Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mi a véleményetek az esetről?...

Mi a véleményetek az esetről? Mit tehetnék? Visszakérjem a képeket?

Figyelt kérdés

A problémám gyökerei eléggé szerteágazóak, sok minden összefügg egymással, de igyekszem a leglényegesebb történéseket kiemelni. Nagyon örülnék néhány javaslatnak, véleménynek, ugyanis a közeljövőben szeretném ezt lerendezni. Előre is köszönöm!!

A gondom főforrása a volt osztályfőnököm, de ne ijedjen meg senki, mert ez nem a naiv, idősebb, saját tanáraihoz vonzódó ostoba lányka története, mert én nem éreztem iránta vonzalmat, nem vagyok az a fajta , pláne ha a szüleimmel egyidős az illető.

A történet 4 évvel ezelőtt kezdődött, mikor felvettek egy egyházi gimnáziumba. A szüleimnek sajnos a nehéz körülmények miatt nem adatott meg a magasfokú iskolai oktatásban való részvétel, fizikai munkát végeznek, a körülményeink szerények de annál nagyobb a szeretet és az egyetértés, egymás lelkileg való erősítése. Így az általános után a személyes célok motivációja mellett ez a tény is erősített a jeles tanulmányi eredmények elérésében, hogy büszkék lehessenek rám és segíthessek nekik. ( volt, hogy éheztünk..stb)

Nos a milliomos csemeték alkotta összeszokott társoság, az osztály nem fogadott el, a normálisabbnak tűnő baráti társoságok sem fogadtak be, egyszerűen más voltam/vagyok mint ők az értékrendemet és a megjelenésemet egyaránt illetően. A többség kicsinyes ellenszenvét csak fokozta az általuk nem kedvelt osztályfőnök és a helyettesének irántam való szimpátiája. Azonban, hogy nyugodtan, konfliktusmentesen kijárjam az intézményt, úgy tettem köztük mintha hasonlóan gondolkodnék sajnos. Az osztályfőnök egy harmincas éveinek végén járó, székely, ref.hittantanár volt, vmilyen oknál fogva nem volt/van saját családja és híres volt a szigoráról, a kollégáinak egy része kissé különcnek is tartotta azt hiszem. Engem szerencsére nem tanított.. Viszont a lelki beszédre fogékony emberek szívéig hatolt , emiatt nagyon tiszteltem és büszke voltam, hogy egyházi iskolába járhatok és egy ilyen példaértékű ember az osztályfőnököm. Akkor még nem tudtam, hogy a gimnázium sznob, csaló embereket segítő korrupt intézmény. A szimpátiája, ami egy idő után kissé kellemetlen volt a többiek miatt, a következőkben nyílvánult meg: mindig kedves volt velem, az első napon belevésette a többiek fejébe hogy hogy kell kiejteni helyesen a nevemet, tehetségesnek mondhatom magam a festészet terén így egy képzőművészeti feladat kapcsán engem bízott meg az osztály irányításával, majd oszt.főnöki dícséretet adott, a többiek mondhatni ámultak mert ilyet az 5 év alatt senkinek sem adott, szülőin pedig kiemelt és azt mondta, hogy mindenkinek olyannak kellene itt lennie mint amilyen én vagyok, osztálykarácsonykor őt húztam és egy festményt készítettem neki , nagyon tetszett neki, azonban furcsa volt, hogy az osztállyal való közös programok alkalmával mondhatni került, mintha feszengett volna mikor látta hogy kissé kívülálló vagyok, ofő órákon pedig azt osztályt mindig dedós jàtékokra kényszerítette...aztán egyszer beszélgetésre marasztalt évvége környékén és nagy nehezen megkért, hogy fessek neki egy gyümölcsfát, én nagy megtiszteltetésnek vettem, a fa környékén volt egy kirándulása azt osztálynak így lefotóztam, a többiek mondanom sem kell mivel cukkoltak utána, év végére elkészültem vele, elég drágák voltak a kellékek, de levélben válaszoltunk neki hogy semmilyen fizetséget nem kérünk, hát nem így lett ..amikor bevittem neki, nagyon elêgedett volt, nem győzött dícsérni én menni akartam, akkor azt mondta hogy ez nem így megy, behívta a terembe az osztályt és egy ajándékszatyorral jött vissza, nagyon megalázó volt a többiek miatt, láttam az arcukat ..te jó ég..mégegyszer kifejezte a csodálatát odaadta az ajándékot és egy puszit..ezen nêhányan röhögtek..én meg nagyon zavarba jöttem, az egyik lány kivette a kezemből a szatyrot és megnézte a tartalmát majd megkérdezte hogy neki adom e az egyik tárgyat..huu..aztán azon viccelődtek hogy biztosan eljegyzett, hol a gyűrű...nagyon kellemetlen volt. A képeket elfelejtettem aláírni hazavittem őket, akkor láttam a karácsonyi hátoldalán egy írást, ami arról szólt hogy ki vagyis én adtam neki. Mikor visszavittem a bizonyítvánnyal együtt, az erdőről beszêlt velem és adott egy gyümölcsöt arról a fáról amit lefestettem neki...eléggé összezavart, nem tudtam mit gondoljak. 10.osztályban még mesélt a fáról és egyszer megkért hogy mesêljek a festészetről..egy kis csoportja összegyült emiatt az osztálynak vele együtt, de a többiek előtt nem adhattam önmagamat és nagyon szégenylős vagyok, zavarba is jöttem amiatt amit a többiek mondtak "rólunk" és az egész szörnyű lett ..ő meg ideges és rámvágta az ajtót..na innentől nem beszélt velem, átnézett rajtam. Majd félévkor bejelentette, hogy munkahelyet vált..politika, nagyon sajnált minket elhagyni, meghívott minket magához és én is nagyon szomorű voltam mert valahol rokonléleknek éreztem őt, annak ellenére is hogy mikor egy szajha féle engem húzott, nagyon megalázott ő pedig elfordította a fejét. Ott megmutatta hova tette a képeimet és eléggé szomorú volt a tekintete némi szánalom és keserűség volt benne. Majd mikor elmentünk tőle, mindenkihez volt jó szava engem kivéve. De mindig kedves volt velem, jó túrákra vitt minket erős tartóoszlopa volt a giminek így készítettem neki egy gyönyörű búcsúfestményt, azt utolsó napján adtam át,kissé meghatódott, majd indulni akartam akkor megkérdezte hogy ma már nem találkozunk most találkozott velem utoljára mosolyogva bólintottam és sírvahazamentem..aznap még bőven betegállományban voltam...Ennek ellenére minden évben meglátogatott minket néhány emberrel beszélt DE nekem nem köszönt, keresztűl nézett rajtam, nem beszélt velem. Rosszul esett mert felnéztem rá, de csalodtam benne emiatt és a sok szép képért egy jó napotot megérdemeltem volna azt hiszem. Ballagáskor pedig felismerte az anyukámat és rögtön elfordult. Egyszerűen nem értem mi baja. A képek azon túl drágák voltak az ecseteket és a vásznakat beleértve. Nagyon rosszul esik. Mit tegyek, visszakérjem a képet amit utoljára adtam vagy hhagyjam, ne zaklassam, biztos van elég gondja. Köszönöm

L/18



2014. máj. 26. 19:56
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%

Nem kicsit furcsa ez az alak, de most már hagyd a képet.

Kérdés: mit jelent az a "szegénylős"?

2014. máj. 26. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
Szégyenlőset szerettem volna írni, köszönöm a javaslatot :)
2014. máj. 26. 20:14
 3/17 anonim ***** válasza:
100%
Ezeket a képeket ajándékba adtad. Ha visszakérnéd, mi változa? Semmi. Ha nálad lennének a visszakért képek mindig ezekre az évekre emlékeztetnének. A pénzt már úgysem kaphatod vissza.
2014. máj. 26. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
100%
Nehogy visszakérd a képet! Az megalázó és csúnya húzás lenne. Neki készítetted, rá gondoltál amikor készítetted. Az övé. Ha most visszakéred az nagyon béna lenne. Vagy te beszéltél társaságban megbántóan vele, vagy fülébe jutott mások rosszindulatú pletykája veled kapcsolatban. Ez egy református hitben élő tanárembert érzékenyen érint, ezért is kerüli a szüleidet is. Ha nem szeretnéd ezt a terhet tovább cipelni és azt sem szeretnéd hogy őt nyomja lépj vele kapcsolatba és köszönd meg azt a sok sok jót amit érted tett a tanulmányaid alatt. Mondd el hogy hálásan és szeretettel gondolsz rá egész életedben és fontos pillérje volt a te tanulmányaidnak. Mondd el azt is hogy bántak veled az osztálytársaid és kérj bocsánatot a nevükben vagy a saját nevedben ha bármivel is megbántottad őt. Mondd hogy szeretnéd ha békével és szeretettel gondolna rád a továbbiakban mert te is azt teszed. A festményekkel kapcsolatos anyaiakon pedig ne gondolkozz többet. Tudom milyen drága, mert magam is festek. Nem tudhattam hogy milyen technikával szeretted volna elkészíteni és hogy nem volt meg minden eszközöd otthon a képhez. Gondolj arra hogy ez egy tanulmány volt, és a saját festői tapasztalatodba fektetted ezt a pénzt. Ha máskor valaki ilyenre kér és nincs hozzá megfelelő anyagod akkor elég csak egy pempera,papír kominációban gondolkodni. Azt is szépen be lehet üveglaposan kereteztetni a tulajdonosnak. Az ecsetek meg gondolom megmaradtak neked és a festékekből is több szín. Sok sikert kívánok neked!
2014. máj. 26. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

Igen, de engem nem a pénzbeli értéke hanem az eszmei értéke érdekel jobban, vagyis lényegesnek tartom, tényleg hatalmas munka volt és borzasztóan rosszul esik ez a számomra érthetetlen viselkedés. Úgy érzem nem érdemli meg, túl szép lett az utolsó, hogy egy jellemtelenül viselkedő, mondhatni idegen emberré vált személy falán porosodjon. Természetesen a többi kettőt, ha tehetném se kérném vissza, az egyiket ő rendelte a másikat is ha úgy tetszik kötelez jelleggel adtam. Annyit elvártam volna, hogy legalább köszönjön...

Köszönöm a javaslatot.

2014. máj. 26. 20:26
 6/17 A kérdező kommentje:
3. Nagyon szépen köszönöm, igazad van.:)
2014. máj. 26. 20:30
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Nem fotóztad le a képeket? Kíváncsi lennék rájuk.
2014. máj. 26. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:

Egyébként szerintetek tetszettem neki, azért viselkedett velem ilyen furcsán? Egy kicsit nyugtalanít, mert a közelgő bankettünkre is eljön és ..nos igen ez kellemetlen, mert a többi tanár is tudott róla és lehet, hogy félreértelmezték a képeket, pedig engem csak a hàla és a megbecsülés vezérelt, természetesen semmi több. A történetből kihagytam a volt of.helyettesemet, egyben szerencsére volt történelem tanárnőmet, aki lehet, hogy azt sugalta neki, hogy vonzódom hozzá, azért adtam neki az utolsó képet és azért jöhettem zavarba a festéses előadásnál. Hihetetlen de ez a nő még az eddogieknél is furcsább. Családos anyuka, csak néhány évvel volt idősebb az oszt.főnöknél és remek barátságot ápoltak/ápolnak. Nekem ő kezdetben nagyon szimpatikus volt, annak ellenére, hogy szegény eléggé pocsékul tanított és olyan volt az állapota, mintha túl sok nyugtatót szedett volna..szóval kicsit kába volt. De népiesen öltözködött és nagyon elégedett volt velem, annyira, hogy rólam nevezte el a töri verseny csapatunk nevét..nekem nagyon kellemetlen volt. Egyszer oszt.kiránduláson észrevettem, hogy azt figyelte, hogy én hogyan reagálok arra, mikor az ofő kedves velem. 2. Osztályban nem tanított, mert leváltotta az osztály. Néhány lány és én is mindig köszöntem neki..ó és az osztály utálta őt . Egy képzőművészeti versenyeredményhírdetés alkalmával ő vitte egy másik városba az érintetteket köztük engem is. Az anyukám még elkísért hajnalban, mert egy kissé messze lakunk a találka helyről és mert baráti a kapcsolatunk. A nő hozta az egyik lányát, köszöntünk erre az anyámat és engem végigmért majd másokkal kezdett beszélgetni. A helyszínen érthetően megkérdeztem tőle valamit mire elmondta hogy miről beszélgetett telefonon az imént az ofőmmel. Nagyon fura volt. Ezek után már nem köszöntem neki, mert a viselkedése rám és az anyámra nézve is sértő volt. Ballagáson virágot osztott a volt ofômmel nekünk, természetesen tőlem elfordult, a volt ofő nyomott kelletlenül az utolsó pillanatban egy virágot a kezembe. Szerintetek?


Utolsó: sajnos csak a fáról van képem, mert akkor mêg nem volt pénz fényképezőgépre, a net is csak pár hónapja van.

2014. máj. 27. 19:51
 9/17 anonim ***** válasza:
100%
Viselkedj természetesen az a lényeg. Ez a ki kinek tetszik történet lehet hogy csak feltételezés és a kelleténél jobban belelovalod magad. Képet eszedbe se jusson visszakérni és legyél olyan természetes mint bármelyik diák. Az jutott még eszembe hogy az én időmben is volt egy lány akiről azt hittük hogy tetszik az egyik tanárnak, és csak az anyagi helyzetük (nagyon sokan voltak testvérek) és az osztály kiközösítése miatt viselkedett vele kivételezőn a tanár. Tisztelte hogy olyan helyzetből képes naponta bejárni tanulni, és kisebb munkákat adott neki ( könyvek rendezése) amiért fizetett és tudta hogy abból a pénzből fizeti a lány a kajáját. Felnőttként külföldön tolmácskodik a lány és tanít. Egyetemi tanár férje van. A gyerekeik több nyelven beszélnek. A családjában mindenki tovább tudott tanulni.
2014. máj. 27. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:
Értem, köszönöm. Igyekeztem az eseményeket a látottak alapján leírni, az én érzéseim nélkül, ahogyan azt más is látná. Furcsa, mert nála fiatalabb férfi tanárok is tanítottak, mint mindenkinél velem kapcsolatban is kifejezték az elégedettséget és a szimpátiát annak helyes módja szerint, semmi szokatlan, furcsa nem volt benne. Sőt az angol tanárom is kért egy cseresznyfás képet és normálisan viselkedett továbbra is. Az én hajdani viszonylag szerény anyagi helyzetemről soha nem tudott senki, az ofőm sem. A megjelenésem szerény volt és ápolt. Sem én sem az édesanyám nem mondott erről semmit.
2014. máj. 27. 20:54
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!