Miért hív az angoltanárnőm Mucikámnak?
Angolórára járok egy kis nyelviskolába.
30-as férfi vagyok (nem hetero, sztem látszik rajtam). A tanárnő idősebb nálam.
Először azt hittem, gúnyolódik, de nem tűnik olyan típusnak, inkább nagyon közvetlen, ami néha picit fura, mert nagyon zárkózott vagyok.
"az zavar h nem tudom, gúnyolódik-e meg h engem becézget-e vagy mást is"
Hát mert még nem ismered eléggé. Figyelj oda rá, hogy másokkal hogyan kommunikál, meg figyelj arra is, amiket neked mond, akkor majd kiderül, hogy mi újság.
Ha zavar téged, beszéld meg velenégyszemközt, hogy neked ez a megszólítás nem fér bele, és jobb szeretnéd, ha a neveden hívna.
Én is voltam hasonló helyzetben, ami azért is kínos volt, mert a tanár olyan 70 éves lehetett. De sikerült vele megértetnem, hogy ez nem okés, és rá is jött és mondta, hogyha akarom, akkor a csoport előtt bocsánatot kér, de mondtam neki, hogy erre semmi szükség, csak ezen túl ne... és tartotta is magát hozzá.
Azonban voltam egy optikusnál, ahol a csaj folyamatosan magácskázott, hiába mondtam, hogy ne csinálja, mert ez zavar. Annyit mondott, hogy őt is rengeteg dolog zavarja. Erre én jól megdolgoztattam, amennyire csak lehet, és persze nem költöttem nála egy fillért se.
"Erre én jól megdolgoztattam, amennyire csak lehet, és persze nem költöttem nála egy fillért se."
:DD
Amúgy írtam, h nem zavar, jólesik, csak először nagyon fura volt, nem tudtam eldönteni, h gúnyolódás-e. Most már azért hajlok arra, h nem.
Hát ha elfogadod, nincs vele gondod, akkor nincs probléma. Főleg ha magántanár, és négyszemközt csinálja.
Volt nálam is olyan, hogy egy tanárnőmnek mondtam valami poénosat, bár belegondolva elég szemtelen is volt, de jót nevetett rajta, és össze is haverkodtunk. Ő is művészlélek, én is, elhívogatott a kiállításaira.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!