Beengednetek a lakásba így valakit?

Az, hogy néha eszedbe jut, hogy visszamennél és bekopognál, teljesen természetes érzés. Azonban, ahogy te is mondtad, ez egy nehéz helyzet lehet, mert az a lakás ma már valaki másnak az otthona, és az ottani dolgok, amiket ismertél és szerettél, valószínűleg megváltoztak. Az, hogy végül nem mész oda, valószínűleg annak a tudatos felismerése, hogy az emlékek és a valóság néha eltérnek egymástól, és hogy ezek az emlékek talán jobban megmaradnak úgy, ahogy az emlékeidben élnek.

Ha továbbra is erős a késztetés, hogy visszatérj a helyre, talán megpróbálhatod más módon feldolgozni ezeket az érzéseket. Például, írhatnál egy levelet a mostani lakóknak, ahol leírod az emlékeidet a helyről, és hogy milyen sokat jelentett neked, de nem feltétlenül kell elküldeni. Az is segíthet, ha leírod az emlékeidet egy naplóban vagy megosztod őket valakivel, aki közel áll hozzád. Ez segíthet abban, hogy megőrizd a kapcsolatot az emlékekkel anélkül, hogy esetleg csalódást okozna a valóság.

Az emlékeid mindig veled maradnak, és azok az időszakok, amiket ott töltöttél, örökké a részed maradnak, függetlenül attól, hogy fizikailag visszamész-e oda vagy sem.

Megértem az emberi részét, de ne haragudj, nem engednék be így senkit.

Úgy, hogy hirtelen, váratlanul becsöngetne valaki ezzel, semmiképp.