Mi a véleményed azokról az emberekről, akik magukat teszik első helyre, és a másokhoz való viszonyukat az határozza meg, hogy tudnak-e profitálni abból a kapcsolatból, ha pedig úgy látják, hogy nem, akkor dobják a másikat, mondván: "nincs hasznomra"?

Nem ítélem el különösebben az érdekembereket, de nem is tudnék bízni bennük soha.

Az emberi kapcsolatoknak jóval több árnyalata van annál, mint hogy valaki vagy hasznos nekünk, vagy pedig felesleges teher.

Ők csinálják jól. A kapcsolati tőkéjüket át tudják forgatni pénzbe, pénzzel pedig mindent meg lehet oldani.

"Kíváncsi leszek, majd hányan lesznek körülötte, ha esetleg majd ő kerül bajba, vagy ha megöregszik és magára marad. Lesz-e majd vele/mellette valaki az utolsó óráiban?"

Ha van pénz, lesz hely az idősotthonban vagy lesz otthoni ápoló. Ha nincs, a család sem biztos, hogy fogja bírni papa vagy mama 24 órás felügyeletét. Nézz csak szét az oldalon: nem ritka az olyan sztori, hogy az addig még hellyel-közzel önellátó nagyszülő egyik pillanatról a másikra teljesen lerokkan és mindenki tördeli a kezét, hogy az állami otthonban több éves a várólista, a magánotthonba több millió vagy egy ingatlan lenne a beugró, a házigondozóra nincs pénz, a gyerekei dolgoznak, nem tudnak napi 24 órában vele lenni... Akkor aztán hiába volt jó ember, hiába szereti a családja, nem lesz megoldás. De ha van félretéve elég pénze ilyen célokra, akármennyire is érdekember volt, kulturált körülmények közé fog kerülni.

Mindenki azért van valakivel valamilyen kapcsolatban, mert érdeke fűződik hozzá.

Vagy anyagi/üzleti, vagy érzelmi szinten.

Pl Minek legyek párkapcsolatban egy férfival nőknént, ha nincs belőle hasznom? Ha ő nem szeret engem, nem törődik velem, nem tesz boldoggá, akkor minek? Semmi értelme nem lenne.

Az üzleti/anyagi érdek meg szintén egyértelmű, ha épp olyan jellegű viszonyról van szó.