nem fogok nekiállni gyermekeket kínozni vagy lovakat megvakítani, valójában normális vagyok. Fura dolgaim voltak, de már elmúlt. Most már csak szimplán grafomán vagyok (ami a bejegyzés hosszából is látszik :D ). És most, hogy kiírtam ezt magamból, összeszedtem a témával kapcsolatos gondolataimat, máris jobb.
Nahát!
Igazán meglepődtem!
Egy értelmes lény aki tudja ki, és mit akar!
Szerintem Te vagy az utolsó akinek itt pszichológus kéne!
Valójában tökéletesn tisztában vagy magaddal, csak a "társadalom" kretén hozzád képest!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!