Minek az oka lehet, hogy nem merünk megnyílni mások előtt? Milyen lelki okai lehetnek?

En sem tudok megnyilni az emberek elõtt, már csak azért is, mert elvesztettem bennük a bizalmat.

Már nem is akarom senkivel a dolgaimat megbeszélni, ugysem volt velem együttérzés,amikor szükségem lett volna rá.

Attól függetlenül azt hiszem, hogy jobb is igy.

Az első válaszolóval teljes mértékben egyetértek, ráadásul kedves Kérdező, valamilyen szinten meg is válaszoltad a kérdésedet. "Fél, hogy felhasználják ellene."

Persze ennek a félelemnek sok oka lehet, esetemben az emberekben való csalódás, gúnyolódások és élcek lehetnek a felelősek ezért a hozzáállásért. Sok dolgot még a barátnőmnek sem mondok el, inkább próbálok hallgatni, de ez nem feltétlenül jó nekem, csupán könnyebb és kockázatmentesebb út.

"Több emberrel találkoztam már, aki nem tud megnyílni mások előtt. Fél, hogy felhasználják ellene."

Vagyis tud csak nem akar mert fél a fájdalomtól. (Nagy a különbség!) A fájdalom pedig ugyanúgy hozzátartozik az élethez mint az öröm. Aki ilyen esetekben nem vállalja a fájdalom lehetőségét az önmagát fosztja meg egy-egy értékes barátság (vagy párkapcsolat) lehetőségétől.

Nem az mondom hogy nyíljon meg mindenki mindenki előtt, sőt igenis ki kell szűrni hogy ki érdemes rá és ki nem. De egy kis kockázat akkor is lesz hisz nem láthatunk bele a másik fejébe hogy mit is akar valójában. Ha viszont vállaljuk ezt a kockázatot akkor olyasvalamit fogunk elkezdeni gyakorolni amit előtte nem: bizalmat. Lesznek akik nem érdemlik meg de lesznek akik igen. Előbbi emberkék révén fejlődik az emberismeretünk (de ehhez vállani kell a potenciális fájdalmat), utóbbiak pedig nagyon közeli barátokká stb. válhatnak.

"Sok dolgot még a barátnőmnek sem mondok el, inkább próbálok hallgatni, de ez nem feltétlenül jó nekem, csupán könnyebb és kockázatmentesebb út."

Hogy lehet könnyebb az az út, ami NEM JÓ Neked?

Miért nem véded ki úgy a kockázatot, hogy megfelelő barátnőt választasz, akitől nem félsz?:)

4-es vagyok.

"Sok dolgot még a barátnőmnek sem mondok el, inkább próbálok hallgatni, de ez nem feltétlenül jó nekem, csupán könnyebb és kockázatmentesebb út."

Félsz hogy a barátnőd is gúnyolódna rajtad? Már eleve az hogy te kinézed ezt belőle elég súlyos. (Ha valóban képes rá akkor az a durva hogy még vele vagy, ha meg nem tenne ilyet akkor az hogy ennek ellenére nem bízol benne, abban akit szeretsz!). Tökéletes példája annak amiről írtam: megoldhatnád ezt a problémát úgy hogy csak azért is megnyílsz előtte de kerülöd a lehetséges fájdalmat. Pedig ha kinevet vagy bármi akkor tök egyértelmű nem olyan ember amilyennek te egész végig látni akartad, ahogy te se olyan vagy az ő számára amilyennek téged hitt. Vagyis nem vagytok egymásnak valók. (Beigazolódna a félelmed és akkor? Végre lesz esélyed olyasvalakit találni aki megért téged) Ha meg megérti és értékeli az őszinteséget akkor végre lenne igazi kommunikáció és bizalom köztetek, jó úton haladna a kapcsolatotok és rólad is lekerülne ez a teher hogy "vajon mit szólna".

De az a legdurvább hogy eközben te is tudod jól hogy ez a helyzet így neked nem jó...

Harmadik vagyok.

#5

Úgy értem, hogy könnyebb elhallgatni egyes nyomasztó dolgokat, de az elhallgatás sem jó megoldás feltétlenül. Ez amolyan "két rossz közül a kevésbé sz*rt választom" dolog.

#6

Nem is attól tartok, hogy kinevetne vagy bármi ilyesmi történne... Inkább attól tartok, hogy valamelyikünk nem úgy állna egyes dolgokhoz azután (szerintem én).