Mit tegyek anyámmal, hogy békén hagyja, ne szapulja a nevelőanyámat? Már nagyon vékony a cérna.

Anno apám megcsalta anyámat a nevelőanyámmal. Rossz volt a kapcsolatuk, ennyire emlékszem. Külön mentek, anyám élte az életét, alig nézett felém. Volt, hogy évekre eltűnt, gyerektartást sem fizetett. A nevelőanyámat ugyan a nevén szólítom, de annyit tett értem egészen kiskorom óta, hogy régóta ajándékozom anyák napján, és ha anyára kell hivatkozni, zsigerből őt mondom, mert őt tartom annak.

Amikor anyám felbukkan, udvariasan elvagyok vele abban a néhány órában. Talán ösztönszerű, hogy nem akarom megbántani. De már nagyon szorul a hurok, hogy kirobbanjak, mert szép szóval nem érti. Most éppen "jelen vagyok" idejét éli, és állandóan a nevelőanyámról hőzöng. Szidja nyíltan és burkoltan, cinikusan beszél róla. Nem bír egy találkozót anélkül, hogy ne tenné szóba, hanem átugraná. Persze a nevelőanyámnak erről nem beszélek, elvégre anyám szavai rám nem hatnak, nem szeretem kevésbé.

Sokszor a nevelőanyám jött el szülőire, amikor apám sokáig dolgozott. Sokszor ő tanult velem, kislányként vele vettem "nőcis cuccokat", hozzá fordultam az első havimkor. Vele beszéltem meg mindent, tőle kértem felnőtt tanácsot. Mindig támogatott és támogat mind a mai napig... hosszasan sorolhatnám. Nagyon szeretem őt. Anyámnak a legnagyobb felvágása az lehet, hogy elvitt játszótérre és bújócskáztunk. Igazán soha nem volt nagy kötődésem felé, apámhoz sokkal jobban szerettem menni akármiért. Aztán történt, ami történt, és igazán semmit nem mondhat el. Telefonon nem beszélünk az eltűnős idején, nem is tudom a számát, levelet nem váltunk.

Anélkül, hogy sértőn anyám arcába vágnék minden egyértelműt, de rosszul hangzót, lehet más módon leállítani, hogy ne szapulja a nevelőanyámat?