30-as emberek, miben változtatok a 20-as éveitekhez képest?

Gyakorlatban nem sokat. Viszonylag celtudatos voltam mar huszoneveim kozepetol (doktori, cégek, párkapcsolat epites), azelott pedig inkabb csak odatettem magam kovetve a fő sodorvonalat. Mar huszon egy-ket evesen is szerettem utazni, a mai napig minden evben megyek a távolkeletre, vagy hasonló, igy a harmincas eveim kozepen tul is.

A párom jóval fiatalabb, igy mindenféle program után lelkesedek, mint fiatalon. A barataimmal is jó a kapcsolat, hetente csinalunk valamit.

A nagy kulonbseg, hogy van pénzem, mindenre. Illetve hogy a barátaimnal mar vannak itt ott babák, meg mindenkinek valtoznak az eletkorulmenyei (kerteshaz, stb)

20-as éveimben vegetáltam, ledolgoztam a 8 orám a gyárban és kinlódtam a magányban, szinte be voltam fordulva.

Most meg 35 évesen vezető beosztásban dolgozok, tanulok, és gyerekvállalásban gondolkodunk.

A fordulópont egy délutános müszakban jött el, ahol már annyira berágtam az életemre, a kollégákra, a munkára, hogy megfogadtam kitörök belőle.

Sok lehetőség nem volt egy érettségivel a zsebembe, így leraktam a kamionos jogsit.

5 évig csináltam, ami megfelelő anyagi helyzetet teremtett, hogy abba is tudjam hagyni, majd ugyan annál a cégnél pályáztam egy fuvarszervezői állást. Most jelenleg a fuvarszervezők fönöke vagyok, és párhuzamba tanulok, mert szeretnék raktárvezető lenni.

Kb ennyit változtam 10 év alatt.

Tudatosabban szervezem/tervezem az életem, amit muszáj is, hisz lett egy gyermekem.

Gyakoratiasabb lettem, és az élet több (de nem minden) területén sikerüt levetkőzni a naivitásomat.

Ja, és sok mindennek már nem tulajdonítok akkora jelentőséget, mint fiatalabb koromban.

És kevesebbet iszom 😃

Öregebb lettem, érzem is és nagyon látszik is.

De mentalitásra...

Talán karakánabb lettem, makacsabb valamilyen szinten. Jobban tudom, mire van szükségem és azért teszek.

És egyre határozottabban tudom, hogy se nem való nekem gyerek, se nem szeretnék. Sőt, ami a durva -és ha így van, azt azért sajnálom-, hogy talán párkapcsolat se való nekem. Egyfelől nagyon erősen magamnak való vagyok, másfelől nem hiányzik annyira, mint amennyire ebben a korban azért már természetes lenne.

Amúgy már van jó végzettségem is, jó munkám, aránylag jó fizetésem, sokat sportolok, ebben egyelőre bőven csak a saját szintemen értem el eredményeket, de legalább ott igen. Vannak barátaim és azért olykor megyek ide-oda. Az esti egyetem után visszavezetődött az is, hogy egyedül is elmegyek helyekre.

Barátságtalanabb vagyok. A szimpla udvariasságot is fèlreèrtettèk sokan, ès nyomultak rám.

Nincs már annyi türelmem. Pl ha a munkahelyen, buszmegállóban, akárhol elkezd valaki traktálni az èlettörtènetèvel (gyereke, fèrje,mit főzött) akkor megmondom hogy lesz4rom. Mondja másnak.

Kerülöm a stresszes helyzeteket; pl hètköznap kora reggel megyek állatkertbe, fürdőkbe , stb amikor a vonyító, rohangáló, nyakamba ugráló kölykösök nincsennek mèg sehol.

Nem mentek már macskákat. Nem látom èrtelmèt, eredmènytelen harc. Saját pènzből csináltam, de sokan úgy kezeltek mintha nekem ez KÖTELESSÈGEM lenne. A munkám. A feladatom. Nem szívessèget teszek..

Kimozdulni se szoktam már annyit.

Többet költök magamra ès az állataimra. Nem sajnálom magamtól se a pènzt. Pl ha megveszek egy drága ruhát akkor nem tárolgatom (jajj túl szèp ez, most nem vehetem fel a retkes buszra/munkahelyre a mások által kifingott szèkbe/stb )hanem elhordom.