Szerintetek férfiatlan, ha valakit nem érdekel a kertes ház és a szerelés?
Diplomás közegben dolgozom, nagy többségében férfiak közt és azt figyeltem meg, hogy a munkatársaim nagy többsége ebből a szempontból hasonlóan gondolkozik. Mindegyiküknek az a célja, hogy kertes háza legyen valahol az agglomerációban és legyen műhelye, ahol szerelhet. Erről beszélnek sokszor, hogy milyen szerszámaik vannak, hogy győzték meg a feleségüket, hogy erre és erre is még szükség van. Na meg akkor hegesztenek, esztergálnak, milyen pöpecül csinálják a kertrendezést, stb.
Én meg bevallom őszintén ezek a dolgok nem hoznak lázba, szerintem sokkal kényelmesebb lakásban élni és nem foglalkozni ilyenekkel. Nekem sokkal inkább megfelel az, hogy munka után sporttal, olvasással, sorozatnézéssel töltsem az időt, vagy például jobban szeretek Budapesten lakni, kimenni néha esténként különböző programokra, nekem tényleg nyűg lenne egy kertes házat fenntartani. Igaz, hogy nincs még családom, de alapvetően a városi életet szeretem, nem komplikálnám túl, ha nem muszáj. Rokonságomban is azt láttam az a menő, aki úgy él, mint ők és lustának tartják az olyanokat, mint én.
Nem feltétlen férfiatlan, de számomra az is vonzó egy férfiban, ha tud és szeret is szerelni, barkácsolni. Pláne, hogy szívesen csatlakozom.
Azért ha kiég egy izzó tudd kicserélni, vagy egy csavart megszorítani, mosógépet bekötni, apróságokat, amik nem csak házban, hanem lakásban is szükségesek lehetnek. Már csak magad miatt is.
A szerelés is csak egy szakma, nem kötelező minden férfinak csinálnia.
Kertes házat meg azért akarják, mert nyugodtabb a környezet
#8
Kertes házban lakom, szerintem semmi lustaság nincs abban ha valaki nem akar ilyet. Szép meg minden, de gyakran többet szenvedsz vele mint amennyire élvezed. Nyugdíjasaknak persze jó időtöltés, de megértem ha az ember nem akar a maradék kis szabadidejében még egy kerttel is foglalkozni.
Apróbb dolgokat megtudok csinálni. Tavaly vettem lakást és a tisztasági festést a volt barátnőmmel ketten csináltuk meg, de az mondjuk tényleg nem nagy szám, bárki megtudja csinálni, aki kicsit utánaolvas. Bútorokat összerakni is sikerült.
De hogy munka után vagy hétvégén leülni hegeszteni? Nem. Pedig nagybátyám autószerelő volt, szóval gyerekkoromban láttam párszor ilyesmit, de kösz szépen, ne kelljen nekem ilyesmivel foglalkozni. 🤨
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!