Vajon hány évesen jön el a felismerés, az emberben, arról, hogy senki se fogja ismerni a világon a rokonokon és pár emberen kívül?

Kicsit OFF: Az az igazán szar felismerés, amikor rájössz, hogy már a rokonaid, közeli családtagjaid sem ismernek. Én így vagyok már sok éve.

Eleve régen csak a számomra kínos kérdések jöttek. Mikor lesz már párod, mikor házasodsz, mikor lesz gyereked, mikor lesz lakásod, házad, mikor lesz munkád, mikor léptetnek elő?

Ugyanezeket a társadalmi "kényszereket" látom másoknál is. Egy csaj ismerősöm kirakta, hogy beköltözött a saját kis lakásába. Ami szerintem hatalmas szó, hogy 30 évesen vett egy lakást önerőből. Ott is az volt az első kérdés, hogy "na és kivel" meg "remélem párod is van".

Másik ismerősömnek családi kép: feleség, ház, autó, két szép gyermek, vállalkozás. Ott is első komment: már csak egy kislány hiányzik.

Mintha az élet valami csekklista lenne, amin végig kell menni és akkor lesz jó.

Folytatás a nem ismernek részhez: eleve nem beszélek lassan a közeli rokonokkal, családtagokkal sem. Azt látom, hogy amiket én csinálok az őket nem érdekli, amit ők csinálnak az meg engem nem. Pedig elég eseménydús hobbira épülő életem van, de ez tőlük távol áll.

Legjobban amúgy az ünnepekkor, "kötelező" ajándékozásokkor jön ki, hogy mennyire nem ismernek. Pedig előtte igyekszem elhinteni az "örülnék ennek-annak" mondatokat, de ezek szerint nem figyelnek és kapok olyan standard ajándékokat mint a parfümök, vagy olyanokat amik amúgy totál távol állnak tőlem.