Mire gondolnak, mit várnak el az emberek, amikor azt mondják, hogy vállald a felelősséget?
Egy Facebook bejegyzés alapján jutott most eszembe a kérdés. Pl egy férfi teherbe ejt egy nőt, védekeztek, de mégis megörtént, a férfi viszont egyáltalán nem akar gyereket. Írják neki, hogy vállald a felelősséget. De ebben az esetben mi a felelősségvállalás? Mert valakik olyat is írtak, hogy a férfiak azt hiszik, hogy ilyenkor gyerektartás fizetéssel elintézhetik a dolgot.
De egész más példákban is sokszor hangoztatják a felelősségvállalást, konkrét megoldás nélkül.
Konkrét esettől függ.
De a fenti példáddal élve, a férfi és a nő előre tisztázza, hogy nem akarnak gyereket. Ez az alapvető felelősségvállalás. Mármint hogy védekeznek és megtesznek mindent a nem kívánt terhesség ellen.
Mégis becsúszik. Ilyenkor vállalják közösen a felelősséget, hogy a megfelelő döntést meghozzák, majd azt végre is hajtják. Ami ilyenkor az abortusz lenne.
De valaki mégis meggondolja magát, ilyenkor azt a felelősséget vállalja, hogy a másik kifejezett döntésével szembe megy, tehát saját magára kell számítania első körben. Ami ugye a biológiai adottságok miatt alapvetően a nő lehet csak.
Ergó, a nő aki a gyereket mégis megtartja, hogy kifejezett azt a felelősséget vállalja, hogy a férfi nélkül fogja azt a gyereket felnevelni.
Az már egy másik kérdés, hogy ezek a dolgok utólag nem igazán bizonyíthatók, így a férfit kötelezik a felelősségvállalásra, elsősorban anyagilag. Ezt megteszi. És az ügy lezárva.
Röviden: Jó hiszeműséget feltételezve: A becsúszott gyerek után a férfi fizeti a gyerektartást, nem titkolja el a jövedelmét stb, hogy kevesebbet kelljen, a nő pedig vállalja a felelősséget, hogy annak a gyereknek egyedül adja meg mindazt amire szüksége van.
Rosszhiszeműen: A férfi vállalja a felelősséget és nem egyezik bele a gyerekvállalásba, amikor nem is akarna és később lelépne. A nő pedig nem esik teherbe félrevezetés útján, vagy nem követel semmit a férfitól, ha az előre tisztázta a helyzetet és ennek ellenére megtartja a gyereket.
és akkor ez még csak egyetlen példa rendkívül sarkítva.
De röviden, a tetteidnek és szavaidnak következményei vannak, ezeket vállalni kell.
2-es!
Pont ez a kérdés, hogy mondjuk a férfi nem akarta, a nő úgy döntött, hogy el nem veteti, akkor elvileg az ő felelőssége, a férfi esetleg gyerektartást fizet. De többen megtámadták, hogy pénzzel nem lehet elintézni, vállalja a felelősséget.
#3: Hát igen, ez egy kényes kérdés. Sajnos ma annyira erős az elletőpolitika, hogy még elméleti síkon sem lehet a sok egybites miatt vitázni ezen a kérdésen.
Szerintem, de hangsúlyozom szerintem. Ez egy közös döntés kellene legyen, aminek a következményeit ki-ki vállalja. Azért is írtam a jóhiszeműséget a végén, feltételezzük minden lépésben a továbbiakban:
A pár megegyezik, hogy nem akarnak gyereket és ezzel tisztában van mindkét fél, olyannyira, hogy abban is egyetértenek, hogy "baleset" esetén a terhességmegszakítás a megoldás. Ezért felelősségteljesen védekeznek. Mégis becsúszik a gyerek. Akkor a felelősségteljes döntés közösen az abortusz.
Ha azt mondja a nő, hogy márpedig ő meggondolta magát valamiért, akkor is megtartja a gyereket, akkor neki kellene vállalni a teljes felelősséget. A férfit innentől semmiféle (se anyagi, se egyéb) felelősség nem terheli. A nő annak tudatában hozza meg ezt a döntést, hogy tudja, egyedül kell megoldania.
A dolog ott válik érdekessé, hogy az eredeti feltételek tisztázásának nincs bizonyító erejű nyoma, tehát ezt a konstans jóhiszeműséget, amit fent írtam, nem lehet bizonyítani. Tehát senki nem foglalja közjegyző előtt magánokiratba szex előtt, hogy nem akar gyereket vállalni. Innentől kezdve pedig véleményes a dolog, hogy ki mihez hogyan áll hozzá. A sok agyhalott pedig ilyen finomságokba már nem tud belegondolni.
#2
Felnőtt fiaim vannak. Mikor az első szerelem kopogtatott, beszélgettünk sokmindenről.
Az én véleményem szerint felelős férfi nem fekszik le olyan nővel, akinek a besikerült gyerekét nem lenne hajlandó apaként bevállalni.
Aki csak a női hajlandóságot nézi, az az egyéjszakásból apává válást is kockáztatja. Ha akkor bátor volt, legyen most is. Tudnia kell, hogy a nő se arra nem kötelezhető, hogy abortuszra menjen, se arra, hogy szüléskor bemondja az apa nevét, ha már hallani se akar a fickóról. Innentől a labda a másik térfelén pattog.
#5 akkor kb az emberek 95% -a nem felelős :D
Ma már azért nem abba a korban élünk ahol akkor fekszel le valakivel ha meg is házasodsz vele.
Kérdező azért a védekezésnek is vannak szintjei. Mondjuk én ha nem komoly egy kapcsolat akkor csak gumival szexelnék, ami kb csak akkor okozhat terhességet ha elszakad, amit pedig elég könnyen észre tud venni az ember.
Én azt gondolom hogy a férfi ebben az esetben mindent megtett azért hogy ne legyen gyerek.
Második a fogamzásgátló és az időben kivétel, aminek a hatékonysága alacsonyabb és erős bizalom kérdés az hogy a nő mondjuk rendesen szedi a tablettát, a férfi meg ismeri a testét. Szerintem ezek csak komolyabb kapcsolatban működnek és bizony bizony van esély, ha kicsi is, arra hogy lehet gyerek.
#5: Felelős ember csak olyannal fekszik le, akivel hajlandó lenne gyereket nevelni? Oké, hogy a hitgyüliben még dívik a házasság előtt no szex, de azért a világ jobb részein már ezen az állásponton kicsit régebbne túlléptek az emberek.
Azzal vállalja a felelősséget mindkét fél, hogy megfelelően védekezik, ha mégse jön össze, akkor pedig azzal vállalja a felelősséget, hogy a nem kívánt gyerek nem születik meg. Ha közben mégis kívánttá válik az a gyerek, akkor meg aki kívánja, azé a felelősség.
Ahogy a nő nem kötelezhető semmire onnantól hogy terhes, a férfi meg mindenre is?
5-ös!
Te talán tudsz válaszolni, pont ezt a fajta gondolkodást nem értem.
Szóval megtörténik valami, aminek nem kellett volna, már megtörtént, tehát az nem lehetőség, hogy ne történjen meg. Legyen akkor az a példa, hogy terhes lesz a nő. Mit jelent az, hogy ha akkor bátor volt, legyen most is? Maradjon a nővel mindenáron, vagy mi a megoldás? Ha kényszerből együtt lesznek, az jó lesz a gyereknek meg a nőnek is?
Nem ezt mondtam, hanem azt, hogy ha kockáztat, tudja mit kockáztat.
Tudja, hogy egy férfi csak két módon tud védekezni ilyesmi ellen.
Vagy jól megnézi még világosban is a partnert, mert egy norális nővel a közös gyerek se akkora trauma.
Vagy kibírja a nem normális nélkül, hiába ágaskodik jancsika. De ha a vágya miatt egy hülyéhez varrja hozzá az életét, akkor vesztes lesz, akárhova menekül. Mert mégis egy dilire bízta a saját gyerekét, még ha fizet, nem fizet, elköltözik a világ végére opcióból választ is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!