Hogyan küzdöttétek le a problémáitokat?

Sziasztok. Én kiskorom óta valamiért nagyon érzékeny srác voltam, mindig sírtam, a szüleim már nem nagyon tudtak mit csinálni velem, és ez a érzékenységem megmaradt. Erősebb lettem azóta szerintem, voltak olyan helyzetek ahol rá voltam kényszerülve, hogy erősebb legyek. A problémám a következő, hogy nem szeretem a konfliktust, mindig konfliktus kerülő voltam, érzelmileg nem voltam stabil gyerek sosem, a szüleimnek szerintem több figyelmet kellett volna szentelniük rám, vagy nem tudom milyen módon kellett volna segíteniük, hiszen nekem dependens személyiség zavart állapított meg a pszichiáterem.

Én nagyon szeretem, tisztelem és becsülöm a szüleimet, szóval semmi rossz semmi rossz szándékom sincs velük kapcsolatban.

Viszont a technikumi életem is elég nehéz. Van 3 haverom, viszont az egyik haverom dolgozik, a másik egyetemista, szóval nem tudunk csak úgy összefutni, hiszen mindenkinek megvan a saját élete, és problémái. A harmadik haverom... Az olyan, hogy valami balesete volt kiskorába, és az érzelmei kicsit háttérbe szorultak. Érzi a haragot, örömöt, szomorúságot meg az összes érzelmet, viszont nem olyan erőteljesen mint egy átlagos ember. A probléma az nekem, hogy ha valami miatt le vagyok hangolva, vagy eléggé rossz passzban vagyok, nem tudom vele ezeket megbeszélni, mert nem érti. Viszont segítő kéz meg jó srác, tetszik, hogy nem érdekli más mit gondol róla és, hogy nem befolyásolja semmiféleképpen a mások alkotott véleménye róla. A balesete következtében nyilván ez is lehet mellékhatás, hogy nem empatikus annyira, olyan, hogy nem nagyon érdekli mi lesz vele a jövőben, ahogy én látom legalább is. Kialakult a szociális szorongásom is, szóval nem merek beszélni a többi diákkal, az osztálytársaim idegesítőek, bár még tanév elején próbáltam velük beszélni, viszont őket nem nagyon érdekeltem úgy látszik. A sulis haveromon kívül nincs más, szóval ha valamilyen oknál fogva nincs suliba, akkor csendben a telefonomat bámulva töltöm az időt iskola végéig, és ez eléggé ki is hat a mentális egészségemre, mert nem élvezem a iskolai mindennapjaimat, és nyilván szeretnék barátokat, viszont nem tudok szerezni. Viszont ez az utolsó évem, pár hónap múlva már vége a sulis életemnek.

Ez is arra késztetted engem, hogy megerősödjek érzelmileg, mert mivel nem tudtam kinek elmondani a problémáimat, így magam kellett ezt megemésztenem. A szüleim nem értették meg a problémáimat, erre nem számíthattam rájuk annyira, viszont hálás vagyok azért, hogy támogatnak a tanulmányaimba.

Jelenleg gyógyszereket szedek, a pszichológus még nem rendel, viszont fogok járni hozzá amint a problémáimat diagnosztizálták, és majd a megfelelő szakember kezeltetni fog.