Mi a véleményetek arról, hogy tulajdonképp teljesen felesleges ez a földi élet, és van, aki nem bírja végigvinni, amennyi szenvedéssel ez jár?

#10 Persze, nem is vitának szántam, inkább elmélkedésnek. Abszolút el tudom képzelni, hogy neked testi érzet is kapcsolódik hozzá!

Az érzelemvezéreltség kapcsán viszont nem a nemlétező gyermek iránt érzett érzelmekre gondoltam (mert ilyenek valóban nincsenek), hanem a gyereket vállaló egyén érzelmi szükségleteire, amiknek a kielégítését a gyerekétől várja. A vágyak inkább érzelmi, mint ösztönös természetűek, mert az ösztönök sokkal kevésbé összetettek, és csak az olyan egyszerű szükségletek kielégítésének a mozgatórugói, mint az evés, ivás vagy szex. De valóban, rengeteg faktor szerepet játszik ebben, ugyanakkor míg a "gyerekcsinálás" jórészt ösztönalapú, a gyereknevelés vágyát nagyrészt érzelmi és társas hatások alakítják.

Szerintem is inkább önzőség. Sokaktól hallottam ismerősi körben az évek alatt olyant, hogy "hiányzik neki, hogy babázhasson újra" legyen szó saját gyerekről, vagy akár unokáról is. Ilyen esetekben nem arról van szó, szerintem, hogy a gyerekvállalás lenne a cél, hanem az a pár év, amikor még kicsi, amikor lehet vele játszani, és még nem érte el azt a bizonyos lázadó, akár problémás időszakát a gyerek.

Én részben a kifejtésben taglaltak miatt nem mernék gyereket vállalni. Elvégre sosem tudhatom/tudhatjuk, mit hoz a jövő (háború, válság, járvány, egyéb katasztrófák), képes leszek-e megadni mindent a gyereknek, ami egy egészséges, kiegyensúlyozott élethez szükséges. Főleg úgy, hogy van pár generációkon átívelő, hozott trauma, szorongás és hasonló "nyalánkság" mindkét szülői ágról, amiken hiába dolgozom már egy jó ideje, még messze az, hogy minden rendben legyen. És ilyeneket nagyon nem szeretnék továbbadni.