Mi bajuk az olyan embereknek, akik parancsolgatni akarnak neked? Mondjuk: "Rám nézz, ha hozzád beszélek! "

Alap emberi kommunikációhoz hozzátartozik, hogy a másik ember szemébe nézz, ha hozzád beszél.

Az az illető aki nem igy tesz nem egyenes, lapít és sunnyog.Ez iszonyat zavaró tud lenni.

Ez nem ennyire egyszerű. Az emberek viselkedése nagyon hasonló az állatokéhoz abban a tekintetben, hogy a "szembe nézést" ösztönösen és tudat alatt agressziónak tekintik. És az is, abban az értelemben, hogy van a másik kifejezés is: megbabonáz, hipnotizál a szemével. Igen, ezt nagyon sok ember tudatosan is használja és így mintegy a saját akaratát ráerőlteti a másikra. Pedig ha belegondolunk, az emberi szem és az emberi figyelem működése sem olyan, hogy mereven tudna fixírozni valamit. Az ilyen helyzet kényelmetlen érzést okoz. A normál szemtekerezgés (nisztagmus) evolúciós értelme csakis az lehet, hogy pásztázni kell a környezetet, hogy a fenyegető veszély időben felismerhető legyen. Ha belegondolunk, beszélgetés közben pillantgatunk ugyan a partnerre, sőt a szemébe is nézünk időnként, de azért belső gondolatainkra is kell figyelni és olyankor a kikényszerített odafigyelés mellett nem tudunk saját gondolatainkra figyelni. Ezért van az, hogy a kevésbé "slagfertig" emberek csak egy ilyen "szembenézős" beszélgetés után jönnek rá, hogy mit is kellett volna válaszolni, mondani s hogy a partner hülyeségeket beszélt

Szóval ilyen helyzetekben nyugodtan meg lehet mondani, hogy Te csak úgy tudod megérteni és úgy tudsz rá figyelni, ha nem nézel a szemébe, sőt esetleg hátat is fordítasz neki. Tedd hozzá tárgyilagos hűvösséggel, hogy ha Ő mégis ragaszkodni akar saját kommunikációs technikájához, akkor ne csodálkozzon, ha Te nem leszel képes megérteni és akkor ennek ő lesz az oka.

Az ember nem csak szavakkal kommunikál, hanem arckifejezésekkel és testbeszéddel is. Sok esetben ahogyan mondasz valamit, amilyen képet vágsz hozzá, amilyen a mimikád, vagy épp hogyan mozog a szemed, sokkal többet elárul arról, hogy mit is gondolsz, mint az, hogy mit mondasz.

Már csak ezek miatt is fontos a másik felé nézni, mert különben nem látod az arckifejezéseit, testbeszédét és ő sem latja a tiédet. Ez pedig mindenképp tiszteletlenség a másikkal szemben. Egyik oldalról azt sugallja, nem is érdekel, amit a másik mond, vagy hogy őszintén mondja-e. Másik oldalról azt sugallja, hogy rejtegetni valód van, nem vállalod fel, hogy lássa az arcod és az arckifejezéseid beszélgetés közben, mert rejtegetni valód van.

Nem kell háttal állni, elég ha csak más irányba néz a tested, mint akivel beszélsz, pláne ha az ajtó irányába, az azt sugallja, hogy nem akarsz részt venni a beszélgetésben, mennél már innen. Ha teljesen elfordulsz, háttal állsz, az egyértelműen annak a jele, hogy egyáltalán nem érdekel, amit a másik mond, nem figyelsz rá, teljesen mással foglalkozol helyette.

Bizonyos helyzetekben ez átmenetileg elfogadható lehet, ha beszélgetés közben csináltok valamit és praktikus oka van az elfordulásnak (pl. italt tölteni fordulsz el, pakolászol dolgokat, stb), de akkor is célszerű kommunikálni, hogy miért teszed és hogy közben figyelsz, ezért folytassa csak addig is, míg visszafordulsz. Az is nagyon fontos kérdés, hogy milyen az adott helyzet és milyen viszonyban vagytok. Egy kevésbé formális, lazább, barátibb beszélgetésnél, egyenrangú felek között elfogadottabb lehet az elfordulás, vagy hogy mást is csinálsz beszélgetés közben. Az se mindegy, hogy előbb beszélgettek és közben elkezdesz csinálni valamit, amit értelmezhetnek úgy is, hogy meguntad a beszélgetést, vagy ha épp olyan a téma, akkor akár úgy is, hogy zavarba jöttél, sarokba szorítottak és ezért kezdesz terelni. Ha okod van rá, hogy csinálj valamit, pl. szorít egy határidő és nincs több időd a beszélgetésre, jobb kimondani, hogy mi az okod, úgy kevésbé magyarázzák félre, főleg ha hihető és méltányolható a magyarázat. Ha már eleve pakolásztál, amikor elkezdődött a beszélgetés, akkor kevésbé kirívó, ha közben folytatod, hiszen a másik kapcsolódott bele a beszélgetéssel a pakolászásodba. Persze ezt is jobb tisztázni. Ilyenkor pl. az lehet árulkodó, ha a beszélgetés egy pontján abbahagyod a pakolászást, vagy az addigi tempónál feltűnően gyorsabban, lassabban, hangosabban csinálod, amit könnyen úgy értelmezhetnek, hogy a beszélgetésre reagálsz vele. Ha érdekel, fontos számodra a beszélgetés, vagy megszorongattak, nehezet kérdeztek, akkor abbahagyod, lelassul a pakolászásod, vagy pint kapkodni kezdesz, stb.

Ha alá-fölé rendeltség van kettőtök között, akkor a rang diktálja, kinek van joga inkább elvárni a figyelmet, tiszteletet, diktálni a feltételeket, de alapvetően inkább az egyenlő tisztelet illendő. Bármelyik fél viselkedik tiszteletlenül, a másik kérheti a figyelmét. Pl. ha a főnök behív az irodájába letolni és rád se néz közben, vagy elfordul, miközben elmagyaráznád a saját nézőpontodból a helyzetet, akkor te is megkérheted, hogy figyeljen rád, sőt akár nyomabékosíthatod is, hogy az, hogy hátat fordít tiszteletlen veled szemben. Persze helyzete és főnöke válogatja, hogy mennyit ér.

A szem kontaktus a figyelem jele. Amit #5-ös ír az nem alaptalan, de erősen túldimenzionált. Az természetes, hogy az ember szeme mozog, pásztáz. Kimondottan természetellenes, ha valaki le sem veszi a szemét a másikról. Méginkább, ha közben farkasszemet néz veled, egyáltalán nem pislog. De azért a legtöbb ember képes “egészséges mértekben” jobbára a beszélgető partnerre figyelni. Néha leveszi a szemét, máshova pillant, gondolkodás közben a távolba réved, aztán újra a másik szemébe néz. Van ezeknek egy normál, természetes ritmusa. Ez mindenkinél más tempót jelent. Van, aki kapkodósabb, idegesebb, más nyugodtabb, lassabb. Aki kapkodósabb, hadarósabb, alapjáraton is gyanús lehet valakinek, de különösen a változások gyanúsak, ha valaki egy darabig normál szemkontaktust tart, aztán egyszer csak hirtelen megszakítja és az addigiakhoz képest szokatlanul kerülni kezdi, kapkodja a tekintetét, vagy pont korábban pásztázott jobban és egyszer csak lenyugszik, nem nézelődik/pislog annyit, elkezd nagyon koncentrálni a tekintetére a másiknak.

Nagyon is beszédes, ha valaki képtelen felvenni a szem kontaktust, nagyon röviden teszi, vagy hirtelen elkapja a tekintetét. Ezek mind zavartságot, bizonytalanságot sugallnak. Bizonytalanságot akár magadban, képességeidben, a helyzet szokatlanságát, akár bizonytalanságot a szavaid valóságalapjában. Vagyis könnyen hazugnak, szavahihetetlennek is tarthatnak miatta. Ugyanilyen az izgatottság, remegés, izzadás is. Egy csomó féle oka lehet, hogy izgul/izzad az ember, de többek közt a hazugságnak is megnyilvánulási formája lehet. Így, ha egy beszélgetés során leizzadsz, láthatóan izgulsz, azt szinte törvényszerűen úgy értelmezik, hogy hazudsz, nem vagy olyan hiteles, mint aki nem izzad, nem izgul, összeszedett. Pedig lehet, hogy csak határozottsági, gyakorlási kérdés. Pont ezért szokták azt tanácsolni, hogy ha egy helyzetben izgulsz, akkor jobb lehet ezt kimondani, mert neked is könnyebb, legalább ezt nem kell titkolnod és a másik sem érzi úgy, hogy titkolni próbálod, könnyebben értelmezi az izgulásod jeleit izgulásnak és nem őszintétlenségnek. Persze vannak helyzetek, amikor az izgulást beismerni sem feltétlenül szerencsés, mint pl. egy állásinterjú. De főleg, ha pályakezdőként, vagy hosszú idő után munkahelyet váltóként mész oda, akkor érthető, hogy izgulsz és jobb, ha elmondod, mintha azt hiszik, hogy azért izgulsz, mert hazugságokat adsz válaszként.

“És ha csak önbizalom hiányos? Azok nem szeretnek ránézni másokra, mert niuncs bátorságuk!”

Ugyanaz, mint az izgulás. Jobb, ha elmondod, hogy nem akarsz tiszteletlen lenni, de bátortalan vagy, nehezen megy felvenni a szemkontaktust. Ehhez is kell egy kis bátorság, de úgyis látni fogják rajtad. Viszont, ha elmondod, miért van, akkor talán elhiszik. Ha nem mondod, akkor kisebb az esélye, hogy maguktól helyesen értelmezik.

Főleg egyenlőtlen erőviszonyban alá-fölé rendelt felek közti beszélgetésnél (pl. szülő-gyerek, idős-fiatal, tanár-diák, főnök-beosztott, rendőr-bűnöző, stb) különösen hangsúlyos, hogy a fölé rendelt fél fokozottan érzékeny lehet az ilyen tiszteletlenségre, fokozottan keresi rajtad a hibát, a hazugság jeleit. Ráadásul jó eséllyel a dominánsabb fél rutinosabb is az ilyen viselkedési jelek érzékelésében (még ha nem is biztos, hogy helyesen értékeli, de érzékelni valószínűleg jobban fogja). Ha elfogadható indoklást adsz, amit igazolni látszik a viselkedésed is (azt mondd, hogy izgulsz, bizonytalan vagy és ezt is látja rajtad) akár azt is eredményezheti, hogy a másik fél megenyhül, barátságosabb lesz, segíteni akar neked jobban érezni magad. Pl. tanár/főnök/szülő közli, hogy azért nem harap, nem kell félned tőle, stb. Ezek után vagy tényleg komolyan gondolaj és kevésbé szigorúan értékeli, amit mondasz, ahogyan viselkedsz, hiszen elhiszi, hogy csak izgulsz, de persze az is lehet, hogy ez csak egy trükk a részéről és csak azért mondja, hogy jobban elengedd magad, ő meg továbbra is hazudozó szemétládának tart, mint addig. Ha csak egy kicsit is enyhül tőle, már megérte kimondanod az igazat és valószínűleg te tényleg megkönnyebbülsz tőle és utána te jobban tudsz teljesíteni.

De mindenképp érdemes gyakorolni, fejleszteni magad. Akár barátokkal, rokonokkal, akár idegenekkel is érdemes tréningezni, hogy jobban menjen a szemkontaktus.

Pl. Magyarósi Csabának is komoly gondjai voltak vele, hogy idegenekkel beszéljen, de addig gyakorolt idegeneket leszólítva, míg belejött és azóta igen népszerű vlogger lett:

[link]

Ha érdekel ez a metakommunikációs, testbeszéd téma, érdemes megnézned a Hazudj, ha tudsz című TV sorozatot. A készítésében szakértőként is résztvevő Dr Paul Eckman kutatásai és munkája ihlette a sorozatot, így a tudományos alapjai eléggé rendben vannak, bár ő maga is azt nyilatkozta róla, hogy azért ennyire biztosan ő sosem meri kijelenteni, hogy amit lát valakin, az tényleg biztos úgy is van - de azért a kutatásai alapján kihallgatásokat vezető rendőröket, nyomozókat, stb. képeznek arra, hogy felismerjék a hazugságot…

[link]