Van olyan személy a múltadból, akire neheztelsz valami miatt? Van olyan emberi kapcsolatod, amit nem tudtál lezárni?

A volt barátnőm mikor szakított velem, azt mondta, hogy belőlem már soha nem lesz férfi.

Ebből óriási motivációt merítettem, hogy rácáfoljak az állítására, és fejlesszem magam az élet több területén. Szóval neheztelek rá mert úgy érzem cserben hagyott, de egyúttal köszönettel is tartozom neki, mert jó irányba terelt.

Igen, az utolsó párom,aki nekem életem szerelme volt.Nagyon csúnyán elbánt velem,pedig jó pár éve történt.Nem tudom felejteni,bár megbocsájtottam neki.

Viszont kihat azóta is,mert senkiben nem tudok megbízni ezért nincs senkim.Pedig voltak ismerkedések,de mégsem.

Jópáran voltak, például anyagi kihasználás, vagy sokéves barátság olyan módon történő megszakítása, amikor az illető ezt mással közölte, nem velem és még pletykált is rólam.

Sokat gondolok ezekre, sajnos nehezen tudok túllépni rajta. Nem vagyok bosszúálló típus, nem azért, inkább "magamat szenvedtetem lelkileg".

Sajnos, sose mertem kimutatni a másiknak, ha fájt valami, a másik jelenlétében mindig elnyomtam az érzéseimet.

Köszönök nekik, de tartom a távolságot.

Illetve annak, aki a legnagyobb sérelmet okozta az életemben, vele képtelen lennék tartani a kapcsolatot, pl. Facebook "ismerősnek ajánlás" listán felbukkant, azonnal tiltólistára tettem. Ez is egyfajta sunyi megoldás, mert nem neki mondtam személyesen, nem vártam meg, míg esetleg bejelöl.

A testvérem, aki miután megházasodott, minden kapcsolatot megszakított velem, évente maximum egyszer beszéltünk, akkor is pár szóban. Aztán felkerestek a párjával, hogy pénzre van szükségük, tudják, hogy nekem van, adjak kölcsön. Ne adtam, mert nem bíztam benne, hogy valaha is viszontlátnám. Ez volt 3 éve, nem beszéltünk többet. Néha eszembe jut, hogy vajon mi van velük, de különösebben nem érdekel. Ha egy párkapcsolat miatt az addigi jó viszonyt megérte neki felrúgni, lelke rajta.

Azontúl volt egy exem, sokáig voltunk együtt, de nem volt nagy szerelem, inkább csak megszokásból voltunk együtt. Rájöttem, hogy megcsal, ezért szakítottunk. Utána pár hónapig hazugságokkal takarózott, hogy az emberek nem tudják meg, valójában miért ért véget a dolog, összevissza hazudott rólam a közös ismerősöknek. Az évek alatt kikopott az életünkből, külföldön is élt egy ideig, de néha gondolok rá, hogy vajon ezek a hazugságok neki hogy álltak össze a fejében, hogy tudott tovább élni úgy, hogy engem elhordott mindennek.

Lehet,hogy így van,az ember változhat.

De akkor sem tudom elfelejteni,ami történt.És akkor sem engedném vissza az életembe,ha sírva kaparná a küszöböt.Túl nagy trauma volt,amit tett annak ellenére, hogy tudta,mit okoz nekem ezzel.

Sajnos a tudatos rossz cselekedet, a mások könnyein át való önmegvalósítás nem felejthető.

#2

A volt lakótársam.

A szüleim nem tudtak megállni a lábukon, s állandó konfliktusok voltak otthon. Ennek két forrása volt. Az egyik apám agresszív viselkedése a másik pedig anyám érzelmi és lelki sérültsége. Sokszor mondtam neki, hogy ha kell eltartom, de váljon el. Ő mindig azzal reagált, hogy nem azért vállalt gyereket, hogy eltartsa. Majd megismerkedett egy férfival, s apámtól elvált, majd lett élettársa. Mivel otthon laktam, ezért a válás nekem jelentős anyagi kiadást jelentett. Akkor már két éve ismertem meg egy városunkba járó férfit, akihez olykor felmentem a fővárosba pihenni. Amikor értesült erről, s milyen kevés a fizetésem akkor felajánlotta, hogy költözzek hozzá, mert amúgy is jóban vagyunk. Belementem.

Nagyjából fél évig gyűjtöttem a pénzemet, hogy legyen tartalékom baj esetén. Megérzés volt, mely be is jött. Amikor felköltöztem, mintha más ember várt volna a pályaudvaron. Aztán szép lassan kiderült, hogy tartozásai vannak, s elég húzós bulikban volt benne, melynek köszönhetően a főváros jelentős része ismerte a nevét. Jött a covid, mozdulni nem mertem, s félre tenni sem tudtam. Majd jött egy konfliktus, s egyik ismerősömhöz költöztem pár hónapra, aki miután megismerkedett valakivel jóformán kidobott az albérletből. Ekkor megbeszélve vele a dolgot egy új albérletbe költöztünk, közösen.

Ekkor lett egy munkahelyi balesetem, s a pénzem elfogyott, bankszámlám negatívba ment át. Tudott erről, s mivel nem tudtam költözni sehová kihasználta a helyzetet. Voltak bulik, ott aludtak olyanok, akik drogoztak, pornót néztek hangosan. Nem mertem senkit felhívni, féltem kiderül milyen. Szégyelltem a dolgot. Jelentősen használtam a kártyám hitelkeretét, amikor jött egy lakbér emelés, s erre fogva tulajdonképpen hazamenekültem. A cégtől akitől béreltük a lakást ránk hagyta a kaukció intézését. Egy részét kaptam csak vissza. Úgy jöttem haza tavaly nyáron, hogy majdnem fél milliós bukásom volt a pár évnyi fővárosi élet. Inkább a pénzügyi bukásom fáj, mint az, hogy kiderült mekkora kétszínű ember volt. A probléma inkább az, hogy úgy érzem soha nem fogok tudni megbízni senkiben igazán ezek után hiába olvasok és nézek pszichológiai dolgokat a youtube-on, hogy fejlődjek személyiségileg.