Csak akkor barátságosak az emberek, ha sérülten látnak valakit? Legutóbb ezt tapasztaltam az utcán és buszon egyaránt. Kéztöréssel, gipszben voltam.

A legtöbb még akkor sem, van, hogy a mankóst félrelökik a mozgólépcsőn, mert lassan mászik fel rá.

Ma sikerült normális emberekkel találkoznod.

Tapasztalatok alapján, sokan sérült emberrel előzékenyebbek, emberségesebbek és kedvesebbek. Bár ez inkább olyanokra vonatkozik, akik fizikálisan szenvedtek sérülést.

Lekopogtam, mielőtt leírtam; velem mostanában többször voltak ok nélkül kedvesek többen is, ami elég kellemes meglepetés volt, mindegyik alkalommal. Szóval, szerencsére, azért még akadnak alapjáraton is kedves, rendes emberek is. Nem annyi, mint rég, de léteznek még.

Könnyebb leereszkedni egy náluknál gyengébbhez, már akinek ez a felfogása, sokszor tudatában sincsenek. Ekkor magukat élik meg erősebbnek, támogatóbbnak, együttérzőbbnek, egyszóval "jobbnak".

De a náluknál erősebbektől félnek vagy utálják őket mert azok mernek különbözni.

Ritka az amikor tisztelik és felnéznek rájuk.

Inkább dühöt vált ki belőlük.

Persze mert ilyenkor ők a gyengék.

A másik az amit 6-os ír, ilyenkor is fölényben érzik magukat a gyengébbel szemben csak ilyenkor segíteni se akarnak annyira lenézik a másikat.

Ilyenkor az a felfogás hogy aki gyenge az szánalmas és megvetendő.