Mi a véleményetek az esetről? Mit tehetnék? Visszakérjem a képeket?
A problémám gyökerei eléggé szerteágazóak, sok minden összefügg egymással, de igyekszem a leglényegesebb történéseket kiemelni. Nagyon örülnék néhány javaslatnak, véleménynek, ugyanis a közeljövőben szeretném ezt lerendezni. Előre is köszönöm!!
A gondom főforrása a volt osztályfőnököm, de ne ijedjen meg senki, mert ez nem a naiv, idősebb, saját tanáraihoz vonzódó ostoba lányka története, mert én nem éreztem iránta vonzalmat, nem vagyok az a fajta , pláne ha a szüleimmel egyidős az illető.
A történet 4 évvel ezelőtt kezdődött, mikor felvettek egy egyházi gimnáziumba. A szüleimnek sajnos a nehéz körülmények miatt nem adatott meg a magasfokú iskolai oktatásban való részvétel, fizikai munkát végeznek, a körülményeink szerények de annál nagyobb a szeretet és az egyetértés, egymás lelkileg való erősítése. Így az általános után a személyes célok motivációja mellett ez a tény is erősített a jeles tanulmányi eredmények elérésében, hogy büszkék lehessenek rám és segíthessek nekik. ( volt, hogy éheztünk..stb)
Nos a milliomos csemeték alkotta összeszokott társoság, az osztály nem fogadott el, a normálisabbnak tűnő baráti társoságok sem fogadtak be, egyszerűen más voltam/vagyok mint ők az értékrendemet és a megjelenésemet egyaránt illetően. A többség kicsinyes ellenszenvét csak fokozta az általuk nem kedvelt osztályfőnök és a helyettesének irántam való szimpátiája. Azonban, hogy nyugodtan, konfliktusmentesen kijárjam az intézményt, úgy tettem köztük mintha hasonlóan gondolkodnék sajnos. Az osztályfőnök egy harmincas éveinek végén járó, székely, ref.hittantanár volt, vmilyen oknál fogva nem volt/van saját családja és híres volt a szigoráról, a kollégáinak egy része kissé különcnek is tartotta azt hiszem. Engem szerencsére nem tanított.. Viszont a lelki beszédre fogékony emberek szívéig hatolt , emiatt nagyon tiszteltem és büszke voltam, hogy egyházi iskolába járhatok és egy ilyen példaértékű ember az osztályfőnököm. Akkor még nem tudtam, hogy a gimnázium sznob, csaló embereket segítő korrupt intézmény. A szimpátiája, ami egy idő után kissé kellemetlen volt a többiek miatt, a következőkben nyílvánult meg: mindig kedves volt velem, az első napon belevésette a többiek fejébe hogy hogy kell kiejteni helyesen a nevemet, tehetségesnek mondhatom magam a festészet terén így egy képzőművészeti feladat kapcsán engem bízott meg az osztály irányításával, majd oszt.főnöki dícséretet adott, a többiek mondhatni ámultak mert ilyet az 5 év alatt senkinek sem adott, szülőin pedig kiemelt és azt mondta, hogy mindenkinek olyannak kellene itt lennie mint amilyen én vagyok, osztálykarácsonykor őt húztam és egy festményt készítettem neki , nagyon tetszett neki, azonban furcsa volt, hogy az osztállyal való közös programok alkalmával mondhatni került, mintha feszengett volna mikor látta hogy kissé kívülálló vagyok, ofő órákon pedig azt osztályt mindig dedós jàtékokra kényszerítette...aztán egyszer beszélgetésre marasztalt évvége környékén és nagy nehezen megkért, hogy fessek neki egy gyümölcsfát, én nagy megtiszteltetésnek vettem, a fa környékén volt egy kirándulása azt osztálynak így lefotóztam, a többiek mondanom sem kell mivel cukkoltak utána, év végére elkészültem vele, elég drágák voltak a kellékek, de levélben válaszoltunk neki hogy semmilyen fizetséget nem kérünk, hát nem így lett ..amikor bevittem neki, nagyon elêgedett volt, nem győzött dícsérni én menni akartam, akkor azt mondta hogy ez nem így megy, behívta a terembe az osztályt és egy ajándékszatyorral jött vissza, nagyon megalázó volt a többiek miatt, láttam az arcukat ..te jó ég..mégegyszer kifejezte a csodálatát odaadta az ajándékot és egy puszit..ezen nêhányan röhögtek..én meg nagyon zavarba jöttem, az egyik lány kivette a kezemből a szatyrot és megnézte a tartalmát majd megkérdezte hogy neki adom e az egyik tárgyat..huu..aztán azon viccelődtek hogy biztosan eljegyzett, hol a gyűrű...nagyon kellemetlen volt. A képeket elfelejtettem aláírni hazavittem őket, akkor láttam a karácsonyi hátoldalán egy írást, ami arról szólt hogy ki vagyis én adtam neki. Mikor visszavittem a bizonyítvánnyal együtt, az erdőről beszêlt velem és adott egy gyümölcsöt arról a fáról amit lefestettem neki...eléggé összezavart, nem tudtam mit gondoljak. 10.osztályban még mesélt a fáról és egyszer megkért hogy mesêljek a festészetről..egy kis csoportja összegyült emiatt az osztálynak vele együtt, de a többiek előtt nem adhattam önmagamat és nagyon szégenylős vagyok, zavarba is jöttem amiatt amit a többiek mondtak "rólunk" és az egész szörnyű lett ..ő meg ideges és rámvágta az ajtót..na innentől nem beszélt velem, átnézett rajtam. Majd félévkor bejelentette, hogy munkahelyet vált..politika, nagyon sajnált minket elhagyni, meghívott minket magához és én is nagyon szomorű voltam mert valahol rokonléleknek éreztem őt, annak ellenére is hogy mikor egy szajha féle engem húzott, nagyon megalázott ő pedig elfordította a fejét. Ott megmutatta hova tette a képeimet és eléggé szomorú volt a tekintete némi szánalom és keserűség volt benne. Majd mikor elmentünk tőle, mindenkihez volt jó szava engem kivéve. De mindig kedves volt velem, jó túrákra vitt minket erős tartóoszlopa volt a giminek így készítettem neki egy gyönyörű búcsúfestményt, azt utolsó napján adtam át,kissé meghatódott, majd indulni akartam akkor megkérdezte hogy ma már nem találkozunk most találkozott velem utoljára mosolyogva bólintottam és sírvahazamentem..aznap még bőven betegállományban voltam...Ennek ellenére minden évben meglátogatott minket néhány emberrel beszélt DE nekem nem köszönt, keresztűl nézett rajtam, nem beszélt velem. Rosszul esett mert felnéztem rá, de csalodtam benne emiatt és a sok szép képért egy jó napotot megérdemeltem volna azt hiszem. Ballagáskor pedig felismerte az anyukámat és rögtön elfordult. Egyszerűen nem értem mi baja. A képek azon túl drágák voltak az ecseteket és a vásznakat beleértve. Nagyon rosszul esik. Mit tegyek, visszakérjem a képet amit utoljára adtam vagy hhagyjam, ne zaklassam, biztos van elég gondja. Köszönöm
L/18
A képeket tényleg semmi esetre se kérd vissza!
Ami meg a tanár viselkedését illeti, szerintem ő kedvel Téged, mindig is kedvelt, csak mivel olyanokat hordtak össze a diákok, inkább ennyire távolságtartó, elutasító viselkedéssel próbálhatta/próbálhatja megoldani a helyzetet.
Köszönöm a válaszodat!:)
Sajnos még nem volt bátorságom , sem idôm levelet írni neki az esetleges félreértések tisztázása végett, de ez a célom. Attól félek, hogy félre értene valamit, igazából ezek után egyszerűen képtelen vagyok kiigazodni rajta. Rendkívűl értékes, példás embernek tartottam na de ez a sértő, lelkészhez teljesen méltatlan viselkedés mindent lerombolt. Szó szerint, mikor a ballagásunkra eljött, vagy a korábbi látogatásai során keresztűl nézett rajtam, nem köszönt, mintha a velem való ismerettsége szégyelni való lenne neki. Szóval nem értem, nagyon dühítő, sajnálom, hogy így kell lezárnom a középiskolás éveimet, semmiféle kétes értelmű dolgot nem cselekedtem, nem gondoltam volna, hogy az ellenkező nemű tanár tisztelése ilyen kétes lavinát indít el.
12-es: Semmi gond, örülök, hogy egyetértesz velem. A pontozás meg tök mindegy. :)
Kérdező: Majd írd meg azért, hogy hogyan alakulnak a dolgok, kíváncsi vagyok a fejleményekre.
(#11 voltam)
A kérdéseidből ítélve hajlamos vagy túlbonyolítani a dolgokat. Ha még nem írtad meg a leveled , akkor érdemes minél szűkszavúbban és lényegre törően fogalmazni. Például: Tanár úr ! Szeretném megkérdezni hogy neheztel-e rám valamiért?
Aztán ha igen, akkor lehetőség van a tisztázásra, és megkérni hogy őrizzen meg jó emlékezetében mert te is szép emlékeket őrizgetsz az iskolás évekről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!