Karácsonyi kérdés?

Nem tartom számszerűen nyilván.

Bár hogy őszinte legyek: és félreértés ne essék: becsülendő dolognak tartom, ha valaki másokat támogat, de olyan szinten sok a követelőző, lehúzó ember, illetve rengeteg alapítványnál egyszerűen lenyúlják a pénz nagy részét. Volt, hogy egy utcán kenyérre kéregető embernek adtam egy ötszázast (nem mai történet, akkoriban 70-et kerestem, szóval...), erre utána meg elkezd követelőzni, hogy adjak már egy ezrest, mert igazából nem kenyérre, hanem a fia szívgyógyszerére kell. És sokuk olyan, hogy ha a kezedet nyújtod, a karodat akarja. Meg van, aki szabályosan elvárja, hogy neki adjanak pénzt, és még szép kis ideológiát is kerít hozzá. A kedvencem az volt, aki próbált már szinte pszichés zsarolást, bűntudatkeltést alkalmazni, mondván "gondolkodj el azon, hogy én megláttalak téged, te meg nem láttál volna meg engem", továbbmagyarázva azzal, hogy ő ettől egy empatikusabb, lelkiismeretesebb ember. A végén már én voltam a rossz, amiért nem adok parancsszóta párezer forintot...

Vagy például a múltkor. Épp úton voltam, és bementem egy Pennybe bevásárolni. A bejáratnál megállít egy fiatal hölgy. Hadd ne mondjam, elsőre másra számítottam, és épp le akartam rázni, mivel foglalt vagyok, és akármennyire is dekoratív volt, igyekszek tisztességes maradni, főleg azzal, aki bízik bennem. De aztán hamar a tárgyra tért, és "vonatjegyre" kellett volna neki egy ötszázas. Elsőre még nem is tűnt hihetetlennek a sztorija, megkérdeztem, mondta is, hogy hová utazik, és tényleg stimmelt az összeg, de abban a pillanatban, amikor az ötszázast átadtam neki, hirtelen előkerült két barátnője is, akik lám-lám, szintén mind csak haza akartak jutni, és ugye tök általános dolog, hogy az ember pénz nélkül indul el otthonról... És akkor még követelőztek, hogy "ha neki adtál, akkor nekem miért nem?"

Sok hasonlót tudnék mesélni, azt viszont egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan volt, aki korrekten viselkedett.

És persze, tényleg vannak, akiknek nincs más lehetőségük, meg tényleg vannak, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe (bár én alapból azokat sem ítélem el, akik részben vagy teljesen saját maguknak köszönhetik), de az jócskán fel tud cs..szni, amikor ők úgy érzik, hogy alanyi jogon járna nekik abból, amiért én dolgoztam meg. És persze az fel sem merül bennük, hogy ők is megdolgozzanak azért. Tudom, hogy nem mindenkinek van rá lehetősége, de a helyzet az, hogy sokuk tudna dolgozni, csak nem akar, mert negyed óra alatt összekéregetik azt, amiért én egy órán át dolgozok.

Egyébként amikor a boltokban vannak ezek az 500 forintos adományozási dolgok, akkor van, hogy szoktam adni (én is van, hogy mocskosul le vagyok égve, sajnos elég pocsékul tudom beosztani a pénzt, olyankor azért az az 500 forint is van, hogy számít), de én inkább a hozzám közel álló embereknek szoktam segíteni, ha szükséges. Tudom, hogy ez nem a klasszikus értelemben vett adományozás, de én ezt is bőven a jótékonykodás kategóriájába sorolom, akkor is, ha tényleg önként, és szívesen teszem. Összeget nem tudok mondani, de pár millióm már biztos landolt így másoknál.