Miért tesznek úgy az emberek mint ha már nem látnák a netes posztokat miután kapcsolatba vagy?
Akik egészen addig amíg szingli vagy néznek sztorikat, lájkolnak mindent. Majd közös képeket raksz ki barátnővel(vagy a pasiddal) és eltűnnek.
Ők lehet az én tudtom nélkül akartak volna valamit, szimpatikusabbnak tartottak az átlagnál? És amikor látják, hogy randizok/kapcsolatban vagyok, felszívódnak teljesen. Azaz továbblépnek? Vagy megsértődnek?(volt nő aki törölt is ilyenkor)
Ezt azért kérdem, mert speciel én akkor is szoktam nézelődni és lájkolni ha látom hogy kapcsolatban van akivel eddig is szimpatizáltam. Nincs különösebb jelentősége számomra ennek. Sose "szivecskézek" más nőket ha én vagyok kapcsolatban. De attól hogy nem velem jött össze az a másik 10-15 nő, attól még dobok lájkot.
Vannak akik nem veszik ennyire lazán ezt a dolgot?
Nem mindegy, hogy milyen és mennyi ilyen képet pakolnak ki a szerelmesek.
Én követtem már ki FB-n ismerőst, mert az lett a személyisége, hogy XY-nal jár és történettől kezdve, posztokon át tele volt minden vele/velük. Amikre nem is voltam kíváncsi, valamint volt is köztük olyan kép, ami (szerintem legalábbis) nem olyan volt, ami külsősökre tartozott volna.
Ugyanakkor az is lehet, hogy reménykedtek abban, hogy egyszer majd lesz valami köztetek, de látták, hogy már foglalt vagy, így inkább felhagytak az addigi like, szív meg hasonlók osztogatásával.
Az sem mindegy, hogy más körülmény is változott-e. Ha pl korábban "haverok, buli, fanta", most meg senkire nincs időd, vagy a párod miatt teljesen leépíted az ismerőseidet, akkor kevésbé lelkesen fognak lájkolni, sőt, lehet, hogy ritkábban tűnsz fel náluk a hírfolyamban is.
Bónusz: van egy ismerősöm, aki mióta összejött a párjával, a párja macskájáról is tesz fel mindig képeket. A párja nekem nem ismerősöm, mi közöm a macskájához? Amióta ezt csinálja, én sem lájkolom, de nem a párja miatt.
A kérdés feltételezi, hogy egyébként minden pasi csak a hölgy ismerősei bejegyzéseit szokta lájkolni és fordítva, ez nyilván hülyeség.
Közös képek esetében, ha nem csak az ismerősöm van egy képen, hanem más is, ott nekem fontos, hogy jelölje, mit/kit látok (ha már megosztotta velem). Van, hogy kitesz vki képeket, amin egy számodra ismerettel emberrel van, és nézel, mint Rozi a moziban. Én szeretem, ha némileg ellenőrzött körülmények között kerül feltöltésre egy közös fotó és számomra ehhez elengedhetetlen, hogy rajta legyen a tag, jelölje, hogy „XY társaságában”. A párjával szemben is így tisztességes szerintem, meg az ismerőseivel szemben is. Ha meg soha nem jelöli, hogy kivel van rajta, az számomra olyan mintha random emberrel kitenne egy közös mosolygós képet, a tudta nélkül, hogy úgy tűnjön, mintha a párja lenne. Én például ezeket nem lájkolom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!