Bunkóság megszakítani a barátságot ilyen szinten?

Volt már ilyen. Egyszerre szültünk. Nekem alapból nyugodtabb babát "dobott a gép", ő pedig nagyon stresszes volt, szerintem szüksége lett volna komolyabb segítségre. Annyira görcsösen vette az anyaságot, hogy már nem tudtam neki többet segíteni. Sokszor sírva hívott fel, megnyugtattam, erre jött azzal hogy nekem milyen könnyű meg hogy én honnan tudok ilyen olyan praktikát. Egy idő után ezek vádaskodásba mentek át, hogy bezzeg nekem milyen jó. Egy idő után kellemetlenül éreztem magam, hogy hogy mertem másabb anya lenni meg a gyerekem hogy mer "jobb gyerek" lenni. Aztán egy idő után nem írt, gondoltam megkérdem mizu velük. Erre visszaírt egy litániát, hogy én pár napig nem írtam neki vissza (előtte pedig direkt jeleztem mindenkinek, hogy vizsgám lesz, nem leszek neten). Meg hogy úgy érzi, lenézem őt. Pedig nem így volt. A saját önbizalomhiányát akarta rámvetíteni. Azt éreztem, megfullad az irigységtől, pedig nekem se volt sokkal jobb, mint neki, csak én nem vagyok az a panaszkodó típus és igyekszek megoldásközpontú ember lenni.

Most már nem sajnálom, hogy nem beszélünk. Eleinte pedig én is bunkóságnak gondoltam, hogy ignorálom.