Felvegyem a kapcsolatot azzal a volt barátnőmet, aki szó nélkül szakította meg velem a kapcsolatot lassan egy éve?17l
Osztálytársam is volt, egy rövid ideig kollégiumi szobatársam is az utolsó időszakban. Két évig nagyon jó barátok voltunk, mindent meg tudtunk beszélni. Viszont a második iskolaév felénél történt meg, hogy kiderül, hogy epilepsziás, ezért a régi szobatársai, akik amúgy nem bírták elintézték, hogy külön szobába legyen tőlük. Én emiatt tanév közben szobát váltottam, hogy én legyek az egyik szobatársa, mivel a koli vezető a szobalétszámok miatt csak így engedte meg.(Emiatt romlott meg a kapcsolatom a régi szobatársaimmal, mert az egyik nagyon besértődött, a másik kettővel meg csak szobán belül voltunk nagyon jóban, más volt a társaság, így velük már annyira nem beszélünk, de ez egy másik téma, azt hagyjuk)
És hát neki súlyosbodott a probléma a betegségével, így nem lehetett kolis, mert az plusz stressz volt neki. Ezért bejárósnak kellett lennie. Viszont kötelező a koli nálunk mivel olyan osztály vagyunk illetve, ha valaki bukik akkor azt kivágják a suliból az olyan osztályoknál, mint a miénk. És ugye neki volt nehézsége matematikából, azt hiszem valami könnyítése is volt belőle. (Amit a kedves tanár nem igazán vett figyelmebe) A kolinak meg bökte a csőrét, hogy ez a csaj a programban van, rontja az átlagot és bejárós ráadásul. Így hát elérték, hogy a matektanáruk megbuktassa. Már előre összebeszéltek a sulival, hogy ha a csaj nem iratkozik ki magától, akkor a matek tanár bármi is történik nem fogja átengedi a pótvizsgán. (Ezt egyébként az utolsó gyökér, nagy tiszteletben álló kollégiumi csoportvezetőnk büszkén hangoztatta nekünk onnan tudom.)
Nyáron megbeszéltük, hogy négyen a baráti társaságból találkozunk, köztük ő is, két hétre előre egyeztettünk. Hárman már ott voltunk, amikor írta, hogy neki nem jó, az egyik rokonának a szülinapját ünneplik. Fura volt hisz ezt az ember tudja előre, minimum egy nappal. Aztán telt a nyári szünet, közös csoportba egyre kevesebbet írt. Eljött a pótvizsgája napja. Nem ment át, ami azt jelenti, hogy kirúgták ugye a suliból. Ezt ő nem mondta senkinek a barátok közül, pedig kérdeztük is, nem válaszolt az üzenetekre. Attól az utolsó gyökér kollégiumi csoportvezetőnktől kellett megtudni, amikor örömködve írta az osztálycsoportba (amiből a lány már rég kilépett suli közben, egyébként a másik csoportba benne volt végig, amibe az a tanár nem volt).
Eltelt pár nap, semmi hír felőle. Fokozatosan kitörölt mindenkit ismerősök közül a közösségi oldalakon, akiket ebben a suliban ismert meg, levette az összes ehhez kapcsolódó posztot, aztán szó nélkül letiltott mindenkit mindenhonnan.
És igazából nagyon hiányzik a mai napig, hiszen nagyon közel álltunk egymáshoz két évig, és amúgy soha nem vesztünk össze. Mostanában láttam, hogy már instán nem vagyok letilva neki és a profilja sincs privátra állítva, mint hónapokig az eset után. És igazából megértem, ha nem akar kapcsolatot tartani senki olyannal, aki emlékeztetné a tavalyi eseményekre, mert elhiszem, hogy megviselte. Csak szerintem nem szó nélkül kellett volna lezárnia. Mármint megírhatta volna legalább, hogy bocsi, emlékeztetsz erre a rossz időszakra, megvisel, jó lenne ha nem beszélnénk. Én biztosan nem haragudtam volna meg ezért. Inkább az bánt, hogy nem szólt, hogy el kell mennie a suliból, és hogy meg szeretné szakítani a kapcsolatot, vagy bármi... Viszont ennyi idő után nem tudom, hogy mennyire lenne jó ötlet ráírni. Mármint félek, hogy rosszul sül el és rossz fényt vetne az előtte lévő barátságunkra. Így viszont olyan lezáratlan.
Szerintetek mit kellene tennem?17l
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!