Valaki meg tudná magyarázni egy állatkínzónak a pszichológiai hátterét?

ugye bár nem egy fajta állat kínzó létezik:

az egyik a szimplán tudatlan állatkínzó: nem jut eszébe hogy az állatnak az rossz

a másik a régimódi állatkínzó: neki csupán az "csak" egy állat, egyfajta élő tárgy... általában az öregekre jellemző (nénike mesélt valamelyik nap teljes nyugodtsággal hoyg hát a férje felakasztotta a kutyát, meg hogy a kölykökre rádobta a követ stb..-mindezt kb 40-50 évvel ezelőtt)

és vannak az olyanok akik direktbe kínozzák az állatot: tudják hogy érző lény, hogy az is érez fájdalmat...

az ilyen emberekre férne rá egy pszichologus: folyamatos elnyomásban élnek, gyengék, egy másik ember állandó terrorban tartja őket szellemi vagy akár fizikai is lehet... felgyülemlik bennük a harag a düh és még talán a félelem is, és ezt egy másik "tárgyon" vezetik le: egy állat pedig többnyire védtelen egy emberrel szemben.. (filmekben lehet látni hogy ha egy gyerek valamiért dühös, mérges lesz akkor elkezd rugdosni valamit -pl amerikai filmeknél a postaládát, és közben mondogatja neki hogy nesze,nesze...)

Az állatkínzó az állatkínzó, valamiért természetesnek veszi, hogy így bánik az állatokkal, gondolom egy tőről fakadhat az egész. És azért kínozza, mert örömét leli benne, nem mert létszükséglet, táplálék gyanánt.

nem így van. van olyan állatkinzó aki állatkinzónak számít, de nem élvezetből teszi, csupán nem ismer más megoldást. vagy azért mert ahogy irtam öreg és más korban nőtt fel, vagy csupán tájékozatlan...

pl.: nagyanyám macskája leelett, ő pedig "véletlenül" elejtette a kicsiket. állatkinzó: annak számít. élvezetből tette? nem. Csupán ő benne nincs benne az ivartalanitás mint lehetőség.