Akik nem számíthatnak az életben senkire ,ök nem félnek,ha bármi baj van senki nincs?

Nem,nem féltem, de ez mára már változott.

Most sem félelemnek mondanám, inkább előrelátásnak a váratlan helyzetekre.

Történt hogy teljesen leromlott az immunrendszerem, alap betegségem sem piskóta és elkaptam a covid vírust. Ráadásul nem sokkal előtte költöztem egy kisfaluba. Senkit nem ismertem.

Hiába volt /van/ mindig elkészítve a kórházi 'menetfelazerelés', ha már telefonálni sem tudsz és felkelni sem az ágyból.

A szomszédok figyeltek fel a hiányomra, szó szerint berúgták a katonák a kaput, jött orvos, mentő majd irány a kórház.

A lényeg, mára már kialakítottam a szükséges ismeretséget, hogy elkerüljem az ilyen helyzeteket.

Azt hiszem felelőtlenség volna saját magammal szembe ha nem hagyatkozhatnék ismerősök segítségére.

Ráadásul így nyugodtan el is utazhatom, szükség esetén van akik gondoskodnak állatkáimról, figyelnek a házra távollétembe.

Persze ezek a szívességek oda-visszaműködnek.

Miért lenne rossz érzés, vagy miért félnék?

Megtanították, mennyire számíthatok rájuk, innentől kezdve én is így viszonyulok hozzájuk.

Nem érdekelnek. Ha kórházba kerülök? Voltam, egyszer nem látogatott meg a családom, akkor meg?

Nem izgat.