Hogyan csillapítsam a gondolataimat?
22F vagyok és állandóan agyalok. Valószínűleg van egy kis OCD-m, mivel már 7 éves korom óta számolgatok/érintek meg dolgokat kényszeresen. Sokszor akár helyet is változtatok, hogy le tudjam, olvasni az adott autó rendszámát.
Általánosban az egyik tanár kiszúrta a kényszermozgásaimat, de nem tettek semmit én meg nem tudtam akkor még, hogy ez nem normális. Ezzel nincs különösebb bajom, viszont megfigyeltem magamon, hogy nehezen fókuszálok főleg egy párbeszéd alkalmával. Nem nézek a másikra, mert a mozgó autókat figyelem, elbambulok, miközben beszélnek hozzám és nehezen menne az elhangzottak megismétlése.
Az évek alatt a mozizások során figyeltem meg, hogy mindenki szépen nyugodtan ül, nekem viszont 5 percenként mozgolódnom kell, különben ideges leszek és a filmből is ki szoktak esni jelenetek. Akkor szembesülök ezzel, amikor a film végi kibeszélésnél mindenkinek megvan az adott pillanat rajtam kívül.
Valahogy mindig különösnek gondoltam magam. 4 darab Mensa teszt alapján 119 az átlag IQ-m, viszont alig tudom ezt kihasználni.
Máson pörög mindig az agyam és nem az aktuális eseményen. Erölködnöm kell, hogy ne vigyenek el a gondolataim bármi másra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!