Kövérnek és boldognak, vagy sportosnak és boldogtalannak lenni?

A kövér és a kövér között is van különbség. Nem mindegy, hogy a kövér azt jelenti, hogy van egy kis pufi-pofid meg pocid, de simán ellátod a napi feladataidat meg 15-20 km-ert legyalogolsz ha kell vagy olyan szinten vagy túlsúlyos, hogy nem tudod elhagyni a lakást.

Aki sportos az meg nem feltétlenül szomorú. Nem mindegy, hogy energiabomba vagy és mozogsz meg nem nagyon vagy oda a gyorskajákért és a nasikért vagy kényszeresen sportolsz és éhezel, mert amikor súlyfelesleged volt, össze-vissza beszólogattak.

Minden változik, én szeretem most is a csokit, de például szerettem régen a gumicukrot, most simán elmegyek mellette a boltban, ha kínálnak, nem kérek belőle. Régen a pizza-hamburger volt a favorit, most sincs kiiktatva, de azért egy spenót-tojással jobban csábít. Régen ha stresszeltem, ettem, most egy falat se menne le a torkomon olyankor. Régen nem fogyasztottam zöldséget és gyümölcsöt, most nem bírnám nélküle.

Ezek közül egyik se tudatos változtatás volt, egyszerűen egy idő után így alakult.

Nem vagyok boldogtalan, hogy nem eszek gumicukrot gumicukorral. :)

Ez egyáltalán nem így van.

Én például dagadt vagyok, és a túlsúlyom felét leadtam, és fejben ugyanott vagyok. Nem zabálhatok, de fogyok —> szar a kedvem.

Ha zabálok, még dagadtabb leszek —> szar a kedvem.

Őszintén irigylem azokat, akik szeretnek egészségesen élni és sportolni. Én már sosem leszek boldog. Persze nem csak emiatt, de ez benne van a top 5-ben amiért utálok élni.

Hogy a kérdésre is reagáljak, nagyon sokfélék az emberek, és tényleg vannak akiknek öröm a mozgás, míg mások kötelességként fogják fel, hogy bírják, plusz motiváció hogy fejlődnek, egyre jobban néznek ki.

Más pedig nem foglalkozik magával, leéli a saját testét, de legalább az örömforrása megvan; a kaja. Na én valahogy mindkettő is vagyok, teljesen önmagam sosem leszek.