Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Egész életében ilyen lesz a...

Egész életében ilyen lesz a lányom?

Figyelt kérdés

A lányom 23 éves, dolgozik, itthon él. Magától belead a költségekbe és segít az itthoniakban. Gyerekkora óta könnyen dobálózott azzal, hogy "inkább öngyilkos leszek" és "nem leszek hosszú életű, az biztos". Soha nem is kísérelte meg. Azonban sosem szűnik meg, hogy könnyen gondol arra, hogy ha egy nap elege lenne az egészből, akkor... akkor az. Ritkán jön elő beszélgetésben, hogy beleilleszti, és tényleg soha nem csinálta, de nem értem, miért teszi. Anno gyerekként is azt mondta teljesen ártatlanul, hogy valamiért az az érzése, hogy nem lesz hosszú élete a világban. Pedig itthon ilyesmit "elcsípni" nem tudhatott, ha meg valaki ilyennel tömte volna a fejét, én tekerem ki a nyakát. Igazából már kicsiként azt láttam rajta, hogy olyan unott és "kötelező kényszer a világra", mintha visszafiatalodott idős lenne, aki próbálja kitölteni az időt, de ha tehetné, menne és vissza sem nézne. Barátai nincsenek, akik voltak az iskolában, már egyikük sincs, de igénye sem rá, hogy próbáljon újakat szerezni. Nem jár el sehová, pedig régen is bátorítottam rá, hogy mozduljon ki, menjen bele a világba. Párkapcsolata nincs, nem is volt, ellenben olyan jól megformált véleménye van erről is, hogy az hihetetlen. Iskolát nagyon nyűglődve csinálta anno, általánosban többször pótvizsgázott, mintha hü##e lenne, pedig a vizsga előtt 2-6 nappal kezdett készülni az éves tananyagból, mindig sikerrel megcsinálta. Sajnálja a dolgot, de unalmasnak tartotta és mind a mai napig azon a véleményen van, hogy az is. Kitanult egy szakmát, ami tartalmilag érdekelte, bármikor el tudna benne helyezkedni, de utalja és utolsó utáni lehetőség... Gimnáziumba eszébe nem jutott menni, egyéb nem érdekelte. Szakmai után 2 éves érettségit az utolsó évben abbahagyta, elment dolgozni, mert nem volt türelme megint ahhoz a "sok fölösleges ##arsághoz". Munkából megjön, mindig elfoglalja magát; olvas, ír, rajzol, fest, plüsst varr, szerkeszt, sorozatot néz, zenét hallgat, takarít, alkot, telefonján játszik... Mindegyikkel jól elvan, de tovább vinni, mondjuk a rajzolást, nem akarja. Maradjanak meg hobbinak, az pihentető. Gyerekként volt néhányszor pszichológusnál, de erőszakkal nem vihettem, annak nincs értelme, hogy egy órát unott arccal ül szótlanul, illetve udvariasan rövidre zárva a kapott kérdéseket, ahogy nekem mesélte a kocsiban. A tanulmányaival ellenben (kivéve, amikor javítani próbált év végén) a munkáját, akár gyakorlaton volt, nagyon tisztességesen végzi. Anno a szakmai tanárai nem győzték dicsérni nekem, olyan jó véleménnyel zárta nem egy gyakorlati helyét.


Telnek és telnek az évek, soha nem csinált magával semmit, dolgok is vannak, amiket szeretne csinálni, mégis nagy érdeklődéssel van a halálhoz. Pszichológus nem, hát jó. Milliószor kérdezgettem, szerinte azontúl nincsen semmi baja, hogy régen se szerette ezt a világot, nem szeret rajta lenni, fene tudja miért. Megpróbalja kihúzni ezt a maradék néhány évtizedet, rajta van az ügyön, de szent esküt nem tenne rá.


2024. febr. 14. 23:38
 1/7 anonim ***** válasza:
39%
Ez amúgy nem hangzik rossznak annyira. Szerintem kényelmesen elvan. A fenyegetőzés meg halálvágy tipikus 20onévesen. Szerintem előbb utóbb lelép egy pasival és élik majd az életüket.
2024. febr. 15. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
De ő már óvodáskent ilyen volt, nem tizen-huszonévesen kezdte, csak akkoriban nem így öntötte szavakba.
2024. febr. 15. 00:21
 3/7 anonim ***** válasza:
80%
#1 A halálvágy miért tipikus huszonévesen?
2024. febr. 15. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
25%

Aranyos lány lehet.

Örülj, hogy legalább belead, sok ismerősöm az ingyen élőt játsza még mindig. Az se jobb. Vagy pl a folyamatos bulizas es szinte mindnekivel osszefekves, irodaban is allando jelenseg.

Megtudom erteni ot, hogy miert ilyen, csak en egeszen mas okbol ereztem hasonlokat.


Próbálj neki venni önismereti könyveket, sokat tud segíteni az emberen.

Nem egyik napról a másikra fog rá hatni, lehet, sőt valószínűleg évek kérdése lesz.


Nekem beváltak azért ajánlom. Hasonló korban vagyok, csak én korábban felismertem, hogy ideje lenne változtatni ezen, vagy idős koromra bánhatom az egészet.

24F

2024. febr. 15. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Valószínűleg ilyen is marad, van egy jól kidolgozott véleménye, ezt nagyon nehéz lesz magváltoztatni.

Esetleg ha sikerülne valami értelmet találni az életének, amiben kiteljesedhet, az tudna segíteni de egyéb nem hiszem.


Öcsém is ilyen amúgy, annyi különbséggel hogy ő nem említette soha hogy öngyilkos lenne, nem is hiszem hogy lenne benne hajlam rá. Elvan a kis világában, senki és semmi nem érdekli. Amit kell megcsinál, de soha többet.

2024. febr. 15. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
0%

Én azt gondolom, hogy egy anyuka, aki ennyire rálát a lányára, soha nem írna ilyen kérdést. Különben nagyon gáz lenne, ha az anyuka saját magára viszont nem lát rá, nincs önreflexiója és szükségét érezte, hogy milliónyi idegennel ossza meg az életét. Mert nincs olyan kapcsolat, ahol ez megjelenhet.

Te vagy a lány, kérdező.

2024. febr. 15. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
28%
Még annyit, hogy azt is gáznak gondolom, hogy a gyereket beadjuk a szerelőhöz (pszichológus), azt remélve, hogy készen visszakapjuk. Mintha nekünk felnőttként semmi közünk nem lenne ahhoz, hogy miért olyan, amilyen.
2024. febr. 15. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!