Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogy kezeljem a barátnőmet?...

Hogy kezeljem a barátnőmet? Első kapcsolatom.

Figyelt kérdés

27-28 évesek vagyunk. Legutóbbi szituációt leírom. 5 napig lázas voltam, majd antibiotikumot szedtem 3 napig. Nagyon nagyon rosszul voltam, legyengülten, ingerülten, majd rájött egy tüszős mandulagyulladás. Az antibiotikum teljesen kikészített, émelyegtem, hasmenésem is volt, égett a gyomrom.

Minden nap telefonon beszéltünk, mondtam neki hogy sajnos nem javulok, csak máshogy rossz. Mondta, hogy a savra ők azt szokták, hogy ecetes vízbe raknak szódabikarbónát és azt megisszák. Ezt levezettem neki, hogy miért nincs értelme: a szódabikarbóna még működik is, de mivel a savval szén-dioxidot hoz létre, félő hogy a savas gyomortartalom feláramlik a böfögések miatt a nyelőcsőbe és csak még jobban begyullasztja. Azt, hogy ecettel kell összekeverni meg abszolút nem tudtam hova rakni, mindegy is.


Olyan tüneteim is voltak, hogy forróság jött rám, volt hogy egész éjjel izzadtam. Lázam a végén már nem volt, de úgy érzem mintha forró lennék és melegem van. Ekkor mondta, hogy ezt ők "belső láznak" hívják. Soha nem hallottam ezt a kifejezést, rákerestem. Mondom ez hülyeség, ezt a megnevezésre értve, mert semmi köze a lázhoz és ezt több helyen alátámasztják. Inkább pszichésen érez az ember forróságot különböző okok miatt.


Aztán tegnap dolgoztam, este beszéltünk, de valahogy nem nagyon akart beszélgetni. Én is fáradt voltam és inkább mentem aludni. Ma is dolgoztam, estefelé felhívtam megint. Kinyögte nagy nehezen, hogy egész nap sírt, rossz a kedve, mert hogy ezekkel én őt megbántottam, hogy minden amit mond, hülyeségnek tartom. Nem lehet velem beszélgetni ha fáradt vagyok, ha beteg vagyok, így "az idő 95 %-ában nem is lehet velem beszélgetni".


Nem tudom kezelni ezt a helyzetet, csak elszomorodok. Még mindig beteg vagyok és érzem a mellékhatásokat, erre ő még lelkileg is ilyeneket mondogat nekem. Mit mondjak?


2022. szept. 17. 20:13
1 2
 1/20 A kérdező kommentje:
Mondd meg, hogy mit csináltam rosszul, mit csinált volna az, aki ért a nőkhöz?
2022. szept. 17. 20:17
 2/20 anonim ***** válasza:
57%
A barátnőd nem a legélesebb kés a fiókban. Bocs.
2022. szept. 17. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
76%

Tenyleg nem kene lehurrrognod a tanacsait, ha segiteni akar neked. Ertem en, hogy nem a legokosabb otleteket adta, de segiteni probalt. Erzelmi intelligenciadat kene egy kicsit fejleszteni.


Mit mondj? Mondjuk a kovetkezo megfelelne: sajnalom, hogy megbantottalak, csak feszult voltam. Koszonom, hogy probaltal segiteni. Nem kell megfogadnod a tanacsait, en se innek ecetes szodabikarbonat, csak ne hulyezd le. :D

2022. szept. 17. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 A kérdező kommentje:
Egy nagyon intelligens és okos lány, de ilyenkor elbizonytalanodom. Nem azért, mert pl. ezt a szódabikarbónás dolgot nem tudta, én is rengeteg evidens dolgot nem tudok bizonyosan. Hanem a reakciója miatt.
2022. szept. 17. 20:29
 5/20 A kérdező kommentje:

#4 Köszönöm. Nem is hülyéztem, a "belső lázra" mondtam azt hogy hülyeség, de csak a szóhasználat miatt. A szódabikarbónánál még mondtam is neki hogy ez tényleg működhet, meg én is használtam már amikor nem volt más, de ecettel nem.

Amikor beszéltünk ma ezekről és mondtam neki hogy ingerült vagyok már mióta, arra volt az a reakciója hogy az esetek 95 %-ában akkor velem nem is lehet beszélni mert mindig találok kifogást. Ez nem esett jól, meg is kértem hogy gondolja már át amit mondott az előbb.

2022. szept. 17. 20:32
 6/20 anonim ***** válasza:
65%
"Egy nagyon intelligens és okos lány," Úristen, milyen lehet akkor egy nem okos?
2022. szept. 17. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:
Történelemből pl. én sokkal hülyébb vagyok úgy általánosságban, mint ő a természettudományokhoz. Persze, marhaság ez az ecetes cucc, de én még sem tartom hülyének, mert ha elmagyarázom neki akkor megérti.
2022. szept. 17. 20:52
 8/20 anonim ***** válasza:
64%

Ez a "belső láz" dolog, az én környezetemben is használt kifejezés, azokra az alkalmakra, amikor gyengének, levertnek érzed magad, mintha valami belül égetne, de közben kívül meg fázol. Érted? Gyerekkoromban, mikor beteg voltam, és még a herpesz is kiütötte a szám szélét, olyankor szokta anyám mondani, hogy biztosan belső lázam volt. Én nem tartom ördögtől valónak az efféle kinyilatkoztatást :D és neked sem kellene egyből hülyeséget kiabálni, ha a tudományos éned hirtelen riadót fújna, egy tévesen állított kifejezés miatt. Ebben a dologban talán hazulról hozta példát mint én, de ettől még lehet igaza.

Mi férfiak amúgy is nyűgösek vagyunk már egy enyhe náthától is, és ilyenkor a csajom sokkal megértőbb mint általában. Igaz, én nem kötök bele minden egyes mondatába.

2022. szept. 17. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
39%
A leírás alapján igaza van a barátnődnek. Gyorsan felkapod a vizet, nem értékeled őt és nem figyelsz az érzéseire. Nem csak akkor kell emberi módon viselkedni, amikor minden rendben van.
2022. szept. 17. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
62%

Igazából elég lett volna egy köszönöm hogy segíteni akarsz vagy valami efféle mondat stb

Nem tudom miért kell bele állni mindenbe

Apám kiskoromban is ha gyomorsava volt vagy nem érezte jónak a hasát szódabikarbónás vizet ivott amiben 1 evőkanál ecetet rakott

A mai napig a családban csináljuk ezt és segít is

A belső láz gyerekkoromtól ismert kifejezés nálunk is

Mai napig használom

Nem voltam lázas pl a múltkor, hideg volt a bőröm mégis azt éreztem hogy tüzelek, nem volt jó a közérzetem. Mi erre mondjuk hogy belső láz..

Nekem is szarul esne ha segíteni szeretnék a páromnak és nem kapnék mást csak kioktatást miszerint minden csak hülyeség...

2022. szept. 17. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!