Mi állhat a mögött, ha valaki mindig talál valakit, akiről álmodozhat?
9, az nem escapism. Önmagában elképzelni, lejátszani egy szituációt még nem menekülés. De elkezdeni élni a fantáziavilágban már igen.
És ahogy 10es írja, egy pontig ez simán lehet hasznos, elvégre kimondásra, de legalábbis megfogalmazásra kerülnek olyan dolgok amik ugyna ott vannak az ember fejében, de nem öltenek alakot. A gond akkor kezdődik, ha elakad.
Ilyen esetben érdemes pszichológushoz fordulni, mert ő a megfelelő kérdésekkel túl tud segíteni ezeken az elakadásokon.
Nomeg nem engedi, hogy elburjánzzon egy-egy gondolat. Mert ha csak magadban beszélgetsz, abban azért megvan az esély arra, hogy felhergeled magad és valamilyen radikális gondolatig jutsz el, ami azért tűnik valósnak, mert a másik felet (azaz a realitásnak sáznt tükröt) is a te szorongásaid, gondolatmeneted határozza meg. Nilvánvalóan nem tud objektív lenni, hiszen őt is te hoztad létre.
De ő legalább biztosan meghallgatna megértene és nem utasítana el. A valóság nem ilyen nagyon félek bízni bárkiben is. félek attól is, hogy nem tudom átadni neki amit szeretnék és leblokkolnék élőben.
Éa attól is, hogy hiába szakember, mi lesz ha nem érdekli vagy érvénytelenít, elutasít nem hisz nekem félre tereli a beszélgetést. Vagy attól, hogy úgy érezném mű az egész azért csinálja, mert muszáj, de igazándiból csak teher neki.
14, jogos, a belső hang tuti meghallgat.
Ugyanakkor a fejlődés MINDIG komfortzónán kívül van. A belső hang viszont nem fog komfortzónán kívül helyezni, hisz te magad vagy a belső hang is.
És teljesen természetes, hogy félsz a pszichológustól. Anno én is féltem. És bizony vannak rossz pszichológusok sajnos.
De amit leírtál az egyértelműen egy szorongás jele, attól félsz, hgoy mások terhére leszel, zavarod őket, stb. A pszichológusnak az a dolga, hogy meghallgasson, ráadásul nem keveset kap érte. Érdekében áll segíteni neked, hisz ha azt érzed, hogy tud segíteni, vissza fogsz járni hozzá és akkor megvan egy pár hónapra, esetleg 1-2 évre a jövedelme.
És félreértés ne essék, a pszichológusok nem érdekeltek abban, hogy ne oldják meg a problémádat, hogy akkor majd örökké jársz hozzájuk. Én még nem hallottam olyan pszichológusról, akinek túl sok ideje lett volna:D Kva nagy hiány van belőlük, szóval ha a te terápiádat lezárja, rövid időn belül talál mást arra az időpontra.:D
Menj el bátran:) És akár el is mondhatod amit ide írtál, hogy mivel félsz vele kapcsolatban. AKkor ő majd elmondja pontosan milyen garanciákat tud vállalni, miket nem. Ez egy szolgáltatás is, vannak konkrét pillérei, szóval át tudjátok beszélni mi az amiben számíthatsz rá, miben nem, mi az amit rdemes megosztanod, mi az amit nem.
Ez egyfajta megküzdési mechanizmus (coping mechanism), általában a magányé és/vagy kudarcoké.
Én is akkor szoktam így álmodozni, amikor nagyon magányos vagyok, vagy valamilyen módon szembesülök azzal, hogy nincsen barátom, és belátható időn belül nem is látok változásra esélyt. Ami az én hibám is, tudom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!