Mit gondolnak azok az emberek, akik másokat kicsinyítő képzőkkel neveznek? Pl. Petike, Attika, Ákoska, stb.. miért kell a ke, ka? Ez eléggé undorító.

Lehet szeretettel is, meg lekezelően is,meg ha az apja is Péter, így ő lesz a Petike.

Amíg a másik nem szól érte ,addig nem vette zokon, vagy vette volna,de már megszokta.

2 esetben találkoztam eddig ilyennel:

Idősebb joviális öregurak Katikáznak minden 30 alatti kolléganőt. Van ebben egy jó adag szexizmus, de hát istenem, ők még ebben nőttek fel, hogy belefér...

Vagy kora 20-on éves, szétszórt, munkakerülő, de kedves-mosolygós srác, na őt mindenki Tibikézte az előző munkahelyemen, mert a tökünk tele volt vele, hogy nem dolgozik rendesen, de közben meg olyan aranyos volt, hogy nehéz volt rá haragudni igazán.

Gyerekként imádták odatűzdelni a nevem mellé. Már mint az eleve rövidített becenevemhez (MariKA, AncsiKA, NóriKA - ilyesmi föl az enyém is). Semmi értelme nem volt ennek az undorító kicsinyítőképzőnek.

Már akkor is gyűlöltem. Tanároktól még elfogadtam, mert egy idősebb valaki kedveskedésnek is szánhatja, de amikor már a kortársaim, nálam fiatalabb nokedlik is “a …-KA”-ként hivatkoztak rám, úgy éreztem, elszabadult a pokol.

Csak a nagyon buta, rossz magatartású gyerekeket szólították így. Én jól tanultam, csendes voltam, és nem tartoztam a népszerűek közé.

9 évesen megelégeltem, és egy tanórán megkértem a legnagyobb tisztelettel az egyik tanárt, hogy a “-KÁt” ne mondja hozzá a nevemhez, mert nem szeretem.

Ebből az lett, hogy HETEKKEL KÉSŐBB berontyolt az igazgató a termünkbe, és úgy üvöltött velem az egész osztály előtt, mintha lövöldözési kísérletet terveztem volna.

Mert azon az órán ült bent valami hospitáló tanár is. Leordította a fejemet, hogy szégyent hoztam az iskolára, és én már örökre a “-KA” leszek nekik, mert amikor beléptem az iskolába, a szüleim így harangoztak be, miközben én soha nem hivattam így magam önként.

Még abban az évben léptem erről a szélsőjobbos okádék szeméttelepről.