Félős, szégyenlős vagyok, szerintetek?
17 éves fiú vagyok, ahogy fenn is írtam ilyen tulajdonságokkal.
Egyedül ember akivel tényleg minden gátlásomat levetve tudok beszélni az Édesanyám.
Nővérem 6 éve külföldön él, és vele is már úgy érzem hogy kicsit gátlásos lettem, ez idő alatt.
Apám korán elhagyott minket, nevelőapám volt akihez kötödtem nagyon ő sajnos elhunyt, kis korom óta velünk volt és talán ahogy vele nőttem fel - mint anyámmal - azért éreztem ezt.
Általános suliba haverokkal is diszkrétebb voltam, ahogy viszont középsulis lettem már változott a helyzet úgy érzem.
Most fogom a 4. évemet kezdeni, mindenkivel kijövök az osztályban, vannak erősebb-gyengébb haverságok.
Anyám barátja már 3 éve velünk él, és felé is szégyenlős vagyok, nem tudok úgy vele beszélni, mint Anyuval.
Idegen emberek felé meg főleg nem tudom kimutatni mit érzek egy adott személy iránt, nem vagyok közvetlen.
Lányokkal is ez van, egyetlen lány volt akivel tudtam normális kapcsolatot tartani. Nem vagyok egy szép legény, itt most nem konkrétan párkapcsolati tanácsra lennék kíváncsi, hanem úgy az emberekhez való viszonyomhoz.
Elnézést ha néhol rosszul fogalmaztam
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
sziamia:)
nos, szerintem nincs veled semmi baj, te ilyen vagy:) ez se nem hiba se semmi:) nem egyformák az emberek, te nehezebben ismerkedsz, attól félsz lehet, hogy mit szólnak, ha így vagy úgy viselkedsz.
valahogy próbáld az emberekkel való kapcsolataidra úgy gondolni, mint azokra az emberekre, akikkel nagyon jóban vagy. tudod, nem kell félni a másik embertől, nem több nálad, nem különb, nem értékesebb, mint te. egyenlő mindenki, erre gondolj:) és ne arra, hogy jajj mert az a másik esetleg kinézetre szebbnek látszik, vagy vagány. ezek csak külsőségek. attól még nem több az az ember. sőt, biztos vagyok benne, hogy te sokkal jobb vagy tőlük, a magad szerénységével. tudod, a szerénység az egyik legjobb tulajdonság:) igen, persze olyan téren nem mindig látja az ember az előnyét, mint az ismerkedés, vagy a kapcsolatok, de valahogyan meg kell tanulni, hogy a szerénységnek is meg legyen a határa, tehát ne tudjanak mondjuk átverni, kihasználni, lenézi.
szerintem az önbizalom is sokat számít. megértem, hogy ha nincs, nekem sincs, szóval, tudom milyen nehézkes lehet neked a barátkozás, csak én lány vagyok:)
de attól, mert nem tartod magad egy szép fiúnak, lehet, hogy csak te látod azt, közben meg lehet, hogy tök sok lánynak tetszel. magunkkal mindig kritikusabbak vagyunk, hamarabb meglátjuk az arcunk hibáit.
a kisugárzással amúgy sokat lehet szépíteni a külsőn.
csak ehhez az kell, hogy határozott és kedves legyél, látsszon rajtad a kedvesség:)
szóval, ah beszélgetsz vkivel, akkor határozott legyél, ne érdekeljenek, ki mit mond, viselkedj úgy, ahogy neked a jó, és ne mások véleménye szerint cselekedj, te vagy a lényeg. aki elfogad olyan stílussal amilyen vagy, az nagyszerű, aki nem, akkor azzal ne is foglalkozz, mert akkor az nem a saját, valódi tulajdonságaidért kedvel:)
tehát ne tekints másra úgy, mintha ő egy nem tudom milyen népszerű sztár lenne. ( persze a sztárokra sem kell úgy, csak nem tudom másként megfogalmazni )
akikkel pedig most elég jól megvagy, és kedveled őket, és ők is téged, akkor próbáld erősíteni velük a kapcsolatodat, hogy később is barátkozhassatok, és akkor ha már van pár ember, akivel néha beszélgethetsz, az már tök jó:)
lányokkal majd sikerülnek a kapcsolataid, ne aggódj, még nem vagy lemaradva semmiről:) én mondjuk nem is szeretném az olyan pasit, akinek már tök fiatalon sok csaja volt, és szóval...nekem ez ne
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
ahj hamarabb küldtem szóval azt akartam még írni, hogy az nekem nem tetszik, de az csak az én véleményem:)
ne szomorkodj, hanem légy vidám és határozott:)
ha van még kérdésed, akkor állok rendelkezésedre fiatalemberke:D
:)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem az a lényeg, hogy ne görcsölj, fogadd el magad olyannak, amilyen vagy. Ez nem azt jelenti, hogy ne próbálj meg nyitottabb lenni, de ne erőlködj ezen. Gondold végig a tulajdonságaidat, mik az erősségeid, mik a gyengeségeid, ez erőt adhat, ha tisztában vagy velük. Minden embernek bőven jutott mindkettőből, tehát nem lógsz ki a sorból. Lehet, hogy a kommunikáció/kapcsolattartás nehezebben megy neked, mint esetleg másoknak, de másoknak meg az megy nehezebben, ami számodra könnyű.
Nem kell mindenkivel teljes nyiltságra törekedni, vannak dolgok, amiket csak családtagjaival beszél meg az ember, vannak, amiket barátokkal, vannak, amiket kollegákkal stb.
Ha már volt egy lány, akivel tudtál normális kapcsolatot tartani, akkor lesz több is. Fel a fejjel!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!