Üresnek érzem magam (?!)

Sziasztok, hogy jobban megismertessem magam 18éves (lassan 19) vagyok, fiatal koromban elvesztettem egy szülőmet, majd 13 éves lehettem mikor kötelező volt kimennem egy másik országba ,,új életet kezdeni’’ mivel nem volt más választásom, nehezen ment elsőre hiszen olyan országba mentem ahol nem ismertem a nyelvet, megszakadtak a baráti kapcsolataim nagyrésze de akadt pár ember akivel jól kitudtam jönni még akkor is ha alig értettük egymást.

Ez vagy 1 éve volt, azóta 18 lettem kijártam az iskolát és haza költöztem a lakásunkba, mikor hazaértem munkahelyet kerestem még akkor is ha eltartottak volna, nem akartam senki nyakán élni mivel mindig valamilyen szinten teherként kezeltem magam, van 2 testvérem aki mindig mellettem áll ha gond van de nem nagyon fordulok hozzájuk, a kapcsolatunk erős mint testvérek ezzel nincs probléma.

Miután édesanyámat elvesztettem nagyon megviselt, mindig szerettem az osztály középpontjába lenni és akkor is nevetni mikor rossz volt a hangulatom, valamilyen szinten boldogságot leltem ha mást meg tudtam nevettetni, vissza gondolva lehet figyelemhiányos vagyok, már nagyon rég ürességet érzek legbelől, nem tudok másnak erről beszélni egyszerűen nem látom értelmét, soha sem vált hasznomra ha elmondtam mit érzek, mindig minuszba jöttem ki ha az érzéseimről beszéltem mostanába nagyon magam alá vagyok esve, szeretem a rendet és a fegyelmezettséget mégsincs olyan rend körülöttem amit szeretnék, szeretek edzeni mégis ha valami kicsi dolog is össze jön nem megyek edzeni, egyszerűen már nagyon rég nincs olyan dolog ami leköt, úgy érzem mintha legbelül semleges lennék, más embereknek tanácsot tudok adni ami legtöbb esetben beválik, de amikor saját magamról van szó tanácstalan vagyok, nem tartom magam rossz embernek mégsem tudom sajnálni vagy együttérezni azokkal az emberekkel akiknek azt mutatom, hogy sajnálom őket vagy együtt érzek velük, sokan azt hiszik, hogy ismernek és mindent tudnak rólam de még én sem tudom ki vagyok igazán, nem tartom magam buta embernek én úgy látom kicsi fegyelem hiányzik az életemből de mégsem fegyelmezem magam, mindig csak igérgetek és csalódok magamba, soha nem voltam büszke arra amit elértem, pedig sok ember mondta, hogy az lehetnék de én csak a minimumot hoztam ki magamból, mindig belegondolok mi van ha a maximumot tudnám nyújtani, mi van ha hagynám ezeket a felesleges dolgokat és csak csinálnám, szerencsétlennek tartom magam, remegek ha nyomás alatt vagyok vagy ha sok ember néz, mindig azt mondom nem érdekel mások véleménye de mindig szíven szúr legbelől, ahogy múlnak a napok egyre csak üresebb leszek, magamat ismerve úgy is fogok menni előre ha a legrosszabb ponton leszek az életembe mindig is ezt tettem, de mindig azt látom mások erősebbek, van aki elvesztette az egész családját mégsem adja fel, vagy sokkal rosszabb élete van mint nekem mégis boldog tud lenni, ilyenkor gondolkodom el magamba milyen ember is vagyok igazán, rég bennem van ez az egész egy kész regényt írhatnék, csak azért írok ide mert ismeretlen emberként letudom írni ami bennem van, nem fog segíteni tudom de mégis leírom, tanácstalan vagyok. (?!)