Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szerintetek az apukának igaza...

Szerintetek az apukának igaza van ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Van egy lány, akivel időnként együtt vagyunk. Ez régebbi ismeretség még középiskolából. Nem élünk együtt, nem járunk együtt, de vannak olyan helyzetek, amikor jól érezzük magunkat egymással. De egyikünk se szeretne ebből komolyabb kapcsolatot, ezt tisztáztuk, bizonyos esetekben azonban egymásra szoktunk találni. Ilyen célból nálam szoktunk összejönni, hogy ne zavarjunk másokat. Én 23, ő 22. Szüleink ismerik egymást. Nos, a lány apukája nemrég megjelent a szüleimnél, hogy mik az elképzeléseim a lánnyal, mert ha nincs semmi komoly, akkor szerinte a továbbiakban hagyjuk egymást. Azért érdekes, hogy nem nálam reklamált, miért kell ezzel a szülőket zavarni, és ha nem mondtam volna el nekik? Persze lehet, hogy ő így akarta nyomatékosítani mondandóját. De mindketten felnőttek vagyunk és nagyon is tudjuk, miért találkozunk, mi tehát a probléma ezzel? Vagy vannak, akik élvezik, hogy kontroll alatt tartják felnőtt gyereküket?

Vagy jogos a féltés szerintetek?


márc. 11. 19:01
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:

Rugózhatunk nyugodtan a lakáson, fentebb írtam, hogy a szüleim vették nekem, elindítottak vele. Egy szóval nem mondtam, hogy én vettem vagy hogy én építettem. A történet szempontjából csak annyiból van jelentősége, hogy itt szoktunk találkozni, nehogy zavarjuk szüleink magánéletét. Ez szerintem inkább figyelmesség. Most komolyan ezen kell így fennakadni, vagy sajnálod tőlem a kecót?


"a szülők között erősebb a kapcsolat, mint az alkalmi partnereddel"


Ez hol vagyon leírva? A történet minden szereplője ismeri egymást, már korábbról is. Mindannyian jóban vagyunk a szüleinkkel, és ezt a helyzetet mindannyian elfogadtuk ebben a történetben, kivéve a lány apját. Nekem a lány se mondta semmikor, hogy apukája problémázna a mi kapcsolatunk miatt, meg senki nem reklamált nálam, ugyanúgy az én szüleim se mentek el hozzájuk, hogy szerintük ez így nem jó, már írtam korábban, mit gondolnak róla. Azt is írtam, hogy ő 22, én 23 éves vagyok, akkor az micsoda, ha nem felnőtt? Mert ha kiskorúak lennénk, akkor teljesen megérteném az esetleges kifogásokat. Így azonban nem értem mi a probléma azzal, ha alkalmanként összebújunk? Tudunk vigyázni és szoktunk is minden alkalommal. Emellett ahogy írtam egyikünknek sincs párkapcsolata, tehát ebből a szempontból sem problémás az alkalmi együttlétünk.

De kedves 10-es, tényleg kérlek, sorold fel, hogy mi alapján látod kifogásolhatónak a kapcsolatunkat? Oly szokatlan ez 2024-ben, hogy valakik kötöttségek nélkül élvezik egymást? Nézd, mi nem ígértünk egymásnak sem házasságot, sem más vagyoni jellegű dolgot, egyikünk sem fizet pénzzel a másiknak a "szolgáltatásért". Ráadásul ketten vagyunk egymással, nem vonunk be más személyeket. De ha már nem élvezzük egymást, és ezt mindketten így gondoljuk, akkor megszakítjuk ezt a partnerkapcsolatot.

Mondd el 10-es, mert valóban kíváncsi vagyok a véleményedre, miért helyteleníted te is ezt a kapcsolatot? Bűncselekményt, szabálysértést nem követtünk el, vagy erkölcsileg elítélendő és társadalomellenes amit teszünk?

Amit még nem írtam, az hogy azóta is találkoztunk ezzel a lánnyal és szóba sem került köztünk az apja véleménye. Ha problémája van, mondja el nekem, lehet lesz rá válaszom is.

márc. 12. 15:04
 12/22 anonim ***** válasza:

Ez már nekem hosszú...

Saját bevallásod szerint is az zavar, hogy a szüleidnek szólt és nem neked.

Gondolom most félsz, hogy büntit kaphatsz anyucitól :DDDDDDD

márc. 12. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 A kérdező kommentje:

Hát, ha velem van problémája, nekem szóljon, szerintem úgy korrekt, a szüleimnek nem volna hozzá sok köze, nem ők vannak kapcsolatban a lánnyal, meg nem is kényszerítettek bennünket...


Anyucitól nem kapok semmit, ők ha nem is támogatták, de nem láttak kivetnivalót ebben a dologban


De akkor te például mit tennél apuka helyében? Te is helytelenítenéd ezt a partnerkapcsolatot? Ha igen, konkrétan mi zavar benne?

márc. 12. 18:20
 14/22 A kérdező kommentje:
Az, hogy két ellenkező nemű ember kötöttségek nélkül is megleli egymásban az örömöt, abban mi nem vállalható 2024-ben? Mitől megbotránkoztató ez? Vagy valami szektás hóbort tiltja?
márc. 12. 18:27
 15/22 anonim ***** válasza:

Most mire vársz?

Akkor menj el megbeszélni vele.

Nem tudod hol lakik? :DDDDDDDDDDD

márc. 12. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
Jah, most esett le, hogy emiatt nem mered dugn1 :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
márc. 12. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 A kérdező kommentje:

"Most mire vársz?"


Értelmes választ erre a rém egyszerű kérdésre. Én mit beszéljek az apjával, nekem nincs vele bajom, neki van ezzel a helyzettel valamiért. De azt is írtam, hogy azóta már voltunk együtt a lánnyal, szerinted mit csináltunk, a hegeli filozófiáról elmélkedtünk? Nem hiszem hogy szükség volna szülői engedélyre ahhoz, hogy összebújjunk, tehát nem értem miért írod, hogy nem merem. Vagy tegyem magamévá az apukát? Nem az esetem. :DDD


Neked azonban nem sikerül értelmes választ adnod sem a feltett kérdésre, sem arra, hogy személy szerint van-e konkrét bajod a mi kapcsolatunkkal, csak itt pangálsz folyamatosan, meg mellébeszélsz. Bántottalak téged kis h.lye pöcs?

márc. 12. 19:48
 18/22 anonim ***** válasza:

Ha az apa tud róla, akkor ő otthon nem azt mondta, hogy "semmit nem akar".

Az, hogy ő neked azt mondta, hogy "megbeszéltétek" kb nem jelent semmit. Férfitársaim nagy része süket-vak-h*lye a női testbeszédhez, egyebekhez.

Ha nem akarsz tőle csak lukat, hagyd békén.

márc. 15. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 A kérdező kommentje:
18-as, ebben igazad lehet, azért érdemes lenne rákérdezni erre. Azonban ez sem győzött meg arról, hogy az ilyen jellegű kapcsolat szokatlan vagy erkölcstelen lenne, és azt is tartom, hogy a szülőnek ebben a helyzetben nincs joga beleszólni, felnőtt gyerekét irányítani. Igen, más lenne a helyzet ha mindketten 18 év alattiak lennénk, vagy ha én járnék fel hozzájuk azért, hogy evégett találkozhassunk. De így hogy nálam jövünk össze senkit sem zavarva, így nem értem az aggódást. Vagy egész életében felügyelni akarja?
márc. 16. 19:45
 20/22 anonim ***** válasza:

Nem fogja akkor sem megmondani az igazat, ha eddig nem tette. Sajnos kevés olyan lány van, mint a bnőm, aki a szavak embere, tehát semmi ködösítés, semmi utalás, odajön és közli, hogy "nyussz, menjünk el, és vedd meg nekem ezt a hernyóselyem cuccot", ahogy azt is egyenesben közölte, hogy sok gyereket akar, és hogy nem akar házasodni.

És csodák-csodája az apja sem keresett meg, hogy "mivammá hogy nem akarod elvenni a lányomat?!?!?!?!"

"Azonban ez sem győzött meg arról, hogy az ilyen jellegű kapcsolat szokatlan vagy erkölcstelen lenne, és azt is tartom, hogy a szülőnek ebben a helyzetben nincs joga beleszólni"

mert nem is szokatlan, nem is erkölcstelen, és a szülőnek valóban nincs joga beleszólni, én azt mondtam, hogy a szülő szerintem nem magától került a képbe, szerintem a lány mondta neki, és nagyban mernék fogadni, hogy sírva.

"Vagy egész életében felügyelni akarja?"

Van ilyen is, de szerintem itt nem erről volt szó.

márc. 18. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!