Hogy szeressem meg a munkám?
Sehogy. A szeretet vagy van, vagy nincs. Nem lehet erőltetni.
Válts. Valamiben biztosan jó vagy.
A szocializmusban úgy szerettem meg még az amúgy unalmas vagy nem tetsző munkát is, hogy aki jól és sokat dolgozott az országért, azt a nép az elitjének tekintette minden téren.
De a rendszerváltás óta ez már nem működik, hisz furcsa elit vette át a hatalmat. Például akik közpénzből gazdagodnak. Vagy akik szétlopkodták az állami vagyont.
Ezért a tapasztalatom szerint napjainkban még az amúgy szeretett munkát is megutáltatták velünk.
Munkakör vagy munkahely?
Én a munkámat alapvetően szeretem, a munkahelyem is kb.
Mindig megpróbálom mindkettőnek a jó oldalait nézni.
Ha valamelyikben nem látsz több jót, mint rosszat, akkor váltani kell.
Simán lehet nézőpontot váltani.
Ugy is be lehet menni reggelente hogy utálok mindent mindenkit és a lista a fejedben hogy miért
Meg úgy is hogy imádok mjndent és mindenkit és erről is a lista a fejedben.
A tarsadalom tükörkép amugyis. Ha vkihez fapofával utálattal szólok kerülöm utálom az is utálni fog, ha vkivel tündér vagyok törődöm vele eloszlatom a frusztrációit, akkor meg mosolyt kapok.
Igazábol döntés kérdése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!