Hogyan viseljem el, hogy annyira buta vagyok, hogy még a középiskolát sem tudom befejezni?

Hosszú történet. Csak a lényeget írom le.

Annak idején elkezdtem a középiskolát nagy reményekkel, informatika szakra vettek fel. Ám ennek az egésznek az lett a vége, hogy nem tudtam befejezni. Azért, mert az iskolában ok nélkül bántottak, kinéztek maguknak, szívattak. Még a tanárok sem álltak ki mellettem, így otthagytam az egészet.

Most évekkel később visszamentem - mert kéne az érettségi - de káosz az egész. Hiába tanultam autodidakta módon, és próbáltam pótolni azt, ami kimaradt, totál sötétség. Angolból a legnehezebb igeidőket kell feldolgoznom - egyedül. Matematikából a legnehezebb témakört tanulom úgy, hogy a matek alapok nincsenek letéve. És ott vannak még más tantárgyak is.

Úgy érzem, nem bírom ezt a terhelést. Szorongok, ideges vagyok, stresszelek, ugyanaz, mint kamasz korban, csak most szívatás nélkülm

Iskola, tehát elvileg okosodnom kellene, de semmire sem tanítanak meg, csak a túlélés folyik ott.

Azon gondolkodom, hogy megint ott kellene hagynom az iskolát, és inkább meg kellene tanulnom normálisan egy nyelvet. Az iskolában úgysem tanulom meg a nyelvet, csak a minimumot tudnám(???) teljesíteni.

Mi értelme egy 2-es angol érettséginek?

Akkor már jobban járok, ha 0-24-ben nyelveket tanulok, ahelyett, hogy gimnáziumba járok, és szerzek egy B2-es nyelvvizsgàt.

Ugyanakkor viszont fáj, hogy ilyen szerencsétlen, ostoba vagyok. De vajon mennyire lehetek az, ha már a gimnáziumot sem tudom befejezni?

Még Győzikének is több esze lehet, mert ő legalább tudott pénzt csinálni, én meg nem csak buta, de szegény is vagyok.

Hogy tudnám ezt a nyomorúságot elviselni?

Motivációra nincs szükségem, ugyanis egyáltalán nincs semmi önbizalmam.