Másnál is előfordul?
Apróságnak tűnhet, de sorozatosan ismétlődve már nagyon bosszantó. A férjem alapvetően hajlamos a motyogásra (rossz szokás, nem beszédhiba), illetve valamiért úgy telefonál, hogy a könyökét a vállával egy vonalban feltartja. Ettől a póztól a telefon 90 fokban elfordul a szájtól, alig érteni, amit mond a telefonban.
Rettentően nyögvenyelős, akadozó így a kommunikáció, hogy minden félmondatra kétszer vissza kell kérdezni.
Szóltam már neki, illetve látom, hogy másoknak is visszaismételgeti, amit mondott, tehát más se érti. Gondolom ők nem merik szóvá tenni.
Elismeri néha, majd ugyanúgy elfeledkezik róla és visszatér ehhez a hülye telefonálós pózhoz.
Sajnos már eljutottam arra a pontra, hogy igyekszem a telefonbeszélgetéseket rövidre fogni vele, mert így indokolatlanul feltart, egy kérdés feltevése is 5 perces barchoba lesz. Ráadásul ha sokszor visszakérdezek, akkor egy idő után ő is ideges lesz és ne artikuláltan (vagy szájhoz tartott mikrofonnal) válaszol, hanem hangosabban, néha már gúnyosan szótagolva.
Tehát sakk-matt, nála visszatér a rossz szokás, egyúttal sértőnek érzi, hogy lekeverem a telefonbeszélgetéseket.
Próbáltam azzal is érvelni, hogy pl. apámmal néha azért macerás telefonálni, mert jó beszélőkéje van és nem mindig érünk rá több órát telefonálni, leállítani meg nincs szívünk. A férjem is megjegyezte már, hgoy szívesen felhívná valamiért, de tart tőle, hogy nem lesz ideje a beszélgetésre.
Mondtam, hogy ez ugyanolyan, se apám, se ő nem rossz szándékból csinálja, mégis elér a másiknál egy olyan reflexet, hogy nincs kedve beszélgetni vele az embernek egy idő után.
Szólok. Úgy 10 másodpercig vissza is rakja, aztán megint emeli a könyökét...
Headset van, de nem használja. Illetve a motyogást az se segíti.
Gyakorlatilag a motyogásra ráerősít a szájtól eltartott telefon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!