Az ember képes megszabadulni, vagy elég jól elzárni önmagában az olyan rossz tulajdonságait, mint a hatalomvágy vagy a kapzsiság?

Az ilyen tulajdonságaidat te élteted. Egészen pontosan azzal, hogy minden kétséget kizáróan hiszel abban, hogy ez te vagy. Az igazság az, hogy amit az ember magának hisz, az csak egy önmagáról alkotott kép, meg némi múlt, és a "csendestárs": a kondícionáltság. De se a tulajdonságaid halmaza nem vagy, se a véleményed és megállapításaid magadról nem vagy, se a múltad nem vagy, se a "mind tudjuk" típusú "igazságok" sora nem vagy, és az összes masszája se vagy.

Te csak az vagy, aki ott él benned, figyel, végigjárja a történetedet. A többi már csak mindenféle állapot és körülmény. Lehetnének másképp is. Nincs rossz és jó ember. Csak döntések vannak és állásfoglalások, meg passzív esetben hit (vagy hiedelem), magyarázat (utólagos "kvázi-értelmessé" tétel, azaz racionalizálás a szó lélektani értelmében), szükségtelen önkorlátozó szokások.

Te vagy a góré ott benn. Teremts olyan önmagadat, amilyet akarsz. Még azt is megteheted, hogy semmilyen "én" nincs benned, vagy legalábbis nem több néhány "kötelező emberi tulajdonságnál", amin túlhaladtál. A bölcsesség valahol ott kezdődik, hogy megengeded magadnak, hogy felfedezd: te a Megfigyelő vagy, aki <ide jön a neved> formáját öltötte, hogy az életét végigélje. Így kapott alkalmat arra, hogy ne csak megfigyelőként legyen jelen, hanem kicsi, de erős teremtőként együtt dolgozzon a többi ugyanolyannal ezen a hatalmas terepen. Hogy min? Amin csak akar.

Talán ha a szándék egyértelműen az, hogy "jól akarom csinálni", akkor - ha mindenképp minősíteni akarunk valahogy - jó ember lehetsz minden ellenkező hiedelmed ellenére is.