Más is érzi úgy mostanában hogy borzalmas fárasztó lett beszélgetni a legtöbb emberrel?

Persze hogy tapasztalom, sok ilyen emberrel vagyok körülvéve akik dől minden, csak beszélhessenek, ha válaszolni akarnák meg sem hallgatnak, csak ők beszélhessenek. Ha kérdeznek vmit meg sem várják, hogy egy mondatban válaszoljak, inkább a saját ömlengését mondja.

Na ilyenekkel nincs kedvem beszélgetni,se találkozni,mégha közeli családtag, szomszéd is. Sok ember túlzott egóval bír, amire nem vagyok kíváncsi.

Az hagyján, mikor levegővétel nélkül folyik belőle a szó, azt még el tudom viselni, de amikor ugyanarról beszél folyamatosan....

Van pl egy volt osztálytársam, akivel évek óta újra felvettük a kapcsolatot, az mostanában csak azt fújja, hogy így becsajozni, úcs becsajozna, van a munkahelyén egy nő, így a kriszike, úgy a krisztike, hiába tesz meg mindent a krisztikét nem érdekli, stb. Semmi másról nem lehet beszélni vele. Kérdezek bármit, (jé, de nedves a víz, ugye?) kriszike nagyon szereti a vizet.

Kb ezen a szinten van és már nagyon unom, hogy csak ez megy mindig.

Egy másik ismerősöm meg csak azt tudja fújni, neki mennyire szar az élete. Ha javasolok megoldásokat a gondjaira (némelyik elég könnyen megoldható lenne), csak húzza a száját vagy meg se hallja, csak nyavajog.

Pont a napokban küldtem el mindkettőt a fenébe, menjenek pszichológushoz, vagy beszéljenek egymással, de engem hagyjanak békén. Egyszer, kétszer, háromszor még meghallgatom ugyanazt, de amikor hetek óta minden nap folyamatosan újra és újra és újra ugyanaz van, felnyomják a vérnyomásom.

Munkám révén sok emberrel kommunikálok, a legtöbb emberrel fárasztó a kommunikáció.

Szóval szerintem nincs baj veled.

1. Baromi önzőek lettek az emberek.

2. Önmagukon kívül mindenki mást leszarnak.

Attól függ miről és hogy kivel, de igen. Egy értelmetlen beszélgetés nem hogy feltölt, inkább leszívja az agyam.

Ezért csak annyit beszélek amennyit muszáj, hogy megmaradjon még ebben az elb.szott világban a személyiségemből annyi, ami még az enyém.

Mostanság én is fokozottan sok ilyen beszélgetést éltem/élek át, előtte is volt ilyen persze, nem újkeletű dolog, de ennyire sokszor még nem jártam így.

A legtöbben csak tolják a magukét, meg sem kérdezik, hogy a másikat mennyire, vagy egyáltalán zavarják-e, és közben olyan stílusban beszélnek, úgy káromkodnak, hogy már sok. És szinte csak panaszkodásból áll az egész, ha pedig megoldásként javaslok valamit, rögtön leharapják a fejem egy olyan reakcióval, amiből könnyű leszűrni, hogy igazából nem akarnak változtatni a helyzeten, csak jól esik kicsit fröcsögni.

Bevallom őszintén, már bennem is megfordult, hogy velem lehet a baj, mert mostanában már családon belül is egyre többször járok úgy, hogy leülünk beszélgetni, de a végére a másik fél monológjává válik a dolog. Ha pedig szót kapok, érzem és látom a másikon, hogy alig várja, hogy végre végezzek, vagy épp, elég hamar közbe is vág. Pedig nem beszélek sem lassan, sem sokat..

Ami viszont már egy ideje jelen van, az az, hogy elég sokan, körülöttem legalábbis, csak akkor kérdeznek felőlem, amikor igazából panaszkodni akarnak, csak így vezetik fel.

Régen szerettem másokkal beszélgetni, viszont mára már egyre inkább leszív az egész, és rossz kedvem lesz utána...

Elképzelhető, hogy belecsömörlöttünk egymásba.

A világ ilyenné tett bennünket, teljesen érzéketlenné és önzővé.

De ha így jó nekünk, akkor nehogy forradalmat csináljunk?

A régieknek legalább volt esze.