Nők, férfiak 40-50 évesen vannak akik saját generációjukat érzik idegenebbnek mint a fiatalabbakat?

Nem ugy elek, mint a korosztalyom tobbsege (gyerekek, hitel, valas, hazassag, robot melo, sajat szulok apolasa stb.). Akik nagyon ebben a mokuskere

kben tepernek es ki se latnak belole, azokat idegennek erzem. De vannak jo arcok a korosztalyomban is, fiatalabbak kozott is es idosebbek kozott is.

Igen, a mókuskerék az, amitől a korosztályom megkeseredett, és én menekülök előlük.

Itt gyakorin mindig fiatalokba botlom, velük beszélgetek.

Régen mindig az idősebbeket szerettem, mostanában kevés alkalmam van velük beszélgetni, pedig lehet, hogy jót tenne.

Ahogy 3 írta, jó arcok minden korosztályban vannak.

52 éves férfi vagyok. Jómagam nemigen foglalkoztam soha az életkorral, a kölcsönös szimpátia a fontos. Nálam fiatalabb és idősebbe barátaim, kedves ismerőseim egyaránt voltak, vannak. Az évek előrehaladtával az idősebbek között egyre többen megálltak a múltban és nem kívánnak fejlődni, haladni a világgal, ez viszont nagyon idegesítő számomra. Ha mindez párosul az igények csökkenésével, azt nehezen tudom tolerálni.

Válófélben vagyok korombéli második nejemmel. Ő is ebben a negatív csoportban van évek óta. Nem is értem, miként változhat valaki 180 fokot. Mára hajszálnyi köze sincs a régi énjéhez. Semmit nem kedvel, amit régen, semmi nem érdekli a mai világból, olykor úgy él, akár egy 70+ nyugdíjas. Nem mondom, olykor kellemes érzés retrózni, felidézni a régi filmeket, zenéket. De miért kéne leragadni a múltban? Jó ideje a ruhatárát sem frissíti, így megjelenése is nyugdíjas néni képét mutatja. Főként, hogy képes a kopott darabokat is viselni, mert régen az kedvence volt.

Ezek nem csupán feleségemre jellemzők, hanem több 40-50-60 feletti emberre a környezetemben.

Ami számomra a legidegesítőbb néhány korombéli vagy idősebb ismerőssel kapcsolatban, hogy alig emlékeznek bármire a közös múltból, történésekből, miközben, én az események mellett még szinte az összes beszélgetést is képes vagyok felidézni. "Agyhugykövet" kapok, amikor lövésük sincs, miről beszélek vagy, mikor elképednek, ezt vagy azt honnan tudom, mivel nem emlékeznek, ők mesélték régen. Olykor pedig elmesélnek olyan témát, amin már átrágtuk magunkat, én emlékszem ezekre, ő nem. 🤯

Idegesítő gondolat, hogy egyre kevesebb ember van a környezetemben, akivel fel tudom idézni a régi emlékeket. Sok rokon, barát már nem él, akik pedig igen, azok vagy eltávolodtak, vagy nem emlékeznek. Kevés akad, aki aktív típus, emlékszik és jó vele társalogni.

Van egy unokanővérem, aki mindezt az érzést pár évvel korábban kezdte érezni, hiszen kicsit idősebb nálam. Ő már feladta a próbálkozást és nem keresi a rokonok, régi barátok társaságát, éppen ezen gondok miatt.

Néhány éve meghalt anyukám covidban, akkor magamhoz vettem apámat, aki jelenleg 92 évében van. Évről évre demnesebb, mára szinte csak a vegetatív funkciókat fogja fel. (evés, ivás, vécézés, tévé, rádió. Művész volt, most füzetekbe firkál krikszkrakszokat...) Vele már nem lehet semmit felidézni, még a rokonokra sem emlékszik, a saját testvéreire sem. Anyukámból is csak annyit, hogy szerette, semmi másra. Testileg itt van apukám, de lényét tekintve már régóta nincs. 🥺

Ezekből adódóan kedvelem a fiatalok, illetve fiatalabbak társaságát. Valószínűleg a kisugárzásom is fiatalos, ha a megjelenésem nem is, mert új szingli állapotomban főként harmincas nőket vonzom be. Nem konkrétan ezt az életkort célzom az ismerkedéssel, ám mégis ők találnak meg. (pedig közel sem vagyok NER lovag milliárdokkal a bankszámlámon)

Van akinek fiatalos a lelke, a szelleme. - egyre jobban értem ezt a mondást