Mit kezdjek ezzel az érzéssel? Illetve, mások is éreznek így? (“Ennél jobb életet érdemelnék”)

#3 érzek én is így, sőt mostanában egyre gyakrabban

Nekem viszont nagyon szörnyű gyerekkorom volt

Nem volt semmim és senkim

Ez megpecséltelte az életem.

Lelkileg roncs lettem, magányosság érzését egy lánc tartja rajtam. Nem bírom kifejezni az érzéseim mert szégyellem őket.

Ennek ellenére nem lett belőlem egy rossz ember, de annyi fájdalmat kellet át élnem amit nem érdemeltem, és sose volt senki akihez fordulhattam volna támaszért így időnként sokszor megfordult a fejemben hogy feladom..

De mai napig itt vagyok és addig küzdök még nem lesz egy olyan saját családom amire gyerekként vágytam, amiben szeretnek és vigyáznak rám és támogatnak és büszke lehetek a szüleimre. Olyan ember akarok lenni amilyenre szükségem lett volna gyerekként.