Ha a gyermeked harmadmagával érkezik messzi otthonából, te nem örülnél neki? Miért feszélyez valakit, ha meglátogatják és miért nem tud túllépni rajta?

Amit 8-as ír, van benne valami. Való igaz, hogy mániákus módon védeném a határaimat, attól is, aki nem fenyegeti. Pont múlt hónapban volt, hogy jött a vízvezeték szerelő beüzemelni a mosogatógépet. A szó legszorosabb értelmében nem bírtam nézni, hogy egy vadidegen grasszál a házban (konyhában). Még jó, hogy férjemet nem zavarják ezek a hülyeségeim és lerendezte a szerelővel a dolgokat, amíg én tettem egy jó nagy sétát, hogy ne is lássam a "betolakodót".

Épp ezért is van, hogy sok mindent megtanultam csinálni (csempét, járólapot, lami padlót lerakni, fugázni, stb), csak ne kelljen szakembert hívni. Az egyetlen, amihez nem merek nyúlni az a gáz és víz, ahhoz muszály vagyok szakembert hívni. Férjem villanyszerelő, így az meg van oldva.

Most így elgondolkodtam 8as válaszán. Nekem gyerekkoromban nem volt külön szobám, egy szobában voltam a két öcsémmal sokáig (15 éves koromig). Nem volt semmilyen terület, ami az "enyém" lett volna, minden közös volt. 15 évesen lett egy melléképületből megcsinálva nekem egy szoba, alig pár m2, de már azzal is úgy voltam, hogy ha valaki belépett, már tisztára befeszültem.

Vagy pl van pár benti cicánk, mindegyiknél, mikor befogadtuk őket, 1-2 napig tiszta feszült voltam (pedig én akartam őket), hogy egy idegen, ismeretlen lény van a területemen. Ilyenkor tisztára úgy érzem magam, mint valami territoriális ösztönlény...

Talán nem ártana felkeresnem valami szakembert :D

7-es voltam :)

#10 Vagyok, nekem volt saját szobám, és bár nem mondom, hogy mindig tisztelték a szüleim, de már gyerekként is szerettem bezárkózni, elvonulni és már akkor zavart, ha valaki belépett. Volt 1-2 haver akit szívesen láttam, de mindenki mást nem.

Ami érdekes, testvéremék pont azt mesélik hogy az ő gyerekük is azt csinálja, hogy bezárja magára az ajtót és eljátszik egyedül, elvonul a közösségtől, pedig még csak 1-2 éves.

Szóval lehet ez genetikailag kapott "alap beállítás" valakinél.

Nincs kizárva ez sem, mert tesóim meg teljesen közvetlen személyek, szívesen fogadnak vendéget mindketten, és ők is szívesen mennek másokhoz.

Csak nekem vannak ilyen hóbortjaim a családban :D

Ami még nekem eszembe jutott, szeretek a saját otthonommal ÉN MAGAM rendelkezni.

Az élet minden területén le kell mondanunk valamiről, azt kell csináljuk amit mások mondanak, meg kell felelnünk valakinek stb. Legalább az otthonommal hagy rendelkezzek én.

Én eleve nem szeretem, ha a fejem felett döntenek. Semmilyen szempontból, soha, de azt főleg ne döntse el senki, hogy nekem kötelességem őt vendégül látni, akkor is, ha nem akarom.

Attól mondjuk eleve falnak mennék, hogy elkezd valaki azon mártírkodni, hogy ő mennyit utazott amikor nem én kértem rá.

Amit még hozzátennék, szerintem alapvető dolog kellene legyen a tisztelet.

Ha valakiről tudjuk, hogy nem szeret az otthonában fogadni bennünket, akkor tiszteljük meg azzal, hogy nem erőltetjük rá magunkat.

Tiszteljük meg az érzéseit és ne sértsük meg azt. Ne tegyünk rá lelki nyomást (mennyit utaztam MIATTAD, nem tudok a családdal lenni MIATTAD) és főleg ne állítsuk be úgy, mintha a saját döntésünk az ő hibája lenne.

Neki joga van a saját otthonával úgy rendelkezni, ahogy szeretne, nekünk viszont nincs jogunk felülbírálni a döntéseit, érzéseit. Meg eleve az otthon nem ingyen hotel. Ha valaki szívesen lát az ő dolga, ha valaki nem, akkor ahhoz is joga van.