Inkább a sorsszerűségben hisztek, illetve ezt tapasztaltátok meg eddigi életetek során, vagy abban, hogy inkább az egyén egy maga által eltervezett, elgondolt életutat jár be?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"A múlt, a jelen és a jövő közötti különbség csak illúzió, még ha oly makacs is." (Albert Einstein)
Előttünk van a holnap (december 19). Úgy tűnik, ez nyitott, azonban kevesebb, mint 24 óra múlva be fog fagyni, és a benne foglalt történések december 20-án már változatlan, befagyott történések lesznek. Ez megismétlődik az összes többi nappal. Nyitottnak tűnik, de aztán befagy a múlthoz hasonlóan.
Holnap a mai nap számodra is ugyanolyan rögzült lesz az idővonalon, mint 1993 december 19. Nem tudsz már vele semmit sem kezdeni.
És pontosan erről van szó.
A speciális relativitáselméletből ugyanis az következik, hogy az egész világ be van fagyva, vagyis tulajdonképpen nincs nyitott jövő. Valójában a történések, események már léteznek, csak a mi tudatunk megy át a rögzült idővonalon.
Vagyis a mi terveink csak dőre álmok. Ámi a szabad akarat illúziójában ez egyáltalán nem tűnik fel, így nem igazán nem jelentősége.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#3
A szabad akarat illúziójában élünk. Tehát olyan, mintha lenne szabad akaratunk, így értelmet is találhatunk az életnek. Persze, az, hogy te milyen értelmet adsz az életnek, erkölcsi nézeteket, de az is be van programozva.
A magam részéről lenyűgözőek tartom ezt a folyamatot: emberek milliárjai élnek illúzióban, és nem tűnik nekik fel nekik.
Brian Greene egyébként új definíciót adott a szabadságnak: nem azért vagyunk szabadok, mert az akaratunk szabad, hanem azért, mert a létezésünk meghaladja más atomhalmazok létezését. Egy tárgy nem gondolkodik. Nem érez. Nem tud megmozdulni. Mi emberek képesek vagyunk a gondolkodásra, az érzésre, a mozgásra. Ezt jelenti a szabadság. Egy hegy ilyen szemszögből nem szabad, csak úgy van magának, helyhez kötötten, értelem nélkül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én úgy gondolom hogy ahogy nézzük. A te szinteden ha lejjebb vagy akkor a sors rángat téged, ha feljebb vagy akkor te irányítod a sorsodat, a legmagasabb szinteken pedig minden bevégeztetett.
Szóval a szabad akarat és az eleve elrendelés között valahol középen vagyunk, különben nem lennének távoli jövőbe fürkésző látnokok.
A múltunk meg ugye a hátunk mögött, az már megtörtént, a múltat-jövőt pedig most írjuk.
Ha létezik egy intelligens időfelettiség, akkor az rálát az egész idősíkra.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Részben én inkább a kettő keverékében hiszek, mert az életút következménye lehet a sorsszerűség. Tehát:
Látom a szülői mintát, ami pl.: az egyik napról a másikra való élésről szól, ha van jelentős bevétel, akkor meg megy a költekezés. Nem veszem észre, de ezzel csak a későbbi-, addig elhanyagolt problémáimat halmozom csak fel, pl.: adósságokat halmozok fel, ami így nézve sorszerűség már.
De ettől függetlenül a sima sorszerűségben is van valami jó értelemben, hogy pl.: találkozik az ember egy normális valakivel, ami jót eredményezhet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Fele-fele, a cselekedeteidet te irányítod, az nem sors, hogy te nem akarsz olyan áldozatokat hozni, amik kellenének egy jobb élethez pl, van aki azt mondja, hogy nincs ideje meg ereje 8 óra munka után még tanulni, fejlődni, más meg nem foglalkozik ezzel, hogy mihez van kedve, hanem nyomja amit kell. Az első egyén valószínűleg nagyobb részt dopaminfüggő és a pillanatnyi örömöket keresi, de ez is kezelhető. A legtöbb esetben az ember szimplán nem akar valamivel foglalkozni, mert kényelmesebb neki az adott helyzet, akkor is, ha nem ideális.
Amit a hatos írt, az is inkább olyan probléma, amit vehetünk sorsszerűnek, de egyébként simán lehet rajta változtatni, ha felismeri az illető a problémát. Szóval a legtöbb esetben inkább felelősséghárításról van szó, nem sorsról. Meg most nyilván egy átlag, városi emberről beszélek, akinek amúgy lennének lehetőségei, nem a zsákfalu bugyrában a család nyolcadik gyerekeként született Pistikéről, akit iskolába se járattak a szülei és senkinek fel sem tűnt és felnőttként épphogy tud írni meg olvasni, mert ott kicsit más a helyzet, neki nyilván korlátozottabbak lesznek a lehetőségei.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egyaltalán nem vagyok ilyen ezós idióta, nem vagyok jó véleménnyel róluk, de a sorsszerűség sokszor megvillantotta már az akaratát az életembe. Amikor azt hittem, ez már a gödör alja, jött egy fordulat az életemben, ami kihúzott.
Vagy egy katasztrófális kapcsolattól mentett meg.
A női megérzésekről nem is szólva.
Szóval hiszek a sorsszerűségben, de a sima hétköznapokat magunknak kell kilogisztikázni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!