Aki vasárnap este 7-kor hív munkaügyben, az hogy nem érzi, hogy nem illik?

Ismeretlen számot simán kinyomok hétvégén. Ha a családdal vagyok akkor le is némítom.

Ha netán beszélünk utána, és szóba kerül, akkor megmondom, hogy hétvégén nem vagyok. Ez nem ügyelet.

Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Attól függ, hogyan kezdi. Mert nyilván így is lehet indítani egy ilyen hívást: "tudom, hogy nagyon kellemetlen, és remélem, jól telt a szabadságod, de most derült ki hogy egy hete nem futott le a job, ami a napi tranakciókat tölti, mert a dátum rossz volt, rá tudnál nézni, és manuálisan elindítod, hogy reggelre lefusson"

Meg úgyis, mintha semmi nem lenne.

Egyébként nem szoktam ilyet csinálni, de nem is dolgoztam olyan helyen, hogy indokolt lenne. Ha ügyeletes sebész lennék, és rajtam múlna, valaki hány végtaggal éli le az élete hátralevő részét, nem is gondolkodnék, de az egészen más, mint amikor piszlicsáré baromságokkal keresnek (mint a "átküldöd lécci a prezit, hogy ne nézzen ránk csúnyán a klájent? köcce"), ami rengeteg munkahelyen előfordul.

Helyzetfüggő, attól függ milyen munka, milyen okból hívnak.

Építőiparban dolgozom, volt már olyan, hogy beütött a szar és akár virtuálisan akár fizikailag meg kellett valamit oldani. Voltak munkatársaim akiknek szilveszter este kellett bemenni mert eldurrant valami fővezeték és úszott az átadás előtt álló ház.

Nem gondolom, hogy önmagában bunkóság, hiszen aki nem ér rá, az úgysem veszi fel a telefont.

Én eleve nem kötöm ezt ilyen szintű elvekhez, hogy én márpedig nem veszem fel, mert vasárnap van. Ha dolgom van, akkor némítom a hívást, vagy kinyomom és visszahívom hétfőn. Ha meg ráérek megkérdezem mit szeretne és legfeljebb megmondom neki, hogy térjünk rá vissza hétfőn.

A kulcsszó: kommunikáció. Fél percet kibírok amíg megmondom, hogy "Ne haragudj, családi összejövetelen vagyok, hétfőn felhívlak és megbeszéljük".