A kommunisták mennyire hittek az ideológiájukban?

Nagyon nehéz belelátni egy ember lelkébe, pláne ha olyan hatalommal rendelkeztek életükben, mint Sztálin, Ceaușescu, Kádár, stb. Mindenesetre még alacsonyabb rangú vezetőknél is megvan az, hogy gyerekkorukban nyomorban éltek, vagy szegényes körülmények között, valaki megismertette őket a szélsőbalos (vagy szélsőjobbos) ideológiákkal és akkor még őszinte hittel harcoltak érte, hogy később a magafajtáknak jobb sorsa legyen - akármit is tekintettek az ellenségüknek, a burzsoáziát, a zsidóságot, vagy bármilyen idegen népet. Ebben az időszakukban írnak mindenféle lázító újságcikkeket, szakszervezetekben szervezkednek. Aztán az első, vagy a második világháború alatt sokan radikalizálódnak, de ez most nem is olyan fontos, bár sokan itt vesztik el a korábbi őszinte balos, a nép helyzetén javító ideájukat (mint mondjuk Kun Béla). Aztán ahogy egyre nagyobb hatalom közelébe jutnak, úgy kezd az egész ideológia háttérbe szorulni, csak a lehető legnagyobb és legbiztosabb hatalom elérését szolgálni. Ekkor kezdődnek a párton belüli ellentétek, leszámolások, akár a korábbi harcostársaikkal is. Végül amikor egy ember egy ország, ne adj isten birodalom élére kerül, hát onnantól talán nincs is az az erős személyiség, akit ne kergetne megalomániába ez az óriási erő (csak ugye őket nem korlátozza semmi, szemben egy demokráciával, bár még ott is palotákat építenek maguknak gyakran, satöbbi). Persze ettől függetlenül az ideológia nem teljesen vész el, hiszen Sztálin, meg Kádár alatt is történtek pozitív lépések, hogy javítsák az ország helyzetét, hiszen az egyrészt legitimálja a saját hatalmukat, másrészt növeli is azt. De ismét csak, úgy hogy egyszemélyben irányít xy diktátor, a hőn áhított célját (még ha végsősorban pozitív kicsengésű is, mint mondjuk az osztályok nélküli társadalom) gyakran teljesen embertelen lépésekkel éri el, mert senki és semmi sem korlátozhatja (lásd holodomor, polpotista rezsim). És a hatalmával összefüggésben nem is tűrnek meg semmilyen belső lázadást, csak a szükséges minimumot, mint mondjuk az Aczéli 3T, de azt is szépen becsatornázzák az ideológiájukba. És mindezek mellett bőven benne lehet az, hogy a végtelen hatalommániájuk mellett tényleg hisznek abban, hogy ők a jó cél érdekében uralkodnak. És ezek a dolgok, amiket leírtam kicsiben ugyanúgy végbemennek, egy tanácselnök, vagy párttitkár esetében is, ezzel a rendszer önmagát tartja fent, ameddig valami külső hatás változást nem szül.

Mindenesetre erről egy egész életművet lehetne írni, nem itt fogjuk megfejteni :D Meg végül úgyis oda lyukadnék ki, amit az Ötödik pecsétben mond a Latinovits a szőke nyilasnak, most nem idézem.

Az, hogy a komcsi vezetők átmentették a hatalmukat a kapitalista rendszerbe, az már tisztán opportunizmus, nem kérdés. De ez következik is abból, amiket írtam szerintem.

A kommunizmus mint eszme jó, csak a mindenki tegye a közösbe ami van dolgot sokan úgy értelmezték hogy a közös az ő magántulajdonuk.

Egyébként szerinted a templomba járók hány százaléka hisz valóban istenben?

Bár már írtam ide, de továbbra is: a kommunizmus egy jó eszme, sőt egy ideális, békés világot testesítene meg, csak ez gyakorlatban kivitelezhetetlen.

Közös tulajdont szeretne létrehozni, amiből mindenki az igényei szerint részesül. (Egyébként erre szerintem példa a társadalombiztosítás jelenleg, ami nagytotálban nézve nem egy rossz dolog: mindenki beletesz, aki tud és az vesz el belőle, akinek szüksége van rá). Szóval nyilván az ember gyarló meg hát ki határozza meg, hogy kinek mire van szüksége?! Egy ponton túl tehát kontraproduktív is lesz a dolog és ezt láthattuk megvalósulni. Illetve sok ember kicsinyességét és hatalomvágyát egy eszme mögé bújtatva.