Elképzelhető az,hogy egy erősen meghízott nő jobban érzi magát így,mint amikor sovány vagy normál alkatú volt?

8:

Tudjuk. Ahogy a kövéreknek sosincs pénze/ideje vagy hormonális problémája van.

Csak érdekes, hogy a jól kereső, kényelmesebb munkát végző kövér ismerőseim is mind összevissza zabálnak és nem mozognak semmit. Amiről te írsz, az létező dolog, csak kétlem, hogy a kövérek 1-2%ánál többnek van olyan eü problémája, amitől ne tudna lefogyni.

De ahogy vki már leírta, a magyarok világbajnokok a kifogáskeresésben. Az egyik túlsúlyos ismerősöm azt is meg akarta magyarázni h csak karácsony előtt tudna egészségesem kajálni. Amikor meg elutaztunk vhova. másfél óránként vette a péksütit meg kebabot cukrobetegként.

Aki túlsúlyos (nem a hormonális betegségben küzdőkre gondolok), azok többsége az étellel nyugtatja magát és ad neki örömforrást. Megeszik, nem kell állandó kordában tartania magát. Az ízek és a rágás is örömöt okoz. Ezért valóban jobban érezhetik magukat, mert nincsenek többet korlátaik.

Viszont a másik oldal az, hogy valójában nem érezhetik szépnek magukat, hiába megy az önámítás, de nem akarnak el kezdeni kevesebbet enni. A kajálás, vagy inkább itt már zabálás kényszerevés valójában komoly, akár egy életen át tartó függőséget okozó betegség.

Én 5+ éve még kórosan elhízott voltam, most már normál súlyom van amit kemény munkával tartok is.

Mivel mindkét állapotot ismerem, így releváns tapasztalataim vannak. (Nem úgy mint azoknak, akik nem képesek a felszínes dolgok mögé látni ezzel kapcsolatban.

Én egész tinikoromtól próbáltam fogyni, ( többnyire sikertelenül, mert rossz módszerekkel próbàlkoztam, rossz orvosi tanácsokat kaptam. évtizedeket töltöttem abban az ördögi körben, hogy fogyás, kaják méricskélése, kalóriák, szénhidrát, grammok mennyit ehetek, mit ehetek, stb stb.

Fizikailag, egészségügyi szempontból nyilvánvalóan jobban érzem magam normál súllyal. DE azzal viszont nem értek egyet teljesen, hogy egy kövér ember kizárólag áltatja magát, és nem lehet bizonyos szempontból boldogabb kövéren.

Én is érzem, hogy amikor épp besokalltam anno egy egy sikertelen fogyás után és ettem ami jól esett, épp nem görcsöltem se az evésen, se a hízáson, akkor igen, sokkal felszabadultabban éreztem magam, hogy azt ehetek és annyit amennyit akarok, nem kell folyamatosan kontroll alatt tartani magam, meg fáradtan rákényszeríteni magam a mozgásra.

Ha az ember veszi a fáradtságot és csak egy kicsit belegondol, lelkileg igenis lehet boldogabb ebből a szempontból egy kövér ember.

Valószínűleg addig a pontig amíg a súlyfelesleg már annyira rámegy az egészségére, hogy ezt nem tudja figyelmen kívül hagyni.

Ugyan nem beteges módon, de lefogyottként bizonyos szinten bennem is ott van az érzés, hogy de jó volt mikor " szabadon" ehettem. De már tudom azt is, hogy az egészségem többet ér, és megtanultam mértékkel szabadon enni.:)

Annyira jó lenne, ha az emberekbe egy kicsivel több empátia szorulna... Illetve nem beszélnének úgy a másik emberről mintha egy darab sz**r lenne, csak mert nem értik meg. Nem értik meg, hogy milyen érzések vannak benne, és azt, hogy sokszor bizonyos érzések bizonyos emberekben valamilyen okból extrém módon felerősödhetnek, és felülírják ( átmenetileg, vagy végleg) például azt a tényt is, hogy az egészség a legnagyobb kincsed amid lehet! A függőség pl sokféle lehet, sokan bele is halnak. Nos au egyik ilyen függőség bizonyos embereknek lehet az étel , az evés is. Amit bizonyos szempontból még nehezebb leküzdeni, mint a dohányzást, alkoholt, drogot stb. Az evést nem lehet abbahagyni, hisz ha nem eszünk, éhen halunk. Ez a fajta kísértés sokkal inkább jelen van az életünkben.

15-os vagyok. Előttem szóló, akkor alátamasztod, amire gondoltam. Én kicsiben csináltam ezt (plusz 10 kg max), most épp 60 kg vagyok, de még kell minusz 5, hogy versenysúlyom meglegyen. (50 kg-osan nem voltam szép, latom így utólag). Én is voltam amúgy kényszerevő. Szóval maximalisan megértem amit mondasz, és totálisan igazad van az elfogadással vagy épp nem elfogadással kapcsolatban is. Itelkezilnek és pálcát törnek a másik felett, de mégis milyen jogon? Semmi közük hozzá, mert nem ismerik a hátteret. De amúgy nem is kell, hogy ismerjék.

Sajnálom, aki olyan helyzezben van. Én is szeretek enni, imádok, de önmegtartóztatok minden nap. Csak így megy, és nem könnyű, ahogy írtad, neked sem.

A lepontozásod nem értem, a válaszod hasznos volt, ha nem a leghasznosabb. Nem normálisak itt az emberek többsége... Gonoszok, agresszivak? Csak találgatok.

Neked es hasonló embereknek, akik olvassák, kitartást és sok erőt kívánok!