Punkok! Számotokra mit jelent punknak lenni?

A mai punkok többsége nem más, mint 25-30 éves kliséket ismételgető „előre gyártott lázadó”. Látszatemberek, akik vagy palástolnak valamit, vagy szimplán ürességüket próbálják leplezni.

A többség. Viszont akadnak igazi kis csodabogarak.

Nem ítélek el senkit a külseje miatt, sőt, egyenesen bomlok a polgárpukkasztó megjelenésük (és fület gyönyörködtető muzsikájuk) után, ellenben nem fér a fejembe, minek kell betokozódni egy szubkultúrába. Ez már a önkorlátozás szintjét súrolja.

Engedd meg, hogy előre elnézést kérjek kedves kérdező, mivel ismét csak egy ,,halandó" válaszát olvashatod. Én sem vagyok punk. De ismerek hármat (két és felet)! Ezért bátorkodtam válaszolni. Ők elmondták nekem, hogy nekik mit jelent punknak lenni. Röviden körülbelül annyi, hogy szeretik megbotránkoztatni az embereket, nem betartani a szabályokat. Egy ismerősömnek, akinek az első barátja egy punk volt, azért tetszett meg az a bizonyos fiú, mert nyilvánosan... Khmm... Orálisan kielégített egy másikat. (Valóban nagyon édes... Ízlések és pofonok.) Az elsőként említett két punkot pedig majdnem volt szerencsém meztelenül tócsákban ugrándozva meglesni. De nem tettem. Valahogy nem hiányzott az életemből.

Punknak lenni nem tudom milyen. Már csak azért sem lennék az, mert én én vagyok. Van nevem, nem akarom, hogy csak úgy hívjanak, ,,a punk". Viszont bennem van a hajlam. Visszafogottan. Az anarchia édesen fülembe folyó hangzása... Juj. Van nekem személyi anarchiám, aminek része a nyári öltözetként szolgáló sötétszürke téli szövetkabát, réteges öltözet, az acélkék bakancs, kipreparált állatok a szobámban... Meg a botrányos étkezési szokások. Gasztropunk vagyok! Mézes kenyér szalonnával...

Végül is a lényeg az, hogy az a punk, aki punknak vallja magát. Elhatározza, hogy ,,Hú, én ma letolom a gatyámat a metrón a Józsival együtt, mert mi punkok vagyunk!" És ők onnantól punkok.

Meg persze úgy néznek ki, mint egy szivárvánnyal lehányt mohikán. Olyan szépek...