Rossz ember vagyok?
Múlt héten halt meg a cicám betegség miatt.
Nagyon szerettem, és mindent megtettünk az orvosával hogy felépüljön de nem sikerült megmenteni.
Hatalmas űrt hagyott maga után, el sem tudtam képzelni hogy legyen még egy háziállatom de az egyik helyi állatvédő egyesület megosztott egy cicát akinek meghatott a története.
Felvettem velük a kapcsolatot és holnap már költözik is hozzám a cica.
Viszont vegyes érzelmeim vannak, egyik pillanatban nagyon várom, a másikban pedig elbizonytalanodok és utálom magam hogy ilyen hamar befogadok egy másik cicát.
Az biztos, hogy nem fog nélkülözni semmiben mert nagyon hamar meg tudok szeretni bármilyen állatot. De bűntudatom van mert nem tudom hogy az előző cicámnak rosszul esik-e odafent ha látja, vagy örül hogy segítek egy szintén kidobott kis társán. :(
Rossz ember lennék? Aki esetleg volt már hasonló helyzetben, ő hogyan élte meg?
Nem. Megtetted amit lehetett. Van aki el se tudja képzelni hogy hamarosan legyen új állatkája, más meg azzal vigasztalódik. Nem vagyunk egyformák. Egyik megoldás sem rosszabb a másiknál.
Egyébként meg nem akarlak megbántani, így csak annyit írok a végére, hogy hidd azt, hogy örül a cica, hogy segítesz egy bajbajutott másiknak.
Nem vagy rossz ember. Befogadod a cicát és ezzel megmented.
"Aki egy életet megment a világot menti meg"
Nem vagy rossz ember, de egy veszteség gyásszal jár.
Nagyon hamar jön a másik macska.
Szerintem is elhamarkodtam. :(
De nem szeretnék kiszúrni senkivel, ezért nem fogom visszamondani a cicát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!