Az miért baj, ha valakinek szimpatikusak a spártai elvek?

Abban viszont van igazság, hogy jelenleg a társadalom (vagyis inkább a családok) sok olyan egyént eltart, akinek nincs haszna. És itt nem a sérültekre, fogyatékkal élőkre, betegekre, öregekre gondolok. Nem olyanokra, akik valamimiatt nemtudnak dolgozni. Nagyon sokan vannak, akik nem AKARNAK dolgozni. És megint nem azokra gondolok, akiknek van mit a tejbe aprítaniuk, és ezért nem dolgoznak. Sokan vannak, akik tudnának, csak nem akarnak dolgozni. Mert a szülő, házastárs eltartja őket és ezt kihasználják. És itt megint csak kizárnám a háztartásbelieket és a gyesen-gyeden, stb-n lévőket, mert ugye ők gyermeket nevelnek. Inkább azokkal van a fő gond, akik ténylegesen NEM AKARNAK dolgozni. Ezen az oldalon is sokszor találkozni olyan kérdéssel, hogy "férjem/tesóm/gyerekem nem akar dolgozni, csak eltartatja magát, mit tegyek?" Ezekkel lehetne valamit kezdeni. És nem, nem megölni, de valamit ki lehetne társadalmilag találni ezekre a személyekre. Mert sok esetben a család ilyenkor tehetetlen. Apósom is olyan volt, hogy évtizedekig nem dolgozott, eltartatta magát a feleségével, majd a gyerekeivel. Iskola mellett, majd helyett elküldte őket dolgozni, a pénzt meg elvette és abból élt, mert neki ez járt, mert ő a családfő. A család ilyen esetben már annyira terrorban van tartva, hogy egyedül tenni ellene kábé képtelen. Ha anyósom vagy a gyerekek szóvá tették, hogy mehetne apuka dolgozni, végig vert a családon, jó alaposan. A rendősrég, egyéb hatóságok nem segítettek.

Ezekkel a személyekkel kezdeni lehetne valamit. Kéne valami rehabilitációs központ, vagy valami, ahol észhez lehetne téríteni az ilyeneket. Kokrét ötletem nincs, nem is vagyok benne járatos, de van sok okos a világban, ki tudnának valamit találni.

32-re:

Ez abszolút a családon múlik. Ha egy ilyen embert eltart a házastársa, a szülei stb., akkor az államnak nincs köze hozzá. Egyébként mennyivel más a te példád ahhoz képest, ha a nőt tartja el a férje? És itt nem a klasszikus htb-re gondolok, aki 5 gyerekkel minden házimunkát elvégez (ez egyébként egyre ritkább), hanem a cicababára, aki a napját szoliban, műkörmösnél, edzőteremben tölti, hogy olyan teste maradjon, amiért a férfi eltartja ma is, holnap is, holnapután is.

Ha a családtag nem tartaná el (pl. az általad írt esetben elvált volna tőle a felesége), akkor lehet, hogy rájött volna apósod is, hogy tud ő dolgozni is, ha akar. Úgyhogy ezt inkább anyósodnak ródd fel.

#32

Szerintem az emberek többsége nem akar dolgozni (én se), csak sajnos muszáj kényszerből. Akinek nem muszáj, annak tök igaza van ha nem dolgozik szvsz. :D

32

Ez magánügy. Semmi köze hozzá a társadalomnak, hogy egy család kit tart el.

Kedves 33-as. A példa, amit felhoztál, annyiban eltérő, hogy az közös megegyezéssel történik. Mindketten beleegyeznek, mindkettejüknek megfelellő ez a felállás.

Anyósom próbálkozott, mikor épp volt annyi bátorsága, hogy megtegye, de mindig kudarcot vallott, nem kapot sosem segítséget, mint mondtam, a hatóságok sem segítettek. És mindig az volt a vége, hogy még jobban el lett verve. Ő is és a gyerekek is. Lelki és fizikai terrorban voltak tartva, és nem csak ők az egyetlenek az ismerősi körömben, akik így jártak.

Halkan jegyzem meg, az áldozat hibáztatás sem szép dolog.

Még annyi, hogy az empátia is fura dolog. És megint csak azt tudom felhozni, hogy szelektív empátia van.

Nekünk volt fogyatékos a családban. Már nem él (nem, nem mi löktük le a Taigetosról), de rendszeresen láttam, hogy néznek rá az emberek, miket mondanak róla, ujjal mutogatnak rá, kinevetik, gúnyolják, csúfolják. Szerencsétlen meg nem értette, miért bántják mások, miért bánnak úgy vele, ahogy. 50 évet élt le úgy, hogy (néhány tényéleg normális hozzá állású embert leszámítva) a világ nagy része gúnyolta és csúfolta. Csodálatos élet, ugye?